III.

A gyorsított haladás folytán, Hauz-i-Szultant, még a hajnalcsillag

feltünte előtt értük el. S ez annyiban vala előnyös a karavanra, hogy a

négy udvarból álló nagy épület legjobb helyét keresheté ki a maga

számára. S bárha csak néhány óra folyásáig haladtunk is víztelen

tájakon, mégis, megérkezvén, a karavan minden tagja abban a nyomban a

medenczéknek rohant, ivott, mosdott, imádkozott, s alig telt egy fél

órába, s az egész társaság Morpheus karjaiba mélyedett. Mikor déltájban

kisétáltam a karavanszerajból, körülnézni a vidéken, a halottas karavan

ujra ott állt szemeim előtt, de meglehetős távolságban a

karavanszerajtól. Soha sem települhet meg az ilyen a lakott helyek

közeletén, s mindig úgy kell helyet foglalnia, hogy a szél a rosz szagot

a lakatlan táj felé vigye. Mikor siíta társaim előtt csodálkozásom

fejezném ki e fanatismus fölött, ezek sarkasztikus megjegyzések

kiséretében, engem, illetőleg pedig a szunnitákat, Imam Huszein tragikus

végével kezdének vádolni. Különösen egy, Meshedből épen most jövő

délpersiai, mint ujdonsült meshedi, kelt ki legdühösebben, a ki a szó

szoros értelmében kész lett volna hajba kapni. Azonban az én szeidem s

több higgadtabb utitárs is közbe veté magát, s azzal ügyekeztek

lecsendesiteni, felemlitvén, mily hűséggel őrizteti a szultán e szent

vértanú sirhelyét. S valóban csodálatos. A szultánról Persiában ép úgy

beszélnek, mint valami európai keresztyén királyról. A siíták és

szunniták közötti évszázados versengés oly válaszfalat emelt, hogy ez

utóbbiakat, bárha törvényesen Muszulmánoknak hivatnak is, a persák

olyanokul tartják, kiknek Mohamed koránjával és az Iszlammal általában

semmi közük.

Minthogy elegendő kilátásom volt immár a vallásos vitatkozás ujból való

megkezdésére és folytatására, egyelőre kezdetül elégnek tartottam ennyit

s távoztam, a pompás karavanszerait megszemlélendő, melyet – a mint

mondák – a mostani király anyja építtetett saját költségén, a hires

Hadzsi Mirza Agaszi ösztönzésére. Persiában igen sok e fajta épület

található. Nincs az egész keleten egyetlen ország, mely a kereskedelem s

nyilvános közlekedés javára többet áldozott volna, mint Persia. Sokszor

a legnéptelenebb pusztaságon is a legbámulatosabb épitmények lepik meg

az utazót, miket az uralkodók buzgósága és egyes vagyonosok kegyessége

emeltetett, s valóban kimondhatatlan jótétemény, a hosszú útnak

fáradalmaitól meggyötört utas számára enyhadó fedélről gondoskodni.

Minthogy a következő állomás tiz ferszakh távolságot tett, még

naplemente előtt kapattunk és indulánk. Az állomást meglehetne ugyan

rövidíteni, ha az ember innen Pul dellakba megy előbb s onnan aztán

tovább Kumnak, de a szegényebb utazók örömest megtakarítják egy-egy

állomás abrakját, s igy az utat, bárha nagyon fárasztó is, egy huzomban

szokás megejteni. Három napig utazott ugyan még csak együtt a társaság,

azonban már is teljebizalmasság és barátság kapott lábra közöttünk. Hogy

én született európai volnék, kinek már puszta illetése is tisztátalanná

teszi a siítát, s kivel egy tálból enni a legrémitőbb véteknek

tartatnék, senkinek ez még csak esze ágába sem jutott. A

konstantinápolyi efendit látta bennem mindenki, a török követség

vendégét, ki Arzui Szejahat (utazásvágy) által ösztönöztetve, a királyi

Iszfahant s a paradicsomszerű Sirázt – mint a persák nevezik – akarja

meglátogatni. Összebarátkoztunk; de azért egypár makacs siíta meg nem

állhatá, hogy egyszer-másszor szememre ne lobbantsa a szunniták

igazságtalanságát, különösen egy varga volt az, kinek nagy, zöld

turbánja Alitól vett származását jelenté, ki ujra, meg ujra a három

khalifa bünös bitorlását kezdé felhordogatni, mit állitólagos őse ellen

elkövettek. „Mit, hát Omeri Hattab (Omer, a fakereskedő) s e nevet egy

sereg szitok követé – mit, hát az eszeveszett Oszman akartok-e

szembeszállni Alival, Istennek ezen oroszlánjával, a leghatalmasabb

hőssel, ki a prófétától csak egyetlenegy hajszálnyira különbözött?

