XII.

Minthogy Dr. Fagergreen, mint gyakorló orvos nemcsak az előkelő világ

házaiba, hanem még a haremekbe is birt bejárással, igen jó alkalmam

nyilt nála e déli város szokásait és erkölcseit tanulmányozni. Siraz, a

mint már emlitők, egyike a legfeslettebb városoknak, nemcsak egész

Persiában, hanem egész Ázsiában is. A legnagyobb erkölcsi romlottság

egyébiránt a nők között uralkodik, kik nemcsak minden illem- és

harem-szabályok szigora alól szabadítják fel magokat, hanem még az esti

tivornyákban is jobban részt vesznek, mint maguk a férfiak. Persiából

való visszatértem óta hallám, hogy a király minden franczia tisztet

elbocsátott szolgálatából, minthogy Gobineau gróf, az egykori követ,

Persiáról szóló könyvében, még a király nejeit is iszákossággal vádolja.

A mi engem illet, én azt hiszem, ő felségének nincs oka ezáltal sértve

érezni magát, mert nemcsak az ő hitvesei hanem Persia minden előkelő

hölgye az év több estéjét tölti bizonyára ittasan, semmint józanul.

Kiváltképen Sirazban ezt egészen fesztelenül cselekszik. Svéd barátom

bizonyitá, hogy vannak igen előkelő hölgyek, a kiknek – a mint mondani

szokás – egypár itcze erős sirázi veres bor csak meg se kottyan. Az

ilyes dobzódások, valóságos bachanaliak, minden kigondolható dévajsággal

és kicsapongással vannak összekötve. Első helyen szerepel a táncz,

melynél nem kecses állások a főkellék, hanem tisztán érzéki mozdulatok.

A tánczosok néha igen ügyesek s nemcsak nők, hanem férfiak is, s a mi

feltünő, kivált zsidó ifiak szokták a tánczmüvészetet gyakorolni.

Leszámitva az undoritó mozdulatokat és csavarodásokat, némi gymnastikai

ügyességet nem lehet megtagadni ezen tánczosoktól. Lehet látni e

bajaderek között olyat, ki két ujjával támaszkodván a földre, a

kinyujtott test vállcsontjai alá poharakat állítat, melyekkel,

visszahajtott lábszáraival ütemesen csenget. A másik egy lábára

támaszkodva, ugy hajlik le a földre, hogy a néző térdére vagy más

egyébüvé szurt tőt, szempilláival elveszi. Ez a veszedelmes darab

sokszor iszonynyal töltött el engemet; de a persák annál inkább

tapsolnak s a tánczosnő a szempilla redőkben tartott tőt, a nélkül hogy

kezeit használná, megint visszatűzi előbbi helyére. Kellemdúsnak csak

azon tánczot nevezném, melyet itt herati-nak neveznek. A tánczosnő, ki

egészen be van burkolva valami fehér lepelbe, magas emelvényre

helyeztetik fel, s a zene ütemei szerint ejtett mozdulatai, melyek

közben a boritó leplet fátyolszerűleg lebbentve, abból majd kaczéran

előmosolyog, majd abba ujra beburkolózik, jól vennék ki magukat még a mi

szinpadunkon is. A mi a zenét illeti, mindenütt azok a méla bús dallamok

hangzanak, melyek eleinte panaszos hangokon kezdődvén, közbe-közbe vad

kiáltásban törnek ki, a mivel a szerelem által gyötört bensőnek fájdalma

akar kifejeztetni. Az európai ezeket inkább fájdalmas felkiáltásoknak,

semmint zenének gondolná s épen úgy undorodnék tőlök, mint a keleti, a

mi maëstróink bármely operájától vagy symphoniájától. Egyébiránt kelet

minden mahommedanjai a persáktól kölcsönzék zenéjüket. Már

Konstantinápolyban hallám azon kifejezéseket: huszeini, sirazi, makamii

stb., s nincs benne semmi kétség, hogy amaz efendik, a kik a

boszporusz-parti zeneestélyeiken oly csendes lelkesedéssel verik

térdükön az ütemet, itt a keleti zene kútforrásánál csakugyan sokkal

jobban mulatták volna magukat, mint én az ő pseudoföldijük. Valamint

minden délhoni, ugy a siraziak is kitünő hanggal dicsekhetnek, s habár a

zene nem nyerte is meg különös tetszésemet, nem kevés élvezetet

nyujtott, Hafiz dalait saját szülővárosában tulajdon földijeinek

ajkairól hallhatnom.

