– A nagy szalonban; öt óra után. A teás-asztal körül: _Héthársyné,
Berzsenyi mama_ és _Soroksáry Miska_. _Héthársyné_ már semmit se tud
kitalálni, a mivel kifejezhesse, hogy: pénze minden zsidónak van, de
_Héthársyné_ már csak egy él a világon. _Berzsenyi mama_ asztmájának
részleteiről tart nem éppen közérdekű előadást; _Héthársyné_ látható
részvéttel és láthatatlan undorral hallgatja. _Miska_ gróf
udvariasságból nagyokat köhög; e krákogás vigasztalni kívánja _Berzsenyi
mamát_. De az ő részvéte is csak felszínes; titokban arra gondol: milyen
jó az asszonyoknak, hogy a beszélgetésben nem követhet el az ember
helyesírási hibát! Lám, _Berzsenyi mamát_ nem csúfolják ki, mint őt a
minisztériumban, nyomorult napidíjasok. Közben _Blankára_ pislog, a ki
_Berzsenyi papával_ egyetemben, _Rejtvényitől_ búcsúzkodik. –
Berzsenyi papa (melegen szorongatja Rejtvényi kezét). – Szervusz,
szervusz, szervusz. Gyere el máskor is, ne ülj mindig a kaszinóban. Ott
kényelmesebb, de a vendégszeretet se kutya. Egyszerű emberek vagyunk, de
becsületesek. (Rejtvényi el.) Szervusz, szervusz, szervusz. (Blankához.)
Te, ki ez a fiatal ember?
Blanka. – Mondtam már, hogy Rejtvényi Elek. Nagyon tehetséges fiatal
író.
Berzsenyi papa. – Azért megmosdhatnék néha. Különben nekem mindegy.
Blanka. – De, papa, hová gondolsz? Rejtvényinek olajbarna teint-je van,
a mi nagyon ritka és érdekes.
Berzsenyi papa. – Ebben igazad van; engem legalább kiváncsivá tett, hogy
vajon gőzfürdő után is ilyen szerecsen marad-e? És mit szokott írni ez
az Othello?
Blanka. – Verset, tárczát, vezérczikket, mindent. Nem olvastad a _Szabad
Sajtó_ mai czikkét a magyar iparról? Olvasd el; mondhatom, kitünő czikk.
Ő írta.
Berzsenyi papa. – Ne beszélj! Nem hittem volna, hogy ilyen komoly fiatal
ember. Látod, ez helyes, hogy egyszer megmondja a véleményét a magyar
iparról. Mert az már igazán nem járja, a mit a kormány akar.
Rákényszeríteni a kormánytól függő vállalatokra, hogy itthon vásárolják,
a mit csak lehet, esetleg húsz perczenttel drágábban – ez ostobaság.
Hogy én ezerkétszáz forinttal fizessem azt, a mit külföldön ezer
forinttal megkaphatok, hallott valaki ilyet? Helyes, hogy kikelt ez
ellen; látom, igazság-szerető ember. Nem rokonszenves, de
igazság-szerető. El fogom olvasni a czikkét.
Blanka. – Tudod, nem egészen azt írja, a mit te mondasz. Rejtvényi
inkább azt sürgeti, hogy pártoljuk a magyar ipart, áldozatok árán is.
Kikel azok ellen, a kik Londonból hozatják a ruhaszövetet s Párisban
mosatják az ingeiket.
Berzsenyi papa. – A fő az, hogy kimosassuk. Hol? az mellékes. Különben,
ha megmondja az igazat a Nemzeti Kaszinónak, ez kibékít vele.
Soroksáry (mint a kit darázs csipett meg). – Bocsánat, de a Nemzeti
Kaszinó ártatlan ebben a dologban. Én legalább nem ismerek a kaszinóban
senkit, a ki Párisba küldetné az ingeit. Egyáltalában, kissé különösnek
találom, hogy ezek a meggondolatlan író urak folyton a Nemzeti Kaszinót
piszkálják. Pártoljuk a magyart ipart, jó; de mért éppen a Nemzeti
Kaszinó kezdje meg a dolgot? Mindig, minden téren a szegény mágnást
molesztálják először. Én nem vagyok a Nemzeti Kaszinó tagja;
tárgyilagosan beszélek.
Blanka. – De, papa, csak nem fogsz agitálni a magyar ipar ellen? A
miniszterné is pártját fogta a magyar iparnak. Eljár a boltokba s csak
magyar tárgyakat vesz.
Berzsenyi mama. – A miniszternének könnyű. A miniszterné ha kalotaszegi
varrottasban jár, akkor is miniszterné marad.
Berzsenyi papa. – A miniszterné eljárt volna a boltokba magyar tárgyakat
vásárolni? Ez különös.
Berzsenyi mama. – Hiszen a mi engem illet, nekem semmi kifogásom. De
attól félek, hogy ez a mozgalom a Felségnek nem fog tetszeni.
Blanka. – De, mama, a Felség nem törődik vele, hogy te mit vásárolsz.
(Héthársynéhoz.) Hogyan, báróné, Te már itt hagysz bennünket?
Héthársyné. – Sajnos, kedves Blankuczim, a kaszinóba kell sietnem, a hol
értekezletünk van, s éppen a magyar ipar pártolásáról… Ah, mily unalmas
az élet!… Te azt még nem tudod, szegény Blankuczim! (Berzsenyi mamához.)
