Szívének volt egy kamarája, a hová ő még csak be sem pillanthatott soha.
Masa grófnő sokkal inkább asszony volt, semhogy ebbe bele tudott volna
nyugodni.
Elhatározta, hogy ha a férjének valami titka van, ez a titok csak egy nő
lehet.
Az árulás ugyan nagyon korai, nagyon durva lett volna, s a férjétől
távol volt minden, a mi durva, nemtelen. Nem tudott mit gondolni. Hitt
és nem hitt. Mindegy; látni, tudni akart.
Majdnem minden lépését tudta, és soha se vett észre semmi gyanusat.
Nagyon sokat voltak együtt; ilyenkor mindig gyöngéd, néha beszédes is
volt.
De koronkint, mikor Masa nem figyelt rá, vagy úgy tett, mintha nem
figyelne rá – a remegő, aggódó, féltékeny feleség egyszerre csak nem
létezett rá nézve; elfelejtkezett róla.
Ilyenkor Biró Jenő úr nem volt jelen. Ha fel s alá sétált is a szobában,
nem volt jelen.
Masa mindent elkövetett, hogy megtalálja az ura titkát; fürkészett,
kutatott, nem tudott meg semmit.
Egy délután újult erővel ébredt fel a gyanuja. Sétakocsizásról jöttek, a
Stefánia-útról. A mint a körút tájára értek, Biró hirtelen megállíttatta
a kocsit, kiszállt, azt mondta, hogy valakivel beszélni akar, s kérte
Masát, hogy menjen haza egyedül. Rögtön követni fogja.
Azzal a körút felé iramodott, s Masa látta, hogy egy szegényesen
öltözött fiatal leányt szólított meg, a ki négy vagy öt kis gyerekkel
éppen akkor fordult be a körútra.
Masa nem tudott hova lenni csodálkozásában.
Ő, a ki Masán kívül nem tűrt meg maga körül társaságot, a ki alig tudta
elfojtani az ásitásait Cannes-ban, Madame Buloznál vagy Madame
Aubernon-nál, a hol a felsőbb tízezernek színe-java szokott találkozni,
a kinek az érdeklődését a legjobb könyv se tudta lekötni, a kinek az
arczáról lépten-nyomon le lehetett olvasni, hogy nem talál gyönyörűséget
se a természetben, se a művészetben, s egyformán közönbös minden ember
iránt, ime, egyszerre föléled, s nosza, vesd el magad, utána iramodik
egy jelentéktelen arczú kis leánynak, a ki a külsejéről itélve
legfeljebb nevelőnő lehet!
És hogy szaladt! Mintha az üdvössége függött volna tőle, hogy utólérje
azt a leányt.
Aztán, milyen tisztelettel üdvözölte! A leány nem is csodálkozott rajta.
Pedig Biró Jenő úr a miniszterekkel nem szokott ilyen udvarias lenni.
Masa megállíttatta a kocsiját, s elnézte, hogy koczog az ura a
gyerekcsapat között. Mi köze lehet hozzájok?!
Nincs az az asszony a világon, különösen ha az illető a Masa világából
való, a ki az első pillantásra meg ne tudja itélni a másik nőről, vajjon
vetélytársa lehet-e vagy sem? Annak meg, a kinek csak igen kevés
vetélytársa lehet, éppen könnyű dolog az itélkezés.
Masának egy pillanatig sem voltak kétségei. Nem, ez nem vetélytárs.
De hátha olyan valaki, a ki nyomára vezethetne a vetélytársnak?
Nem ez az, a kitől ő fél, annyi bizonyos; de hogy nincs-e a közelében
annak, a kit ismerni akart, azt már nem tudta ilyen könnyen kitalálni.
Nagyon szeretett volna utánok menni s meglesni a helyet, a hova
befordulnak. De még ideje korán eszére tért. Dénes, az inas, már most
sem állhatta meg, hogy meglepetésében hátra ne pislantson. A hogy Masa
észrevette ezt a tolvaj-tekintetet, intett, hogy hajtsanak tovább.