(Mellben elmondatic, hogian zeliditic meg a wad elefaanthot.)
Minden természethistóriai kézi könyvben megtalálható az a módja az
elefántszelidítésnek, hogy amint azt vad állapotjában egy veremben
megejtik, előbb több napon át ütik, verik, szurkálják, éheztetik; mikor
aztán jól kidühöngte magát, akkor odajön hozzá egy derék ember,
szétkergeti róla bántalmazóit, elkezd rajta sajnálkozni, ád neki
rizskását, mézes-pogácsát s kiszabadítja a veremből. A nagyfejű barom
aztán ezt az utóbbi embert jó barátjának fogadja, s ennek a szavára
mindent megtesz.
Rábyval ugyanezt produkálták.
Harmadnapra, hogy a császár tovább ment, kibontatták a befalazott
ajtaját, s a támadt rés előtt a feltápászkodó megdermedt rab nagy
vociferatiót hallott.
Laskóy Bálint és Petray Péter spectabilisek veszekedtek diákul.
– Hoc ego non tolero! Meum clientem non patior amplius taliter
mortificari! (Ezt én nem türöm el. Az én védenczemet nem engedem tovább
ekként kínoztatni.)
Szörnyen pattogott a derék úr; a másik úr egyre csitította: «Sed rogo
tamen audiat!» de ez nem hagyta szóhoz jutni: «Omnipotens Deus! Quale
spectaculum! Miserrimus Rábyus! Sed hoc iam ad coelum clamat!»
(Mindenható Isten! Minő látvány! Szegény Ráby! De már ez égbekiáltó!)
Alig is várhatta, hogy annyi rés legyen a falon, a mennyin egy ember
befér, ő maga jött elől, maga után vonszolva a porkolábot, aztán meg a
megye lakatosát.
«Rettenetes látvány!»
Biz az rettenetes volt. Az elaszott, megdermedt fogoly félig el volt
temetve a hótól, a mivel a nyitott ablakon át befujta a fekhelyét a
szél, s a bilincsei körül ez a hó piros volt a vértől.
– Rögtön le kell róla venni a lánczokat! parancsolá Petray úr, a mit a
lakatrajáró lánczoknál rögtön foganatosított is Janosics uram. «És addig
is hozzanak egy jó meleg pokróczot, a mibe betakaródzék!»
Biz az a pokrócz is jól esett a Rábynak, mert az hosszú munka, a mig a
lakatos leráspolyozza a lábáról a hidegen rávert vasakat. És kínos munka
arra nézve, a kinek azt ki kell állani.
Még a lakatos sem állhatta meg szó nélkül, a kinek kezeit mind ellepte a
fogoly vére, a mig békóit leráspolyozá.
«Istentelenség az, igy bánni egy derék, jó úrral!»
Ez az ember igazán jószívű volt; ez nem sugó után játszott. Ez csak
publicum volt, a kinek őszintén nem tetszett se a darab, se az előadás.
Mikor a vasaktól mind megszabadították a Rábyt, akkor kisült, hogy nem
tud a lábára felállani. Úgy kellett őt két hajdúnak felemelni s átvinni
a másik szobába.
Ez a szoba is ismerős volt Ráby előtt. Ez volt a korábbi börtöne. Ez még
paradicsom az elhagyotthoz képest! Van benne kályha, még pedig befűtött
kályha, s ágy, meleg pokrócztakaróval.
– No csak pihenje ki magát a szegény rab, mondá Petray, elhelyeztetve őt
új fekhelyén. (Most már nem voltak lánczai, kinyujtózhatott.) Majd ha
kinyugodta magát a szegény rab, akkor beszélhetünk az ügyéről.
Hiába is akart volna most vele beszélni, mert a rabnak egy csepp hangja
sem volt, úgy be volt rekedve.
– Hozzanak neki meleg tojásos borlevest, parancsolá Petray úr, s a
párolgó borleves rögtön ott termett, mintha már készen tartották volna.
És a kiéhezett, megfagyott embernek olyan jól eset az a forró, édes
tápláló ital; az utolsó cseppet is kiszürcsölé.
És a mellett olyan dühös volt önmagára! Erre a nyomorult testre! Miért
esik neki olyan jól az, a mi édes és tápláló? Miért örül úgy annak a
meleg pohárnak? Hogy nem tud oly törhetlen, oly hajthatatlan lenni, mint
a lelke? Hogy nem tudja visszautasítani e kedvezést, ápolgatást ez a
«cadaver!»
A lelke csak arra gondolt, a mit abban a másik börtönben elvesztett.
Ez a szoba a második alispán szállása alatt van; itt nem fogja ő hallani
az ő angyalának vigasztaló szavait többé. Aztán azt a félig rothadt
szalmát is sajnálta nagyon, a mi a másik börtönben ott maradt; a között
volt az a szalmaszál, a mibe ő azt a maradék papirlapot elrejtette, a mi
rá nézve kincs volt. S ennek a silány, didergő izomtömegnek mégis jobban
tetszik a meleg pohár, meg a tojásos borleves! Mit tud az az
angyalhangok balzsamáról, meg a boszúvágyó lélek kin szülte reményeiről?