Valamint az élvezetnek és az édes semmit nem tevésnek rabjai, a siraziak

ép oly indulatosak és ingerlékenyek. Ifja-örege nem igen szokott házán

kivül a görbe, két élü tőr nélkül övében jelentkezni. A legkisebb

szóvitánál azonnal döfik, szúrják egymást, s nem ismerek Iranban még egy

várost, melyben annyi gyilkosság történnék, oly könnyelmű módon, mint

épen Sirazban. Igy láttam egykor a bazáron, hogy diszesen öltözött persa

a keskeny járdán egy másikkal találkozván, csak nehány pillanatig

várakozék, hogy ez őt kikerülje. A szemköztjövő, meglehet, ki is akarta

kerülni; hajlott jobbra balra, de mozdulatait, ugy látszék, amaz

megunta; felbőszült, tőrét ragadta, s a másiknak annyi ideje sem volt

már, hogy engedelmet kérjen, s már is földön hevert két halálos döféstől

leteritve. Képzelhető, milyen iszonyú dolgok történhetnek egy ilyen

részeges városban éjjel! Hajmeresztők a rémtörténetek, de a

törvényszabta büntetések sem csekélyebbek. A hasat felhasítani, tagokat

megcsonkítani, lovak által széttépetni, mindez nem tartozik a ritkaságok

közé, még azt is hallottam, hogy volt rá eset, midőn a kormányzó négy

gonosztevőt egy verembe ásatott s több dézsa forró meszet öntetett

rájuk. A törvény szigora teljesen megegyez a lakosság vadságával,

csakhogy, fájdalom, nem egy olyan eset fordul elő, midőn a bűntettesek a

vesztegetés által megszabadulnak az érdemlett büntetéstől, vagy épen más

ártatlanoknak kell helyettük szenvedni. Igy tehát inkább a város

lakosainak nevezetességei azok s nem annyira a városéi, melyek az utazó

figyelmét lebilincselik.

Nevezetes épületek közül, a már felhozott Sah-Csirag mecseten kivül,

emlitésreméltó még azon mecset és Bazar, melyet a hires Vekil, a. m.

Helytartó, emeltetett, mint a mely néven Kerim Khan Zend magát

szerénységből nevezteté, ki is bárha tényleg fél Persia uralkodója,

mégis csak a törvényes király képviselőjének kivánt mondatni. Ezen Kerim

Khan, ki igazságszeretete által vált hiressé, igen sokat tett Persia

déli részeiért, s neve még igen élénken fenn van a lakosság ajkain. A

városon kivül figyelemreméltók: az éjszaki hegység aljában lévő Bagi

Takht (trón-kert), mely e század elején épült, franczia mulató-kastély

mintájára. Bensejében nincs ugyan valami különös fényüzés, azonban a

több mint nyolcz emeletű mesterséges viz-zuhatagok, s alant a kertben

felemelkedő vizsugarak igen élvezetes tekintetet nyujtanak. Az ujabb

utazók nélkülözni fogják hihetőleg Sirazban az annyira magasztalt

rózsaligeteket; de ez csupán egy nyelvtani hibából származik; mert

Gulistan, a mint a persák virágágyaikat nevezik, nem rózsa-ligetnek,

hanem virág-ágynak forditandó, s egyátalában nincs okom az itteni

virág-ágyak dús növése, pompája és illatárja ellen panaszkodni.

Természetesen ott, hol emberi kezek nem ápolják, ritkán fogunk ilyenekre

találni, de a kevés gond is gazdag jutalommal fizet, s nehány hónap

alatt nem egy sivár hely változhatik könnyű szerrel a legpompásabb

virágos kertté.

Bagi Takht-tól jobbra az út mellett a Dilkusa (szívnyitó) mulató kastély

fekszik, mely a hires Hadzsi Ibrahimé, a mostani dynastia hatalmas

pártfeléé volt, s jelenleg is fiának, a dúsgazdag Hadzsi Kavamnak

birtoka. Valóban rendkivüli, a mit amaz a Kadzsar-ház megalapitása

alkalmával cselekedett, de ugyanolyan lőn vége is. A fejedelem, kit

uralkodásra segített, csupa hálából egy nagy katlanban főzeté meg s az

ebek elé vetteté. Utódai mindazáltal igen nagy tiszteletnek örvendenek

Sirazban. Házuknál engem is bemutattak, s Dilkusában nem egy felséges

estét töltöttem.