Istenemre, efendi, csodálom, hogy olyan tulajdonaid mellett be nem látod

e kiáltó igazságtalanságot s a mi vallásunkat fel nem veszed.“ Hogy a

heveskedések kikerültessenek, sokszor félbeszakaszták őt, s más tárgyra

vitték át a beszédet, de az én vargám megint neki melegedett s

akárhányszor csak azon vettem észre magamat, hogy megragadja paripám

kantárát s ezen örökösödési kérdésről oly lelkesülten beszél, mintha az

egész esemény, mely 1200 évnél is régibb, talán csak tegnap történt

volna.

Az éj igen szép volt, hasonló az előbbi kettőhöz, s az idő gyorsan mult

vidám beszélgetések és vitatkozások között, s még távol vala a hajnal,

midőn a kis pusztaság utolsó részén is átkeltünk s a Pul dellak (a

fürdőszolga hidja) karavanszeraihoz érkezénk. Ez a nyugati hegységből

eredő s elegendő széles folyón visz át. E hid, mely imitt-amott már

pusztulásnak indul, egy fürdőszolga költségén épült, s azt beszélik róla

a többi között, hogy egy e vidéken járó arisztokratikus khan, méltóságán

alulinak itélé, oly alacsony származású ember épitményét venni igénybe,

a miért is minden cselédestül inkább a folyón akart átgázolni, de a

rohanó ár magával ragadta s büszkesége büntetéseül a habok között lelte

sirját. „A folyó fenekéről pokolba jutott – tevé hozzá utitársam – hol

arisztokratikus érzelmei gyötrelmére egy katlanban föl majd a

legalábbvaló gonosztevőkkel.“

A karavanszerai egészen a hid mellett áll. Megálltunk, s mikor itt a

hideg, puszta kőre egy kis pihenés végett lefeküdtem, oly hatalmas álom

környékezett meg, hogy a világ minden kincseért nem adám vala, ha

legalább egy félórig alhatom. Nem maradhattunk tovább egy igen kurta

negyednél, minthogy a társaság kora reggel akart Kumba, a szent városba

érkezni, hol bucsu, vásárlás és sok egyéb foglalkozás várakozott a kis

karavanra. Kum, mely a távolban csakhamar feltünt számos zöld

kupoláival, s kivált pedig a sirboltnak a kelő nap által megvilágított,

s gazdagon aranyozott nagy kupolájával, a persa hölgyvilág szent városa.

Itt nyugszik Fatima, Imam Riza nővére, ki az akkor Meshedben tartózkodó

bátyja iránti gyengédség által vonzatva, Bagdadból hozzá akart utazni. A

magasságos asszony nem juthatott el vágyai czéljához, mert Kumban

megbetegedett, meg is halt, s most 444 szent társaságában itt fekszik

eltemetve. Ezen szent sírokon kivül, valamint Kerbela, úgy ezen város is

kedvencz temetkezési helye a persa nőknek, kik az ország minden tájáról

ide hozatják magukat. Meddő anyák, férjeiktől elűzött asszonyok s a

Hymenért mind hiába epedő leányok járulnak ide e sirhoz, a szent urnő

kegyteljes pártfogásáért esedezni. Ez azonban egy általában nem szolgál

azért akadályul, hogy e város tolvajok, rablók, gyilkosok s más egyéb

gonosztevők gyűlhelye legyen; mert Kum, Beszt (asylum) a törvény által

üldözöttek számára, s ki a bakó kezéből kisiklék és szerencsésen ide

menekült e szent falak közé, biztos lehet róla, hogy bántalom nem éri.