Képes elaludni az új börtönben, a kába idegekkel csábító álmokat hazudni
a lélek elé; izzadásba jönni a pokrócz alatt, s visszanyerni a hangját,
mire fölébred: ez az ostoba test!
Ráby csakugyan azt látta, mikor fölébredt, hogy az állapotja nagyon
megváltozott. Csak a gyolcscsal körültekergetett lábai tanúsiták, hogy
azokon valaha nehéz vas volt; most már csak be kell gyógyulni a rajtuk
esett sebeknek.
Bántotta aztán az a gondolat, hogy ezért az enyhülésért épen Petraynak
tartozzék hálával.
Hogy is jutott ő ehez a grácziához?
Mit locsogott az az ember «az én cliensem»-ről? Miféle «cliens?» Hogyan
kell ezt a szót érteni?
Nemsokára meg lett ez a talány fejtve. Az ajtó megnyilt, bejött rajta
Petray úr; egy hajdú kisérte, roppant nagy iratcsomaggal a hóna alatt.
Odajárult a derék úr nagy nyájasan Rábynak a fekhelyéhez, megkérdezte,
hogyan aludt? Kirekedt-e már a torka? Elég erősnek érzi-e már magát?
Rábyt úgy undorítá ez az egész hizelkedés, hogy még csak annyival sem
bizonyítja be hangja visszanyerését, hogy egy «köszönöm» szót ejtett
volna ki a száján.
– Hát ezt a változást most nekem köszönheti Ráby úr, mivelhogy én vagyok
az úrnak jelenleg a védő-fiscálisa!
– Hogyan? hebegé Ráby hüledezve. Micsodám nekem az úr?
– Hát tudja ön, hogy engem még tavaly a főfiscusi állásra neveztek ki,
más lett helyettem szolgabíró. Most a particularis congregátión az úrnak
az ügye előkerülvén, én rendeltettem ex offo az úr védő-fiscálisául.
Ráby erre felugrott az ágyából s ledobta magáról a pokróczot.
– Micsoda? Önt akarják mint védő-fiscálist rám tuszkolni, a ki maga
legnagyobb mértékben érdekelve van, az általam emelt vádpontokban? a
kinek ott kellene ülni a vádlottak padján? Önre bizzák, hogy engemet
képviseljen a törvényszék előtt, a ki nekem legnagyobb ellenségem?
Petray csak mosolygott ezen a kifakadáson. Tudta, hogy Ráby le sem tud
szállni az ágyáról. Könnyen elbánhatott vele.
– Lássa az úr, milyen igazságtalanná teszi a rossz indulat? Tudhatná az
úr, hogy ezt kivánja a törvénykezés rendje, hogy a vádlott mellé
hivatalból védő fiscálist rendel a törvényszék a hivatalos
vádló-fiscális ellenében. Ketten vagyunk: én, a fő-fiscális, aztán meg a
vicefiscális; ugyanaz, a ki az urat a statárium előtt fejvételre akarta
elitéltetni. Már most hát melyikünk tetszik jobban: az, vagy én?
– Egyikük sem! Nekem nem kell fiscális! Magam is az vagyok. Külömb, mint
önök ketten együtt. Én tudom védelmezni magamat. Nekem nem kell az önök
által substituált védelem. Tudom, hogy mit akarnak velem!
– Látod Mátyás, milyen igazságtalan vagy! szólt még szelidebbre fogva a
szót Petray s tegezte a rabot. Azt hiszed tán, hogy majd én úgy foglak
védelmezni, hogy annak az alapján elítélhessenek? Pedig épen megfordítva
van. Te magad oly ügyetlenül és ferdén védelmezed magadat, hogy azzal
csak a falnak rohansz, mig az én replicám olyan finoman van concipiálva,
hogy annak a nyomán nincs az az incarnatus táblabiró, a ki fel ne
mentsen totaliter. Hiszen nem történik meg a te beleegyezésed nélkül.
Előbb felolvasom előtted az egész védelmet. Hallgasd meg. Meglátod a
végén azt fogod rá mondani: «ez a Petray Péter derék, nagylelkü ember
volt, igazán». No csak hallgasd meg!
Mit tehetett Ráby? El nem szaladhatott harminczhárom oknál fogva,
kénytelen volt végig hallgatni azt a szép védelmi replicát, a mit az ő
nevében készített a számára védőül kinevezett fiscális. Az a nagy halmaz
írás az ő processusa volt.
Igazán remekmű volt, a mit Petray felolvasott előtte; remeke a furfangos
rabulisticának. Minden kéményseprő fehér volt abban, és minden molnár
fekete; a bűnt kifordították a bélésével kifelé és lett belőle erény;
egy megeshető, de meg nem történt dologra fölépítettek egy egész
lehetetlen históriát; összekeverték az igazat a nem igazzal olyan
sűrűen, hogy azon még a nap sem süthetett keresztül s végül az egész
«eltagadhatatlan» néplázongást odavarrták a nyakába egy csoport
apró-cseprő jobbágy embernek, zsellérnek, kopott fertálytelkes gazdának,
meghagyatván az elkövetett bűn oroszlán része a meghalt rácz-pópának, ki
az egész merénylet titkos mozgatója volt, s a ki mellett Ráby Mátyás
csak egy kegyelemreméltó elámított áldozatul lőn feltüntetve.