Ha nem lennék, az én térfogatommal több hely volna a villamoson. Az a
kenyér, amennyit az én életem lefoglal, az másnak jutna, tán két
személyre is elég volna, vagy többre is, a szegénység gyermekei közt,
hisz azok oly kevés kenyérre vannak szoktatva. Ha nem lennék, az a
dohány, amennyit pusztítok, az felszabadult volna s abból a nagy-nagy
kazal dohányból, amit eddig elhamvasztottam, abból egy pár szállal több
vagy jobb jutott volna sok sok férfinak, vagy talán valamennyivel,
amennyit nem tudok kiszámítani, annyival olcsóbb lenne a szegény
legényeknek a cigaretli, ha én nem élnék. Igen, az is bizonyos, hogy a
szövet, az ingnek, zsebkendőnek való vászon, a harisnyának való cérna és
a nyakkendőnek való selyem, a cipőnek és a kesztyűnek és a bőröndnek és
a papucsnak való bőr, ez mind egy sejtelemnyivel olcsóbb volna, mert
több volna, mert én nem kérnék belőlük, ha nem lennék itt. Ha nem
lennék, talán egy milliméterrel kevésbbé volna lehajolva a háta nem
tudom melyik szabósegédnek, aki a mezzanínon varrja a mellényt. És a
szeme is talán egy órával, vagy egy perccel tovább lehetett volna el
pápaszem nélkül életében. Aki gallért vasal, aki cipőt krémez, aki
cigarettepapírt fehérít a gyárban, aki kéziratot ver a szedőgépen, aki a
tartozást könyveli a divatáruboltban, aki a darabot szerepezi a
színháznál, aki takarít, aki főz, aki a telefonközpontban fülel és szól,
aki a postán öklözi a leveleket, aki az uccán a szemetet sepri, mindaz,
aki dolgozik, mind ez az úr és mind ez a hölgy valamennyivel könnyebben
szabadult volna a földről, ha legalább én nem lennék. A levélhordó
kevesebb lépcsőt hágott volna, úgy szeretném tudni hánnyal kevesebbet!
Azok a lányok, akik az én alakomat találták ölelgetni, más férfit
ölelgettek volna az én helyemben, ha nem lennék. Itt vagyok és azok a
hímek, akiknek a helyét elfoglaltam az ölelő karok közt, azok megnyúlt
vén arccal néznek rám távolról, egy-egy csillagos könnycseppet ejtve, és
megmaradt csókjaik, mint száraz falevelek szállanak le szájukról. Ha nem
lennék, a lapokban az én versem helyett és az én tárcám helyett mindig
más nevek tárcái, versei jelentek volna meg és azoknak a neveknek a
zsebébe ment volna a honorárium. Azok a versek, amelyeket olyankor én
szorítottam ki, hol vannak azok? Mi sérelem, mi sóvárság, mi ujság, mi
madárszín van azokban? Szeretném azokat tudni s úgy érzem, azoknak az
érzékeny poétáival a számadásomat egyszer rendbe kéne valahogy hozni. Az
volt a képzeletem, hogy ajándékba jöttem ide s az lett belőle, hogy
terhére vagyok a világnak.
Ha szégyenemben a föld alá bújtam volna már, legalább a szegények
ellophatnák a fejfámat egy estére befűteni.