Azon ponton kezdve, honnan a város már láthatóvá lesz, itt is, mint

egyéb bucsújáró helyek közelében, apró kőhalmocskákat találni, melyeket

kegyes zarándokok emelnek, szent zsolosmák éneklése közben. Imitt-amott

egy-egy bokor is áll, beaggatva a legtarkább rongyokkal. Mindenki itt

akarja hagyni tiszteletének zálogát, s egyik a kövekhez, másik a

rongyokhoz folyamodik. Mondják, hajdanában szokás volt az is, hogy az

ilyen szent fákba minden arra menő egy szöget ütött, a mi ősrégi szokás

s hihetőleg ugyanebben keresendő a nálunk oly sokak előtt talányszerű

„vastuskó“ eredete is. Én is leszálltam szamárkámról és piros selyem

keffiemnek egy rojtját szinte odaakasztám az egyik bokorra. Milyen

csodás vegyülék van itt egybe halmozva, a világ minden részének

szöveteiből! India és Kasmir szövetei, Anglia és Amerika gyártmányai, a

kurd, arab és turkoman nomad törzsek durva ruhaneműi tarkán vegyülnek

egymással. Imitt-amott egy-egy gyönyörű sawl-darab is található, mely

persze nagyon szemébe ötlik az értte epedő utazónak, de azért senki sem

mer hozzá nyulni, mert az eltulajdonitás a legnagyobb szentségtörésnek

tartatik.

Még mielőtt a városba jutottunk volna, egy igen nagy temető maradt el

mellettünk. Ez lehet legalább is félmérföld terjedelmű, sokkal nagyobb,

mint a meshedi, de azt mondják, hogy nagyságra nézve a kerbelaihoz nem

is hasonlítható. Maga a város a lehető legszomorúbb tekintetű. A bazár

közepén álló karavanszeraiban szálltunk meg, s nem mondhatom ki,

mennyire örültem, meghallván, hogy a karaván itt két napi pihenést tart.

Egypár órával felüdülésünk után, incognitomhoz hiven, mindenekelőtt a

szent sirt kellett meglátogatnom, s ruháimat megtisztitván, s a szokásos

mosdásokat végezvén, a többi bucsújárókhoz csatlakoztam, kik a távolról

pompásan ragyogó kápolna felé indulának. Ha nem csalódom, csakugyan én

voltam a legelső európai, ki azon szerencsében részesült, hogy a persa

hölgyvilág ezen szentélyét meglátogathassa. Chardin azt irta le, a mit

szolgája mondott el neki, Ouseley a maga sovány tudósitását egy persától

nyerte, ki a követségi személyzet tagja volt, s bárha Carlian úr, a

mostani udvari fényképész s a vegytan tanára Teheranban, az előcsarnokot

lephotografirozta is, s a képet: „un tableau reussi du saint

sépulcre“-nek czimezte is, egész bizonysággal állithatom, hogy műtétele

közben, a belső udvar ajtai zárvák valának, mert a világ minden

befolyása sem lenne elég hatalmas azt kieszközölni, hogy a tisztátalan

frenginek megengedtessék a szentélybe csak egy pillanatra is

betekinteni.

