Igen, bűn pénzt adnom a koldusnak, bűn, bűn. Nem érdemli meg. A koldus
nem ad a szegényeknek alamizsnát. Ott mentek a járdán előtte a szegény
férfiak, a szegény asszonyok, a szegény gyerekek, mint vadak és
haldoklók és őrültek és ő nem nyúl a zsebébe soha, pedig neki pénz van a
zsebében és a kezében és a kalapjában, ő nem hazudhatja, hogy nincs
pénze, hiszen tudjuk és látjuk, hogy ő koldus! Ő nem szegény, ő nem
munkanélküli, ő nem ment tönkre, ő nem lehet olyan fáradt, hogy ne
kereshessen kenyeret, hiszen ő koldus. Ő engedélyes. Ő hivatal. Ő üzlet.
Ő vállalat. Állam. Gyár ő. Nagytőke. Ő nem érdeklődik a szegények iránt.
Tán nem is tudja, hogy gond és nyomorúság is van a világon. De sokszor
sétáltam el kora tavaszi éveimben a koldusok előtt, mikor a hasam zenélő
óra volt és a zsemlyét jobban tiszteltem, mint a teli holdat, igen, és
ott megállottam a koldus környékén, mert ráértem és ott figyeltem gömb
szemekkel, hogy hogy lapátolja a koldus a pénzt a tenyerével. Gondoltam,
hogy leveszem a kalapom néki s megénekelem őt úgy, mint ő a járókelőket,
hátha ad aztán nekem egy-két krajcárt. De nem mertem, mert féltem tőle,
mint valami minisztertől. És azon álmodoztam akkor, mert álmodozó
voltam, hogy koldus leszek én is, mert akkor szabad leszek és mindig
lesz pénzem. Úgy álmodoztam, hogy a lovassághoz megyek majd, nem a
gyalogsághoz: lovas koldus leszek! Az nem olyan prózai s előkelőbb is,
mint a gyalogos koldus. Igen, mert mindig előkelő szerettem volna lenni
s ez biztosan bűnösebb bűn, mint az, hogy a koldusnak pénzt szoktam
adni.
Én soha nem lehetek olyan előkelő, mint a koldusok, mert a koldusok
előkelőbbek mindenféle uraknál, akiknek az az előkelőségük, hogy vannak
őnáluk kevésbbé előkelők. A koldusok előkelősége differenciát nem vesz
igénybe, nem, ők nem mások rovására előkelők. A koldusok nem hágnak
senkinek a nevére, nem tartanak és nem is tűrnek senkit se maguknál
alábbvalónak. A koldusok előre köszönnek mindenkinek. Ők nem veszítenek
ezzel a méltóságukból, mert ők olyan magasrangúak, hogyha az ember
fölnéz rájuk, megfájul a nyaka s a szeme az embernek úgy, mint mikor az
ember a sixtinusi pincében a mennyezetre pingált prófétákat nézegeti.
Tudom, hogy a koldusok, mikor este visszavonulnak a nyilvánosság elől,
akkor ők a szegények közé ereszkednek és kölcsönt és potya segítséget
adogatnak a tehetetlen szegényeknek. De ők ezt nem a világ előtt teszik,
ezt nem szabad tudni róluk az avatatlanoknak. Pszt, ez titok! Ők a
szegények közt laknak mint jóság. Pedig lakhatnának zárkózott külön
házban, kerítés mögött és kutyát tarthatnának a tolvajok és a csavargók
ellen. A koldusok öltözhetnének vastagon és ékszeresen, úgy mint a
lókupecek vagy a leánykereskedők, de ők a szegénység fashionjét viselik.
A koldusoknak nem is kell az a sok pénz, amit gyüjtenek. Hiszen
bevarrják a szalmazsákba. Meg szokták utánuk a vagyonukat találni a
szalmazsákban mikor meghalnak. A koldusok a pénz ellen állanak ott az
uccán. Úgy áll ott a koldus, mint a vád képviselője. Úgy áll mint fa az
uccán, olyan igaz és idegen, olyan emberfölötti. Olyan vén mint a halál
és olyan siralmas és olyan födetlen és úgy figyelmeztet a koldus. Úgy
néz az emberek közé mint a rendőr, mint az igazság. Járni tanítja az
embereket mint a dajka: ő ott áll és az emberek ott járnak előtte. A
koldus nem beszél az emberekkel az ő nyelvén, hanem gyermeknyelven
beszél velük, mert ő bölcs, tudja, hogy az emberek még gyermekek. A
koldus a türelem, ő a szeretet. Ő pedagógus, végtelen tantervet tart a
homlokán, most még csak az abécét tanítja a kezdő világnak. Sejtem én a
koldus céljait. Lábujjhegyen kell elmennem előtte s le kell vennem a
kalapom néki. De nem, nem szabad elárulnom őt. El kell néznem, hogy
pénzt adnak néki. Nekem is részt kell vennem a játékban, mint a pénzes
gyermekeknek. Nekem is pénzt kell adnom a koldusnak. Tudom, hogy bűn
pénzt adni, de össze kell játszanom a koldussal. Bűnösnek kell lennem, a
butácska emberekért.