Az orvos, a ki hozzá siet, megrémülve kiált fel:
– Ez a keleti pestis! Most már kitalálta a jelenségeiből a rettenetes
vészt.
S azzal erre a szóra szétfut minden ember a haldokló mellől s ott
hagyják kínlódni a rázárt ajtó mögött, a mig csak el nem csendesül. Az
azt jelenti, hogy meghalt.
Akkor aztán két halálra itélt rabot érte küldenek s azok belehempergetik
egy lóbőrbe, úgy hurczolják ki a temetőbe: minden énekszó nélkül.
A közönség csak azt tudakolja, hogy vajjon elég oltatlan meszet
töltöttek-e a gödrébe, a hová elásták?
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A Ráby pedig ott feküdt félholtan az utcza szélén.
Egy olyan utcza szélén, a melyikben akkor még nem volt több fal, mint a
rengeteg nagy Károlykaszárnya, az egyetem kórháza, aztán meg a nagy
kőkerítés a megyeház hátulsó udvarán.
Egyszer napjában rendesen mégis akadt valaki, a ki ezen az utczán is
végig menjen.
Egy vén zsidó, Ábrahám. Ez volt a minden reggeli útja. A vörös köpönyeg
el volt már a zsidónak engedve. Fekete talárban szabad volt járnia,
prémes kaftánnal.
Másodmagával jött. Az a vöröshaju siheder a legkisebb fia volt. Azt
azért hozta magával, mert jó lábai voltak. Szaladva megjárta az utat
Pestről Budára két óra alatt.
A gyereket ott szokta hagyni az utcza szegletén, csak ő maga jött el a
kis vasajtóig.
Ott addig leskelődött a reggeli órában, mig a kulcslyukon keresztül
meglátta a szövetséges hajdut közelíteni.
Akkor egy papirosba csavart aranyat bedugott a kapu alatt; mire onnan
belülről valami más papirdarabot toltak ki a küszöbre.
Ez volt a hiradás Rab Rábyról.
Ezt a czédulát aztán odaadá a szögleten settenkedő veres fiúnak.
– Osztán szaladj!
Az már tudta, hogy hová? Mariskához vitte Budára.
Ezen a reggelen Ábrahám zsidó a czédula helyett magát a Rab Rábyt
találta meg, az utczára kilökve.
Nem ütött lármát, nem kezdett jajveszékelni, leborult mellé, a szivére
tette a kezét, – még dobogott.
Azután leveté a meleg rókaprémes kaftánját, beleburkolta a fagytól,
kintól elaléltat, ölébe vette, úgy vitte a szegletig. Ott azután a
fiával együtt ketten egy gyaloghintóig czepelték, abba befektették s
elvitték magukkal.
Senkinek sem mondták, hová?
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Mint a seráphok éneklése, mint a spæhrák harmoniája, mint a hattyu
haláldala, mint minden, a mi csak édes van földi és földöntúli hangban,
olyan szó ébreszté mély halálálmából az árnyak közé visszatérő lelket.
«Isten hozzon vissza, szegény Ráby Mátyás!»
A felébredő egy meleg langyos illatoktól üdített, kis szobában találta
magát, puha párnák között fekve, s a mi a szemébe mosolygott, az két
mennyország volt; tele a paradicsomnak minden nevető angyalaival, a
legkékebb, a legsugárittasabb égmennyezet: – két szerető, hűséges szem…
*
A szent-endreiek máig sem lelték meg a nagy kincses ládájukat; azt ugyan
jól el találták tenni!