Az ember először egy küludvarba jut, mely szép fákkal van beültetve, s

azon számos szeidnek szolgál tartózkodási helyül, kikre az állitólagos

ősanya őrzése van bizva. Már innen vezet egy út, magas portalén át a

benső udvarba, melynek közepén a pompás kupolával koronázott kápolnácska

emelkedik. A „nagy“ Abbasz Sah és az „igazságos“ Kerim Khan voltak azok,

kik ez épület felékesitésére legtöbbet tettek. Mesés azon aranyak száma,

melyeket a meglehetősen nagy kupola megaranyozására fordítottak, s ha

jól tudom, a kupolát három körömvastagságú aranylemez borítja. A

bejárást egy portale diszíti, melynek remek kasi-müvei, a legfrisebb

szinekkel tarkálló s részarányosan elrakott arabeszkei, melyek között a

mély azurkék a túlnyomó, varázs hatást gyakorolnak azon utazóra, ki

ilyes keleti diszépületet most lát legelőször. Tizenhat márványlépcső

vezet az ajtóhoz, mely vastag ezüstlappal van boritva, de rendesen nehéz

szőnyeggel van fedve. Már a legalsó lépcsőn le szokták venni a zarándok

saruját, el fegyverét vagy botját, s ha az ember azután meglehetősen

meggörbült állásban felmegy, mindenekelőtt meg kell csókolnia a küszöb

hideg márványát s csak azután lehet belépnie. Az épület benseje még

sokkal meglepőbb, mint a most emlitett rész. Itt az arabeszkek és

kasi-müvek közé tükrök s gazdagon megaranyozott virágok vegyülnek, s

bárha egészen gömb is, mind a kupola mélyedése, mind a fal annyira túl

van halmozva száz meg száz prismával, dombormüvekkel, fülkékkel s más

egyéb épitészeti czifraságokkal, hogy pompásnak igen, de csinosnak és

izlésteljesnek bizonyára nem mondható. A koporsó, melyet massiv

ezüst-rácsozat kerít, s mely mindig drága szőnyeggel van boritva, épen

középen áll a nagy csillár alatt, a boritékot évenkint csak egyszer

veszik le a szent hulláról s a kegyes zarándokoknak rendesen csak egy

kis részecskéjét szokták megmutatni. Mint másutt mindenütt, ugy itt is

imatáblák függenek alá a kerités rácsairól, némelyek maguk olvassák

ezeket, mások úgy olvastatják, mások ismét az itt nyüzsgő szeideknek

fizetnek, hogy a korán egy némely mondatát ezek reczitálják el

helyettük. Van itt kiáltás, ének, sirás-rivás, szeidek szemtelen hangú

ajándék-követelése, – de mindez az áhitatoskodókat nem zavarja, mert a

kiállhatatlan lármának közepette nem egyet lehet látni, ki, homlokát a

kerités hideg érczéhez nyomva, ott ül órákhosszat, merően bámulja a

koporsót, magát semmi által sem zavartatva. Beléptünkkor engem a falakra

s a rácsokra aggatott drágaságoknak nem annyira tarka vegyülete, mint

inkább roppant tömege lepett meg kiváltképen. A persa igen szereti a

drága köveket és nemes érczeket. Azt hiszik annálfogva, hogy ezekben a

szenteknek is nagy kedvük telik, s innen van, hogy ez utóbbiak

nyughelyét igen meglepő nagyszámú ékszer diszesíti. Minden gyémántnak,

minden aranynyal vert fegyvernek meg van a maga története, vagyis azon

oka, mely az adományozót arra ösztönzé, hogy idehozza. Előttem egy igen

szembeötlő ezüst-tű vala különösen feltünő, s midőn e felől

tudakozódnám, azt nyertem válaszúl, hogy ezt egy férj hozá ide

ajándékul. Ez ugyanis hűtlenné lett nejéhez s utóbb azt el is adta a

Turkomannoknak. A nő évek hosszat epedt a turkesztani rabságban, s midőn

onnan a szentnek sirjához ajándékot küldene, – férjét annyira előfogta a

lelkiismeret mardosása, hogy hét egész esztendeig mind szünet nélkül

kereste aztán, s midőn végre feltalálta, kiváltotta s hazavitte, akkor

adá a most emlitett hálaáldozatot a szent Fatimának. Bárha bagdadi

öltözetem a siíták fanatikus gyülekezetében nem egy előtt szemet szúrt

is, hála utitársaimnak, nem ért semmi kellemetlenség. Ha az ember

meglátogatta már ezen szentnek koporsóját, szokás a közelében nyugvó

földi nagyokról is megemlékezni. Ezen oknál fogva én is velük mentem

azon utitársakkal, kik Feth Ali Sah és két fia sirját keresék fel, s kik

gyönyörű alabastrom koporsókban fekszenek, melyek külsején, az egyszerű

feliraton kivül, meglehetősen hűn talált képük is oda van vésve. Feth

Ali Sah, bárha Kadzsar, ha egyébért nem is, de legalább személyiségeért

nagy kedvességben állott a persák előtt. Az egész országban neki volt

leghosszabb szakálla, mindig ő öltözött a legszebben, korának legnagyobb

hölgykedvelője, s a legügyesebb és legdélczegebb lovasok egyike.

Uralkodása méltatlankodásait csakhamar elfeledték, de ezen tulajdonai

sokáig fennmaradtak még a hiú persák emlékezetében.