– Hat óra után. A vendégek már oszlófélben. _Héthársyné_, a ki legutóbb
_Blankával_ beszélgetett, szintén készülődik. –
Héthársyné. – Nos, eljöszsz?
Berzsenyi mama. – Hová hívod?
Héthársyné. – A Népszinházba. Nem most; holnap délelőtt.
Berzsenyi mama. – Délelőtt? A Népszinházba?
Héthársyné. – Tudod, édesem, ez még titok; de hisz ti nem fogjátok
elárulni. Vikus, a cousine-om, holnap énekel próbát a Népszinházban.
Berzsenyi mama. – A cousine-od szinésznő lesz?
Héthársyné. – Ó, nem olyan közönséges szinésznő, mint a többiek, de
végre is szinésznő. Miért ne? Nem fogják összetéveszteni a született
komédiás-néppel; a szinlapon is mindig rajta lesz: Dorozsmai Viki _úrnő_
első, második, harmadik fellépte.
Berzsenyi mama. – De mi jutott eszébe, hogy szinésznő lesz? Talán csak
nem…
Héthársyné (sértődve). – Mit képzelsz? Hála Istennek, Vikinek van miből
megélnie. Ötvenezer forint hozományt vitt magával; ehhez az ura nem
nyúlhatott hozzá.
Berzsenyi mama. – Ugy képzeltem, hogy talán az elvált férjét akarja
megtruczczolni.
Héthársyné. – Nem, az urával egyszerűen nem törődik többet. De mit
csináljon egy szép, fiatal elvált asszony, a ki hozzá van szokva, hogy
évenkint húszezer forintot költsön, s a kinek csak ötvenezer forint a
vagyona? A sutba üljön, harisnyát foltozni, vagy gépirást tanulni? Nem.
Viki igen helyesen úgy gondolkozott, hogy halálos vétek volna a
hangocskáját nem kamatoztatni. Mert van egy kis hangocskája. Nem akkora,
mint az oroszlánnak, de elég arra, hogy megszerezzen vele évenkint
hat-tiz-húszezer forintot.
Berzsenyi mama. – De mégis… valaki… az ő társaságából!… Tudom, hogy ha ő
megy szinpadra, az más, mint ha a házmesterném lánya áll ki néger
tánczot járni… De mégis szokatlan egy kicsit…
Elza. – Szokatlan? Nem találom. Az utolsó operettliben két olyan dáma is
játszott, a kikkel tavaly még csak a zsúrokon találkozott az ember. A
közönséges szinésznék csak a páholyból nézték őket.
Blanka. – És szeretném tudni, mit árt nekik, hogy a szinpadra léptek?
Függetlenek; pénzt szereznek; lázas, szép életet élnek; s valljuk meg,
irigyeljük őket.
Elza. – Annyi bizonyos, hogy a Zelmának ugyancsak szeget ütöttek a
fejébe. Azt mondja nekem tegnap, hogy ő, ha férjhez megy, csak azért
megy férjhez, hogy elválhasson és aztán a szinpadra léphessen.
Berzsenyi mama. – Hagyj nekünk békét a Zelmáddal. Ki kérdezett?
Elza. – Csak sokat vekszáljatok! Én is egyet gondolok, és elszerződöm
valahová! Én ugyan nem megyek férjhez csak azért, hogy a hivatásomnak
élhessek. Minek ehhez a házasság, elválás és egyéb kalandok? Betanulok
egy operette-et s isten megáldja édes szüléimet!