Fogadj szót, édesem, hivasd el a csoda-doktort. Tudod, az mesés. Egy
pirula naponkint eloszlatja a sápkórt, két pirula a köszvényt, s három
pirula valósággal véget vet az asztmának.
Soroksáry (Blankához, titkon). – Vajon hány pirula gyógyíthatna meg
engem?
Blanka (Soroksáryhoz). – Jó éjt, Soroksáry, jó éjt. (Soroksáry
meghajlik, s Héthársyné nyomában el.)
Berzsenyi papa. – Te, Blanka, nekem szeget ütött a fejembe, a mit
mondtál. Hát csakugyan a miniszterné is?…
Blanka. – Benne volt minden ujságban.
Berzsenyi papa. – Mert nem szeretném, ha azt mondanák, hogy smuczián
vagyok, a ki nem pártolja a magyar ipart.
Blanka. – Erről ráismerek az én jó papámra.
Berzsenyi papa. – Vásárolni fogok valamit. Akármit, csak magyar legyen.
De mit?
Blanka. – Tudod, azt hirtelen nem tudnám megmondani. Van üveg-iparunk,
bőr-iparunk… izé… Az üvegipart már mondtam?
Berzsenyi mama. – Én azt hiszem, hogy elkéstetek. Előbb gondoltatok
volna rá. Holnap már a házmester is a magyar ipart pártolja. A múlt
héten még kiírták az ujságba, de kezd egy kicsit közönségessé válni a
dolog.
Elza (benyit). – Jó estét.
Berzsenyi mama. – Hol voltál megint?
Elza. – Ne ijedj meg úgy, mert én is mindjárt megijedek. Semmi. A Zelma
hítt el, pártolni a magyar ipart. Mondok magamban: »Top! Mért ne lepjem
meg valamivel az én jó kis papámat? Nekem nem kerül semmibe, mert az ő
pénzét költöm, s örömet szerzek neki.«
Berzsenyi papa (nevet). – Te kis betyár!
Elza. – Bebarangoljuk az összes boltokat, de semmit se találunk, a min
rajta volna: »Made in Hungary.« Azt mondom a Zelmának: »No, öreg, hol a
magyar ipar?« A Zelma azt feleli, hogy Pesten nem kapni semmit, de fogad
velem, hogy Bécsben rögtön kapunk magyar iparczikket.
Blanka. – Úgy látszik, fel is mentetek Bécsbe, mert alaposan oda
maradtál.
Elza. – Francziaországi Margit, ne átkozódjál.
Blanka. – Ó, te New-York szépe!
Berzsenyi mama. – Ne veszekedjetek.
Elza. – Felhányunk a boltokban mindent: »Hol vagy, lelkem, magyar ipar,
hadd pártoljalak!« – hát, a mint kutatunk, kutatunk, végre is találok
valamit. Tudod, nem drága dolog, de szeczessziós. Mondok magamban…
Blanka. – Úgy beszél, mint egy paraszt.
Elza. – Mondok magamban: »Az én jó kis papámnak mindene van a világon,
de fehérvári bicskája még nincs. Hadd legyen neki fehérvári bicskája
is.«
Berzsenyi papa (nevet). – S vettél nekem fehérvári bicskát?
Elza. – Ime. Fogadd tőlem jó szívvel, s ha pénzzavarba jövök, ne
felejtsd el, hogy belőlem nem hiányzik az altruizmus.
Berzsenyi papa (Blankához). – Látod, most úgy beszél, mint egy gróf.
Blanka. – Elbarangolja a napot, hogy egy fehérvári bicskát vegyen! S az
ilyen nem lesz szinésznő!
Berzsenyi papa (Blankához). – Hallod, ne bántsd a leányomat. (Elzához.)
Teneked meg azt mondom, hogy ne beszélj ilyen tréfálkozó hangon a magyar
iparról. A magyar ipar, gyermekem, nagyon komoly dolog. Miniszternék,
grófnék fáradoznak a magyar ipar érdekében. Igaz, mindez eszünkbe
juthatott volna harmincz esztendővel ezelőtt is, s ha eszünkbe jutott
volna, akkor ma már volna magyar ipar. Ha harmincz esztendő óta
megvettünk volna minden magyar iparczikket, akkor ma már csinálnának
magyar iparczikkeket is. De jobb későn, mint soha. Hozzuk helyre a
mulasztásunkat; legyünk ezentúl jobb hazafiak. És én elhatároztam, hogy,
mint a miniszternék meg a grófnék, én is elül fogok járni a jó példával.
Egyelőre, mivel semmire sincs szükségem, nem tehetek egyebet, mint hogy
magyar neveket adok a lovaimnak. De ezt megteszem. Még ma. Kiki a maga
hatáskörében; kitől mi telik. Mind a tizennyolcz lovamnak magyar nevet
adok. Még ma; azonnal. Gondolkozzál magyar lónevekről, Elza. A te
tanácsaid nekem nagyon becsesek. Tudod mit? Hogy viszonozzam az
ajándékodat, megengedem, hogy te nevezd el az összes lovaimat. Csak
egyet kötök ki. Derby-crack-emet: _Szo szan mer alle_-t a mai nap
emlékére _Magyar Ipar_-nak fogom elnevezni. A fehérvári bicskáért pedig
kapsz egy szép párisi toilette-et.