Milyen jogon járok én szabadon? hogy hogy nem laktam még soha vizsgálati
fogságban, vagy fogházban, vagy börtönben vagy fegyházban vagy
gyüjtőfogházban? Nagyon gyanús vagyok magam előtt. Nem lehetek ártatlan,
ha engem be nem csuknak! Igen. Honnan van nekem annyi pénzem, hogy
elkerülhetem a lopást? Én azt a pénzt, ami nálam van, azt a tolvajoktól
lophattam. Nem emlékszem. De úgy rémlik, hogy a tolvajok énmiattam
ülnek, énhelyettem. Én vagyok az igazi tolvaj. Amit úgynevezett
dolgozásomért kapok, azt a pénzt, nem tudom megérdemlem-e a munkámért,
mert nem tudhatom, hogy ebben a munkában van-e hűség és emberség? Van-e
abból minden teremtésnek legalább annyi öröme, mint az eső utáni rapíd
napsütésből? Én úgy látom, hogy az én egész firkatúrámmal csak a magam
szenvedélyét oltogatom; az analfabétáknak, akiknek legtöbbel tartozom,
azoknak soha semmi örömet nem szerezhetek. Azokat is be szokták zárni,
kiket a razzián megfognak és akikről kisül, hogy nincs foglalkozásuk. Ha
a detektívek engem is megfognának a mezőn, mint a pillangót, mit
mondanék, mi az én foglalkozásom? Hátha nem olvastak semmit a kezem
alól? Iró vagy költő, vagy micsoda csak annak lehetek, aki a kezem alól
olvasni szokott. Aki az én írásomból nem olvas, annak semmi se vagyok.
És hogy úgynevezett író vagyok, az mit jelent? Az talán csak affélét
jelent, hogy beadványt intéztem a világhoz; követeltem például azt, hogy
tiltsák be azt a förtelmes éhezést, amelyet fényes nappal, mindenki
szeme láttára űznek itt, ezek a romlott, szemérmetlen szegények. Még
fejletlen gyermekeket is látni hogy éhesek, sőt hallani is, mert
vinnyognak állati szenvedélyükben. Aztán indítványoztam például, hogy
nézzenek az égre felfelé azok az emberek, akiknek forgatható szemgolyók
vannak betéve a fejükbe. Mióta élek, soha se néznek az égre! Nem
tanulják meg a felhők leckéjét, pedig azok a felhők oly szépen vannak
nyomtatva kellemes kék papíron, oly tisztán, olvashatóan! Nem lehet
semmi kifogásuk a felhők ellen. Haszontalanok, nem akarnak tanulni.
Beadványomat nem veszik figyelembe. Tehát az én írói foglalkozásom nem
érvényes.
Igen, és tervező voltam itten, vállalkozó: a vakoknak mozit akartam
építtetni, a bénáknak bálat akartam rendezni, a süketeknek
hangversenytermet akartam nyitni. Megbuktam. Csődbe jutottam. Le lehetne
tartóztatni. Felfedező vagyok, hajót követelek az államtól mint
Kolumbus, a hatodik földrészt akarom megkeresni, azt ahol az emberek
laknak! Szóval bolond vagyok. Mért nem csuknak a bolondok házába? Mért
nem zárnak be vérfertőzésért, hisz kóstolgattam a nőket. Hát nem minden
nő testvérem?
De igazán, mért nem ülök én is hamis eskü miatt, mikor annyit esküdöztem
égre-földre szerkesztőségben, színházban, könyvkiadó irodában, mikor
előleget kértem regényekre s darabokra s cikkekre, melyeket aztán
elfelejtettem megírni. Ez mind csalás is, sikkasztás is, nem igaz? Ha
csalóról, sikkasztóról hallok, mindig gondolok magamra is egy kicsit.
Hamis tanuzásért is be lehetnék csukva, igenis, mert tanuja vagyok a
világnak, az időnek, az emberiségnek, lélekzem itt és jártatom a számat.
Ez hamis tanuságtétel. Bűnpalástolást követek el, hogy nem ordítom fel
az égnek és nem üvöltöm tova a tiszta korlátlanságnak azokat az őket
halálosan sértő alacsonyságokat és korlátoltságokat, amiket itt lyukas
két fülemmel egész nap hallgatok! Kémkedésért is be lehetnék zárva, hisz
ellenség közt élek, a földet megszállva tartó szívtelenek között és
lakásomon éjjel titokban írom jelentéseimet. És aztán, mért nem vagyok
bezárva gyilkosságért? Az állam a privát gyilkosokat, ha megfogja, be
szokta zárni őket, mert a gyilkosság állami monopólium, mint a só meg
mint a dohány. Azok, akik az állami érdek megkerülésével csempésznek
innen emberéletet, azok börtönbe mennek. A börtönben a széndioxidtól és
a szabadság után való bánattól elpusztulnak. Nem én öltem meg őket?
És van egy bűn, azoknak az alattomos irígy embereknek az ocsmány bűne,
kik a szegényeket meg akarják fosztani a lemondástól, a nagylelkűségtől,
az önzetlenségtől, az önfeláldozástól, az értéktőzsdén eddig
legmagasabban jegyzett erényektől. Ezeket a megátalkodott példányokat
forradalmároknak szokták nevezni, s bezárják őket. Én mért nem vagyok
bezárva? Én az emberállomány másik része ellen is forralok mindenféle
titkos terveket, a halvaszületett gazdagok ellen. Szeretném ha élnének!
A leglealázóbb vétséget követem el ellenök, igen: sajnálom őket!
Sajnálom őket bélem mélyéből. Meggyujtott bombát lóbálok, hozzájuk
csapom, az izzó vörös szívet! Fel akarom őket robbantani, hogy
berendezésük a levegőbe repüljön, féltékenyen őrzött régiségeik: az
irígység, az unalom, a részvétlenség, a hiúság, a boldogtalanság
ízzé-porrá törjenek és megégjenek, megsemmisüljenek. Énbelőlem még egy
példányt kéne csináltatni, hogy két példányban zárjanak be vagy
végezzenek ki, mert a gazdagokat sem állom, a szegényeket se; mind a
kettőnek elsápadt ellensége vagyok.
Nem, nincs az rendjén, hogy én csak a magam bőrébe vagyok bezárva. Ez a
börtön csak nekem magamnak szenvedés, a testvéreim úgy látják, hogy
szabadon járok, anyám is azt hiszi, hogy én szabad vagyok és örül anyám
és testvéreim is örülnek. Azoknak a testvérei, kik kőporos börtönben
könyökölnek, azok emésztik magukat kárukban és szomorúságukban és
azoknak anyja is emészti magát és feleségük is pityereg és gyermekeik is
szomorúak, és barátaik is, akik szerettek velük beszélgetni s szerették
látni őket és kutyájuk is szomorú, nyugtalanul kezd ügetni, s megáll és
görbén sétál és úgy szaglássza a földet.