A két szemem oda kellene adnom egy vak embernek. A két fülem egy
süketnek. A két lábam egy lábatlannak. A két kezem egy olyannak, akinek
leesett a két karja. Az orrom oda kéne adnom egy orratlannak. A fogaim
egy fogatlannak. A szívem egy szívtelennek. A hajam egy kopasznak. A
bőröm le kéne vetnem és oda kéne adnom egy aggastyánnak: tessék
átöltözni. A gégém, a mandulám, a tüdőm, a vesém, a lépem, a májam, a
gyomrom és mindenem, a vérem és a csontjaim, az idegeim, az inaim, mind
darabonként és ízenként és deciliterenként és centiméterenként oda kéne
adnom egy-egy olyannak, akinek a bútorzatában valamije vagy elromlott,
vagy legyengült. A korlátoltságot a homlokom mögül oda kéne adnom egy
bezárt őrültnek, hadd jöjjön vissza. Az életet, ezt a felébredést, ezt
oda kéne adnom ennek az asztalnak, hogy élő legyen! Ha ennyire oda
tudnám magamat adni, még akkor sem mondhatnám magamat önzetlennek,
tudom.