– Berzsenyiéknél délután öt órakor. Szin: a nagy szalon; az erkély-ajtó
nyitva. Jelen vannak: az intimusok s a család teljes számban. Rejtvényi
úr egy sarokban titokzatosan értekezik az összeránczolt homlokú
Blankával. Berzsenyi mama olyan nehezen lélekzik, hogy abszolúte nem tud
egyebet csinálni; ha influenzát kapna, nyomban meghalna. Elza Bertalan
urat azzal boszantja, hogy neki egy Sipido, a ki puszta hecczből rá mer
lőni a walesi herczegre, jobban imponál, mint egy gyomortágulásos
bankigazgató. Bertalan úr olyan finoman vitatkozik vele, mintha Paul
Bourget szelleme szállta volna meg: de titokban dühös, s azzal a
keresetlen magyarsággal szeretne megnyilatkozni, a melylyel kedves atyja
szokott, a kisujszállási regále-bérlő. Öt percz óta tisztában van vele,
hogy ha csakugyan feleségül veszi ezt a fiatal honhölgyet, ugyancsak meg
kell válogatnia a házibarátjait. A család ügyvédje: Várföldi Sebő, a ki
délután három órakor, segédje közbenjárásával, sikeresen bonyolított le
egy ötvenhárom forintos árverést, nem dicsekszik ezzel, ellenben
előadja, hogy mily aggodalmakat ébreszt benne a szinházi műsorok
hanyatlása. Zelma a figyelmes hallgatót szimulálja; egy hét óta az az
ambicziója, hogy azt mondják róla: »Ez a Hirschler tulajdonképpen egy
közönséges éhenkórász, de a leánya okos és búrul is tud.« Berzsenyi papa
szótlanul igazgatja a czvikkerjét; de akár fölötte, akár alatta néz a
világba, sehogy se tudja megérteni, hogy’ tudta feleségül venni a vele
szemben ülő kövér asszonyt, a ki oly idegennek tűnik fel előtte.
Soroksáry Miska, a kinek Elza előbb egy pár gorombaságot mondott, s a
kit Blanka ma még egyáltalán nem vett tudomásul, divatosan kiábrándult
arczot vág s latifundiumokról álmodik. Azon tünődik: miért, hogy a kor a
merkantil irányzatnak kedvez s nem az agráriusoknak? Ha még igazán
agrárius volna! De neki az agrár irányzatból egyelőre nem jutott egyéb,
csak a szép emlékek. A tea forr és duruzsol. Mintha azt duruzsolná: »El,
szép hazámba vissza! El, el, Moszkvába, Pétervárra el!« Egyszerre
felpattan az ajtó, s a búcsúzó napsugárral egyszerre megjelenik, utolsó
kegyeit osztogatni: Héthársyné. –
Héthársyné. – Hogyan, ti még fogadtok?
Elza. – Hogy fogadunk-e? Egyebet se csinálunk, csak fogadunk. Fogadjunk,
hogy a báróné a Park Klubból jön.
Héthársyné. – No lám, ez a herczig kis csipisz… Úgy értem, hogy még
itthon vagytok ezen a kedves csütörtökön?
Berzsenyi mama (mentegetőzve). – Ó, ez az utolsó napunk! Tulajdonképpen
már el kellett volna utaznunk…
Elza. – De a mama köhög, s így még nem mehetünk üdülni.
Héthársyné. – Megvallom, nem is reméltem, hogy benneteket itthon
talállak. Berzsenyihez jöttem, a kivel komoly ügyem van.
Berzsenyi papa (a »komoly ügy« hallatára, atavizmusból, önkéntelenül a
zsebéhez kap.) – Mennyi… azaz, mily szerencse rám nézve, báróné!
Héthársyné. – Nem képzelitek, mennyi a dolgom! Négy választmányi ülés
egy héten!… Egy miniszterné nem fárad annyit, mi? De hiába, a
kötelesség! Egy jó házból való fiatal embert kell elhelyeznem, a ki
igazgató szeretne lenni valahol. Mindegy akárhol; petróleum, patkógyár,
gáz, bakancs… nem zsenirozza őt semmi. A klubban eszembe jut: »Nini,
hisz itt van ez a jó Berzsenyi!«
Berzsenyi papa. – Nagyon megtisztel a báróné.
Héthársyné. – Azt hiszem, a dolog rendben lesz; védenczemnek a multja
kifogástalan. A neve és a lakása itt van feljegyezve ezen a papiron.
Megjegyzem, hogy a fiatal ember keresztény. Keresztényebb már nem
lehetne.
Berzsenyi papa. – Annál jobb, báróné: az ilyesmit mai napság már meg
kell becsülni. Egy igazi keresztény! És még sehol se volt igazgató?
Különös!
