Barátom, Fagergreen orvos, ki a példás vendégszeretet minden jóságával
elhalmozott, nála laktomban azon gondolatra jött, tennénk egy
kirándulást ezen nevezetes romokhoz „en famille.“ Hiába mentegetőztem,
miszerint jóságát nem akarom tulságosan igénybe venni, annyival kevesbé,
minthogy idejöttömben Persepolis romjait, a mennyire a touristának
lehetséges, elegendőkép megszemléltem. De mindez nem ért semmit s bárha
ő maga e nevezetes régiségeket már számtalanszor látta is, tervétől
sehogy sem akart elállani. „Valahány európai csak vendégem volt
eddigelé, Ó-Persia romjait az én társaságomban mind meglátogatá;
vezettem én oda már angolokat, francziákat, olaszokat, németeket, de
magyart még eddigelé nem hozott ide a sors, és ön valóban fájdalmat okoz
nekem, ha régi kedvencz foglalkozásom gyakorlatában gátolni akar.“ Előre
küldetvén annakokáért a cselédséggel az élelmi szerek gazdag készlete,
Fagergreenné asszonyság, Szemenoff egykori tábornok leánya, kiséretében
először Bendemirbe mentünk, mely a hasonnevű folyónál fekszik, s a mely
itt, mintegy 18 lábnyi töltésről vad morajjal rohan alá a sikságra.
Közel a gáthoz kőhid áll, de ma már olyan romlatag, hogy nagy
fáradságunkba került minden veszedelem nélkül gyalogszerrel átmenni
rajta. Ezen töltést Emir Aszad ed Daule emelteté a 10-ik században, azon
czélból, hogy a mindig szélyelebb ágazó folyó majdan egy ágyba szoritva,
jobban megnedvesíti a szomszéd környéket. Valóban igen hasznos munka, s
az utódok mai napiglan a legnagyobb hálával emlitik alapitója nevét.
Innen éjszaknyugati irányban keltünk át a nagy sikságon Persepolis felé.
Társaságunk hölgyei, kik egy izmos öszvér által vitt kedzserében ülének,
mintegy két órajárásnyira előre mentek, míg az orvos és én, tüzes arab
paripákon, jobbra-balra száguldozva kalandoztunk a sikságon. Utra,
ösvényre nem volt semmi gondunk, az éjszaki hegyláncz, kivált pedig a
távolban mutatkozó romok képezék egyetlen vezető pontunkat. Este felé
odaértünk a romokhoz, s igen kellemes meglepetést okozott, midőn
megpillantám, hogy az oszlopcsarnokban már készen a lakás számunkra,
közel oda pedig a konyha is el van készitve. A mig egyik oldalon javában
állt a sütés-főzés, az oszlopcsarnok felől zene és dal hangozának.
Persepolis, ugy látszék, megelevenült, s azokat az izletes étkezéseket,
azon boldog perczeket, melyeket ott tölténk, soká, soká nem fogom
elfeledni. Persepolistól a derék svéd Naksi Rusztem romjaihoz vezetett,
Persia régibb királyainak fejedelmi nyughelyéhez, mely egy függőlegesen
álló szikla homlokzatába van vágva, s ha nem is külső pompája, de annál
inkább bámulatra gerjeszt benső müvészete és munkájának óriási volta
által. Négy sir van itt, melyek egyike a meredek szikla egyik sarkán
áll, a másik három a másik oldalon, s minthogy körülbelől 40 lábnyira
vannak a föld felett, s még távolabbra a sziklaoromtól, az utazók
rendesen igen nehezen tudnak hozzá jutni kiváncsiságuk kielégitéséhez. A
szomszéd faluból parasztokat szokás fogadni, kik kötelekkel ellátva, az
utazóval együtt a meredek hegyszakadékig mennek a hegygerinczen. Itt a
kötelet rákötik az utazó csipőjére, s függőlegesen addig bocsájtják le a
sír szájaig, mígnem ideérkezik. Igy a menny és föld között lebegni
egyáltalában nem valami nagyon kellemes, annyival is inkább, minthogy a
használt kötelek, a sziklákon történt gyakori surlódások folytán, nem
igen biztosak, s ha az ember ezek ellszakadása esetében a sziklatalpra
le találna czuppanni, semmi kétség, soha sem tenné meg másodszor is e
kisérletet. A csalfa persák, a mint mondák, néha részint azért, hogy az
európaiakat félemlitsék, részint hogy annál busásabb borravalót
csikarjanak ki tőlük, azzal fenyegetik, hogy mindjárt eleresztik, s
bárha már e módon többet megijesztettek, még eddigelé soha senkinek
semmi baja sem történt. A sirok nyilása négyszögletes, de alig 1½, öl
széles és magas. A tulsó részhez két lépcső vezet, s nem csekély lesz a
bámulás, ha az ember a fáklyafénytől megvilágított helyiségben
körültekintvén, észreveszi, hogy ez alacsony nyiláson át, tágas, magas,
müvészileg kivágott csarnokba jutott, melynek közepén három üres
sarkophag látható. A legnagyobb csarnok maga több mint 70 láb széles és
120 láb magas s lehetlen, hogy azon eszme, hogyan vágatá a mester e kis
nyilástól kezdve a vésővel ezen egész óriási munkát, hány kéznek kellett
itt évek hosszú során át dolgoznia, lehetlen, hogy a legmélyebb
bámulatra ne ragadja a szemlélőt. Valamint a persepolisi siroknál, ugy
az itteniek nyilásánál is ott látható domborműben a király alakja, ki a
lobogó lángu oltár előtt ül, míg körötte valamely symbolikus alak lebeg,
mely az őrző védszellemnek tartatik.
