A két szememmel sokat vétkeztem. Vettem észre, hogy idegeneknek, akik
nem ismernek, azoknak beleakad a nézésük a két szemembe, mint két
göröngybe beleakad a síma útja a cipőknek. Éreztem, hogy két nehéz meleg
szív a két szemem. Sokszor rátettem nehéz szemeimet buta fejű urakra,
mikor az étteremben ártatlanul táplálják magukat. Társaságban udvarló s
mesélő urak s más nőket csúfoló nők szemébe bevezettem a nézésemet és
azoknak a szemei megrebbentek és hangjukon éreztem, hogy kényelmetlen
pillanataik vannak. A két szemem két rendőr, úgy képzeltem. A két szemem
a halál színházi látcsöve, úgy sejtettem. Úgy néztem az emberekre s
nekik ezt el kellett szenvedni. Sokat kellemetlenkedtem. Sokszor nem is
szántszándékkal tettem rosszat a szememmel, csak szórakozottságból
néztem meg valaki ismeretlent e két kémmel, e két gyóntatóval, e két
ellenséggel, két szememmel. Magamnak is kényelmetlenek voltak a szemeim.
Nem is az enyém ez a két szem. Úgy kell visszatartanom néha két
szememet, ahogy visszatartanak két lovat, akik vágtatni akarnak. És
rövidítenem kell és hűtenem, homályosítanom és kifényesítenem nézésemet.
Úgy kell tartanom vigyázva két szememet, mint a pincér a poharakat
tartja, hogy ki ne ömöljön belőlük a tekintetem. Sokszor azt érzem, hogy
akkor is be van a két szemem csukva, mikor nyitva van. Két ablak a két
szemem, amely be van zárva s én a szobában ülök idebenn. Ha nyitva
felejtem az ablakokat és azok, akiket megnézek, szenvednek, akkor nem én
néztem rájuk, nem én bántottam őket. Én nem tehetek szemeimről. Az élet
és a halál laknak bennem, vadházasok. Azok néznek ki a szemeimből. A
világ okádik szemeimből azokra, akik a maguk gyönyörűségeiről
gondolkoznak a szemem előtt. Saját maguk pirítanak magukra, akik a
szemembe találnak pillantani, mikor ott vagyok, ahol ők hazudnak. Az
emberé a két szemem, nem az enyém. Sokat vétettem velük. Felhasználtam
őket vizslák gyanánt, a csókvadászaton. Felhasználtam őket ostobák és
naív hiúk csúfolására. Felhasználtam őket illetlen kíváncsiságra,
kegyetlen tréfákra. Megtettem, hogy koros dámákhoz küldtem követségbe
szemeimet és azok kialudt szemeit megpislogtattam és észrevettem, hogy
békabőrük kimelegszik és ujjaik galvanizálva balettet kezdenek és
nyelvük megmossa poros ajkaikat. Aztán ott hagytam őket megihletett
ábrándjukkal. Csunyaság volt tőlem amit tettem, így suttyomban, a magam
mulatságára. Szánom-bánom. Igen, majd be is zárom a két szememet, ezt a
két elvetemült csavargót.