– Hát a másik hol van?
Azt már lefektették az apja ágyába: elálmosodott; de ez az egyik ugyan
protestáló kedvében volt: a kis kurucz! nem hiába fiú: követelte a maga
jussait, nem hagyta magát szép szavakkal elámíttatni! úgy lármázott, úgy
kiabált s czibálta annak az odakerült embernek a szakállát.
– Te nem is tudtad, hogy mi a világra jöttünk.
– Tudtam mindent. Lidy minden nap levelet írt az urának, a jó Péternek.
– Hát a Lidynek férje a Péter?
– A mióta csak a házunkhoz került.
– S nekem azt mondták, hogy… (Nem fejezte be, a mit mondani akart,
másfelé fordítá a szót) és ők el tudtak lenni egymástól távol, olyan
hosszú ideig!
Két nagy könycsepp gyűlt a nőnek a szemébe.
Lándory lecsókolta azokat.
S többet aztán nem beszéltek arról, a mi elmult ama «hosszú idő» alatt.
– Megváltoztam nagyon ugy-e? rám sem ismersz? – kérdezé Dea, mikor végre
kielégítve a kisebbik Bertalant, egészen a férjeé lehetett.
– Akár újra megesküdjem veled.
A Lidy tűzről pattant menyecske volt, nagy hirtelen vacsorát főzött
mindannyiuk számára; a házastársak egy tálból ehettek ismét: ideben és
odakin.
Medea arczán nem látszott más, mint boldogság.
– De még is volt valami komor vonal a két szemöld között, a mi egy
elmulni nem akaró gondot jelzett. Bertalan addig kereste, a míg
kitalálta.
Mikor már elteltek a maguk örömével, azt mondá a nejének:
– Nem szólsz az anyádról?
– Nem. – Az a redő a homlokon még mélyebbre húzódott.
– Hát majd én beszélek róla. Szegény Sidonia grófnőnek a birtokát Lyonel
nagyon megterhelte adóssággal. A hitelezők már elakarták
kótyavetyéltetni az albisorai kastélyát. Én jókor megtudtam a dolgot, s
segítettem a baján. Megkapta a kétszázezer forintot.
– Hol vetted e pénzt? – Kérdé elbámulva Medea. Hiszen még nálam van!
– Boldogult első nőmnek, Godivának volt egy életbiztosítása, a mit én
soha sem vettem föl; azt mondtam, hogy majd ha egyszer akad egy olyan
ember, a hozzám tartozókból, a ki nagyon rá lesz szorulva: annak által
adom. Ő lett olyan ember. Én az ügynökömet úgy biztam meg, hogy az
Assicurazioni Generalitól kifizetett összeget úgy adja át Sidonia
grófnőnek, mint a «katholikus bank» kölcsönét, melyet «két» száztóli
kamatra osztogatnak; ne tudja meg, hogy tőlem jön az a pénz. Így el lett
az fogadva, s most már Sidonia nyugton lehet; nem háborgatja az utolsó
menhelyén senki.
Az a ráncz eltűnt a homlokról végkép.
Bertalan nevetni kezdett.
– De ezuttal nem sikerült egészen a csel. Nézd ezt a levelet. Ma kaptam
azt az anyádtól.
– Az anyám írt te neked?
– Olvasd el.
Medea mohón nyitá fel a levelet, s bámulva olvasá.
«Nagyon tisztelt uram.
«Ezuttal én vagyok a gondolatolvasó, én találom ki az ön titkos
gondolatjait. A pénz, mely nagy veszedelmemből kimentett, nem származik
semmi katholikus bank pénztárából, hanem öntől. Ezt a felfedezést nem
azért közlöm önnel, mintha a két perczent kamatot is el akarnám
szédelegni. Fizetem pontosan. Csak azt nem birom megérteni, hogy
mehetett az olyan gyorsan? Holott én csak negyednapja beszéltem erről a
leányommal, s ő akkor az én kérésemet categorice visszautasította.
Megtagadta tőlem, hogy az ön tőkepénzét nekem általadja. Ezt nem birom
összehozni. Fogadja köszönetemet.