Alant, a második és harmadik siremlék között, gyönyörű dombormű van a
sziklába vésve életnagyságú alakokkal. A győztes Sapurt ábrázolja, ki
büszke paripáján ül teljes diszöltözetben, mig Valerian sulyos
lánczokkal terhelten féltérdre bocsátkozik előtte és kegyelméért eseng.
Ezek a főalakok, azonban mind Valerian, mind pedig Sapur mögött más
egyéb alakok is állnak még s ha már magában véve figyelemreméltó az
egésznek kivitele, lehetetlen nem bámulattal tekinteni az illető
arczvonások különféleségét. Sapurnak oly tiszta irani vonásai vannak,
mint bármely mai dél-persának, mig Valerian római sasorrával, római
arczvonásaival azonnal felismerhető. Hosszú ruhát visel, puszta fedetlen
fejjel, s a kép oly hű, hogy a szerencsétlen római császárnak arczán még
az esdeklő kifejezés is felismerhető. Tudvalevő dolog, hogy Sapur, a
szaszanida dynasztia második királya sok diadalmas harczot folytatott a
római birodalom ellen; elpusztitá egész Mesopotamiat, sőt az egyik
csatában még magát Valeriant is elfogta, hogy általa diadalmeneteit
ékesitse, soká harczolt magával fogolyképen. Ezen kép másutt is látható,
s ha a régi kor persái büszke szivvel tekintének fejedelmük hőstetteire,
úgy a mai persák is dicsekvésük kiapadhatlan forrását látják e
dombormüvekben.
A másik sir alatt két lovag áll, dárdájával egymás felé fordulva, másutt
szinte van még néhány alak és igen hihető, hogy ezen sirok már igen-igen
sokáig állottak, midőn mind e dombormüvek bennük vésetének.
Szemben e meredek sziklával négyszögletes épület áll, 24 négyszög lábnyi
téres és 30 láb magas, nagy négyszögletes márványkövekből összeállitva,
s oldalain négy vakablakkal. A tető két nagy márványlapból áll, s az
éjszaki homlok oromzatát egyetlen, 22 lábnyi hosszú kő képezi. A mintegy
5 láb és 6 hüvelyk magas s a földszine fölött körülbelől 11 lábnyira
emelkedő portale 5 láb és 3 hüvelyknyi széles falon át vezet egy tágas,
mintegy 20 lábnyi, füst barnította helyiségbe, melynek ablakai sürűen be
vannak rakva kövekkel. Ezen épületeken nincsenek szobormüvek, hanem a
külfalakon annál több apró fülke található. A persák Kaaba Zertust-nak
hivják, a mi Zoroaszter Kaaba-ját jelenti. Morier tűzimádó templomnak
tartja, azonban semmi bizonyosat sem lehet tudni róla.
Még ugyan e napon a magas Isztakhr sziklavárát is meglátogattuk, honnan
gyönyörű kilátás nyílik az egész mardesdi sik fölé. A felmenetel igen
meredek s néhol oly annyira szűk, hogy a magános ember is csak nagy
nehezen juthat rajta keresztül. A hajdani erőditvényekből, kivéve a
természet által emelt hatalmas védfalakat, semmi sincs meg már. Az
utolsó szaszanida királyok alatt a birodalom kincstára volt, s
legnagyobb nevezetessége egy, nehány száz ölnyi mély kút, mélyen a
sziklákba vágva, melynek egykori rendeltetése felől, a legtarkább regék
szállongnak. Isztakhrból visszatértünk Sirazba. Azon sok kellemes óra,
melyeket e három napi kirándulás folytán élveztem, sokáig feledhetlen
lesz előttem.