Bundás vadállatok, tollas madarak, pénzes halak, fagyos kígyók, békák,
nyúzott giliszták, poros pillangók, lakkos bogarak, bolyhos hernyók,
havas férgek, semmilyen bacillusok!
Bársony virágok, selyem levelek, zefir füvek!
Durcás fák, ragadós gyümölcsök, taknyos bugák, ideges nádak, pucér
gombák, birkózó gyökerek és üldözött indák, álmos mohák, halottas
bodzabél, mézes borostyán, csókos méz, meghült nyirok, fegyenc salétrom,
ellágyult penész, legaggodalmasabb pókháló s legfélénkebb pihe,
legesleggyöngédebb árnyék és legcsodálatosabb sötétség!
Szőrös hegyek, meztelen vizek, nevetős jegek, titoktartó havak,
brüsszeli zuzmara, ájult dér, önmagatokkal álmodó jégvirágok, rozsda
batik munkája!
Calcit, apatit, apophillit idegen mosolyai s minden ásott kövek elámult
világossága, égi, tengeri csillagok, Sphaerozoum Italicum, legeslegszebb
leánya az óceánnak!
Felhők, hold udvara, szivárvány, köd, pára, napfény alatt húnyt szemem
ékszerei s bolygórendszerei!
Színek színei, minden fény, délibáb, vulkán, nafták, gőzök, gázak,
mérgek, illatok, sugarak és hangok, szelek, nedvek, melegségek és erők,
minden élet és természet, minden levegő s minden, ami lehet és lehetne,
maszületett világ hályogos csodája! nem tudok örökösen úszni s repkedni,
mindent lehelni s mindent lesni, tanulni, nem tudok eszmélni, nem vagyok
csurom bámulat és szűntelen merengés és a szívem nem süt a nap és hold
közt a szünetet nem tartó idő felett.
Leesett a szívem ide az emberek közé, emberré vagyok zsugorodva,
rövidlátó lettem, nagyot hallok, össze vagyok butulva. Bőröm be van
testszínnel mázolva s vázam megrakódott emberhússal. Foglyul ejtettek az
emberek, halálig és örökké el vagyok ítélve. Feltörtek az emberek és
belém hatoltak. Számon, orromon, fülemen, szememen és minden pórusomon
át folyton tódulnak belém ezek a megfoghatatlan apró monászok: az
emberek. Szívem is rekvirálták a telhetetlenek, olyan népes a szívem
velük, úgy feszül, hogy majd szétreped és olyan nehéz, hogy majd
leszakad.