Héthársyné. – Tudom, hogy ezt az életpályát jó kezekbe tettem le. De, ó
istenem, már negyed hat! Mennem kell a többi szegényeimhez.
Blanka. – Hogyan? Nem maradsz itt a séanceunkon?
Héthársyné. – Mi az? Ti is tánczoltattok?
Blanka. – Ma fogjuk megkisérteni másodszor… Rejtvényi úr nagyon ért a
kopogtatáshoz. Engedd meg, hogy bemutassam neked Rejtvényi urat.
Elza. – Nincs az a szellem, a kit ki ne tudna bolygatni odvából.
Blanka. – De Elza!
Elza. – Eleinte Schopenhauer nem akart kompareálni neki. Ma már olyan
jóban vannak, hogy a frankfurti bölcs visszavonta előtte minden
tanítását. S a multkor Zelmáéknál ezt kopogtatta át a másvilágról:
»Éljenek a nők!«
Blanka. – Ma különösen érdekes lesz a séanceunk. Felszólítjuk Rumboldot,
hogy exkuzálja magát.
Héthársyné. – Rumboldot?
Blanka. – Igen, a jockeyt. A multkor tip-et kértünk tőle a Psedzvitre.
Héthársyné. – Nem értem.
Blanka. – Megkérdeztük tőle, hogy melyik ló nyeri meg a
Psedzvit-handicap-ot. _Tip-Top_ot tipelte.
Héthársyné. – No és _Tip Top_ nyerte meg a versenyt?
Blanka. – Nem, _Malteser_ nyerte meg. _Tip-Top_ második lett,
_Häng’di’an_ harmadik. De hisz éppen ez a különös.
Héthársyné. – Miért?
Blanka. – Mert a szegény Rumbold a legbecsületesebb jockey volt. Nem
lehet föltenni, hogy a másvilágon megváltozott volna a természete, s
hogy félre akart volna vezetni bennünket.
Héthársyné. – Talán maga se tudta bizonyosan.
Blanka. – Rejtvényi úr szerint ez ki van zárva. Életében tévedhetett, de
a szellemek nem tévednek.
Héthársyné. – Igy hát mivel magyarázod a dolgot?
Blanka. – Én így magyarázom. A szellem ezt kopogtatta: Tip-Top,
Häng’di’an. Mi ezt úgy értelmeztük, hogy _Tip-Top_ fog bejönni elsőnek,
_Häng’di’an_ másodiknak. Pedig tulajdonképpen a szellem megtagadta a
feleletet. Nem lóneveket kopogtatott ő, csak indulatszókat. Tip –
vagyis, tip-et kérdeztek tőlem? Top! – jó, majd megadom nektek, a mi
nektek dukál. Häng’di’an! – vagyis: akaszszátok fel magatokat s
hagyjatok engem békében! A boldogult kissé rusztikus angolsággal fejezte
ki magát, de korrektül felelt.
Zelma. – Én inkább azt hiszem, hogy Rumbold helyesen tipelt, s
voltaképpen _Tip-Top_nak kellett volna megnyernie a versenyt, de a
jockeyk, mint életében rendesen, most halálában is megcsalták.
Rejtvényi. – Bizonyára jóhiszeműen vezette félre a társaságot.
Héthársyné (szeméből egy Röntgen-sugarat bocsát keresztül Rejtvényi úron
s ezzel végez Rejtvényi úrral egy életre.) – És ön, Miska, mit gondol
ön?
Soroksáry. – Én azt gondolom, hogy Rumbold placzczra tipelt, nem
Sieg-re. Mi csak azt kértük tőle, hogy mondjon tip-et. Mondott is, s jó
volt mind a kettő. De mi rosszul értettük őt, s rosszul helyeztük el a
tétjeinket.
Héthársyné. – Az is lehet, hogy a sors könyvében _Tip-Top_ volt beírva,
de _Malteser_ véletlenül nagyobbat ugrott.
Blanka. – Nekem öt százasom úszott el, s Zelma meg se meri mondani, hogy
mennyivel ugrott be. De azt hiszem, a papa többet vesztett.
Berzsenyi papa. – Az igazat megvallva, én csak tiz forintot vesztettem.
Blanka. – Légy őszinte, papa, te kételkedtél.
Berzsenyi papa. – Kételkedni nem kételkedtem. De én nem hiszek a
jockeynek, a míg él. Ha meg van halva, az más. De ha meg is van halva,
még akkor se hiszek neki föltétlenül.
Elza. – A papa olyan szkeptikus, hogy még a spiritizmusban sem hisz,
kivált ha lóról van szó.
Berzsenyi papa. – Előttem mindjárt gyanús volt a dolog, mert a managerem
ugyanazt ajánlotta, a mit a szellem. S ha egy szellem félrevezet, az
hagyján; de engem eleven ember még nem csapott be s nem fog becsapni
soha.