Mindig szemrehányást tettem érte magamnak, ha elmulasztottam elvenni a
reklámosztó ismeretlenektől az uccán azt a cédulát, de azért mindig
megesik, hogy nem veszem észre, hogy felém is nyujtotta az az ember azt
a papírt, amelyen híreszteli, hogy megnyílt a Trianon-bar, elsőrendű
szalónkvartettel és valódi Hobé-likőrökkel. Tudom, mindig el kell vennem
a papírt, hisz azért nyujtja az az ember, hogy elvegyem. Nem lehet olyan
sietős utam, hogy egy embernek csalódást okozzak útközben. Csak egy
lépésváltásba kerül elkapnom a cédulát annak az embernek a kezéből,
azután nem kell időt pusztítanom vele, összemorzsolhatom és elejthetem,
hisz az az ember nem figyeli azt.
Igen, hisz magamnak is így kéne papírt osztogatni az uccán egész nap,
azon a papíron reklamírozni a szívet, a halált, a felhőket. Ennek az
embernek, aki nekem a cédulát ide akarja adni, nem érdeke a
Gloria-cipőkrém, mégis januárban, meztelen kezeivel ajánlja mindenkinek.
Nekem legfőbb érdekem az, hogy az emberek a szívüket kitapogassák,
megnézzék magukat a halál tükrében és járjanak a felhők előadására. Hogy
fájna nekem, ha az az ember, akitől elmulasztottam a Trianon-bar
hirdetését átvenni, ha az se venné el az én kezemből az én papíromat.