E kerttől mélyebben befelé, rejtett völgytorkolatban ott van a hires

költő és moralista siremléke, Szaadié. Egy épületből s kertecskéből áll,

melyeket Kerim Khan emeltetett. Nehány lépcsőn felhaladva, egy alacsony

ajtón át több kisebbszerű helyiségbe jut az ember, innen pedig nyilt

csarnokba, melynek közepén márvány sarkophag áll, remek arab

feliratokkal. A kert vizmedenczéjében hajdan halak is voltak, melyek

nyakukon aranygyürűket hordának, a mint a rege mondja, miket rájuk a

Szaadiért lelkesülő látogatók helyeztek s melyeket megsérteni egy volt a

legvétkesebb templomrablással. Ma ezen sir közelében szegényes falucska

látható, mely Szaadi nevet viseli. A város egyik kapuját is, mely e

tájra nyilik, Dervazi Szaadi-nak (Szaadi-kapujának) nevezik, ugyszinte

egy hidat Pul-Szaadinak. Egyébiránt a hires moralista, tudós és költő

méltán tisztelet tárgya nemcsak Persia népének, hanem minden ázsiai

mohammedannak is. Igazán jóslatszerűek valának azon szavai, melyeket

„Gulistan“-ja előszavában mondott:

A közönséges rózsaágy, vajh mit használ neked?

Az én rózsaberkemből végy egy kis levelet,

A közönséges rózsa csak négy-öt nap illatoz,

Ámde az én rózsaberkem, örökké nyiló s illatos leszen.

S valóban Gulisztan, azaz: Rózsa-liget, mint a hogy könyvét nevezi, a

mohamedánok által mindenütt csodálattal vegyes élvezettel olvastatik,

Afrika véghatárain ugy, mint Khina közepén. Mindenütt ott, hol az

iskolákat mohammedán ifjuság látogatja, ezen könyv képezi a nevelés

alapját. A mi európai tudósaink már régóta bámulatukra méltatják, de

igazán ez még mind kevés, hogy Szaadi irályának örökké fris virágát,

tündöklő nyelvezetét, találó hasonlatait vázolhassuk. A mausoleum egyik

helyiségében tiszteletre-gerjesztő aggastyánnal találkoztam, kinek

tiszta öltözete és szelid arcza nagy ellentétet képeztek a

Dervis-süveggel, mely állását jelenté. Ugy látszék, neki is feltünt az

én egyéniségem, s nyájas vidorsággal közelite hozzám, s rövid társalgás

után megtudtam, hogy ő születésére nézve indiai, s Szaadi iránti

tiszteletéből, azon magas állása daczára, melyet honában elfoglalt, ide

jött, hogy élte utolsó napjait itt töltse e nevezetes férfiú sirjánál.

Tudvalevő dolog, hogy Szaadi maga is Dervis volt, ki azonban nem vala

olyan, mint a többiek, a kik Khirka-juk (Dervis-ruha) alatt csak világi

czélokat rejtenek. Szaadi az akkori keleti országokban harmincz évig

barangolt. Vándorlásai közben számos kalandja volt; egyszer cseléd,

másszor rabszolga, majd ismét ur és ünnepelt tudós, és hogy minderről

pontos tudomást szerezhessen magának, kész vala hosszabb időre még a

Visnu imádók vallását is felvenni. Tarka életpályáján a jellemek,

emberiség, világ-forgás felől sok tapasztalatot gyüjtött magának. A

fejdelmi kegyet és gazdagságokat megvetve, abban találta legfőbb

boldogságát, hogy, a mint a keletiek mondják: a tapasztalatok drága

köveit a lélek gyémántjával átfurja, s a beszédmüvészet zsinorjára

felfűzvén, talizman gyanánt akaszsza az utóvilág nyakára.

Nem messze Szaaditól, egy nagyobb temetőben Hafiz sirja is látható.

Kerim Khan költségén fehér márványból épült s felirata tulajdon

Divánjából vétetett. Sirját gyakran felkerestem, s bámulva kellett

tapasztalnom, hogy néha vidám borozó társaság ülte körül, másszor ismét

bűnbánó, vezeklő bucsújárók járultak hozzá. Amazok vidor, gondtalan

életük mesterének tekintik őt, emezek szentnek nézik és pártfogásaért

esedeznek. S mi több, Hafiz könyvét, daczára annak, hogy csupán borról

és szerelemről szól ihlett szavakban, sokan a legépületesebb vallásos

munkának tartják.[18] A szerelem és bor, mondják, csupán képei Hafiz

isteni ihlettségének s az ittasság csak olyan elragadtatás, melybe a

legfensőbb lénynek szemlélete hozta. Igy gondolkoznak verseinek álszent

magyarázói; Hafiz kortársai azonban azt állitják, hogy ő valóban iszákos

ember volt, s csak utóbb javult meg bűnbánatból, a mi egyébiránt épen

nem gátol bennünket, hogy tolla ömlengéseit ne bámuljuk, mert Hafiz óta

nincs a keletnek egyetlen olyan költője, ki a bort és szerelmet oly

lángolón tudta volna megénekelni.