A véletlen szeszélye úgy akarta, úgy bonyolította az eseményeket, úgy
intézte egypárunk úgynevezett elhatározását, hogy: csak igent kell
mondanom és feleségűl vehetem azt a leányt, a ki olyan hatással volt
rám, hogy akaratom ellenére lefoglalta gondolataim nagy részét. Csak
rajtam áll, és valóra válik, a mi a hozzám hasonló szegény emberekkel
egyesegyedül a mesékben szokott történni. Csak a kezemet kell
kinyujtanom, és feleségűl vehetek egy bájos, kedves, okos leányt, a
kinek a társaságában lenni öröm, egy édes, jó, tiszta teremtést – az
egyetlen lényt, a kihez szerelemhez hasonló kivánsággal vonzódom – egy
szép, eszes, érdekes nőt, a ki azonkívül, hogy csupa jótulajdonság és
nemesség: előkelő származású, nagy rangú, és gazdag, iszonyúan gazdag!
Irigylésreméltó helyzet, ugy-e? Irigyelnek is sokan, mert sokan vannak,
a kik erősen óhajtották ezt a szerencsét. Csak azok nem óhajtották, a
kik nem merték óhajtani, vagy nem voltak abban a kellemes helyzetben,
hogy ilyen álmokat szőhettek volna. Nincs a környezetemben fiatal férfi,
hamarjában nem is tudok képzelni olyat, a ki két kézzel ne kapna rajta,
ha ez a szerencse, vagy ilyen szerencse pottyan az ölébe. Kire nézve ne
volna ez a megvalósulható álmok teljes megvalósulása, a beteljesedhető
szép álmok legszebbike? Kire nézve ne volna ez nagy, nagy szerencse?
Bizony, szerencse ez, rám nézve is. Azon a sok más egyeben kívül, a mit
mások még nálam is jobban értékelnek, íme, a kilátás, hogy: lesz egy
szép kis feleségem, a kit megcsókolhatok a nélkül, hogy undorodnom
kellene tőle és undorodnom kellene magamtól!
Hanem egy kis hiba van a kréta körül. Az a kis hiba, hogy: ha én
kimondom ezt az igent, akkor én gaztettet követek el.
A türelmes, az elnéző bölcselet tiltakozva mond ellent nekem. Már hogy
lehet itt gaztettről beszélni?! De hiába mond ellent, és hiába
vitatkozik velem.
_Érzem_, hogy gaztettet követek el.
Mért követek el gaztettet?
Mert nem szeretem igazán. Mert nem szeretem szerelemmel; úgy, a hogy
csak egyszer tudtam szeretni. Mert csak érdekházasságot köthetek vele;
aljas és gaz érdekházasságot.
– Micsoda holdvilágfaló ábrándosság?! – suttogja körülöttem a czinizmus.
– Hová jutnánk, ha az érdekházasságot mindjárt gaztettnek kellene
neveznünk?! Érdekházasság és érdekházasság közt rengeteg különbségek
vannak! Vannak, a kik pénzért elveszik a púpos leányt… ez egy kicsit
természet ellen való. Vannak, a kik pénzért elveszik azt a leányt is, a
kinek a lelkén már folt esett… ez egy kicsit aljas dolog. De hogy
mindjárt gaztett volna, ha valaki érdekből köt házasságot?!… Eh, hisz
minden házasságba bele játszik az érdek, a józanság!… nincs az a
házasság, mely egy kissé érdekházasság ne volna!… senki se házasodik
önzetlenül, mindenki keres a házasságban valami jót, a minek a
megszerzését össze akarja egyeztetni az érdekeivel, már a hogyan lehet!…
Aztán, mit is beszélsz folyton érdekházasságról?! Ha nem akarod, nem
nevezed annak; ha nem akarod, nem az! Hiszen magad is elismered, hogy
vonzódol hozzá?! Magad is úgy találod, hogy ilyen társsal élni együtt,
ilyen feleséggel csókolózni nem volna kellemetlen! Mit tagadod?!
Legelőször is a kivánság vonzott feléje!… A mint mondod: szerelemhez
hasonló kivánság!… És csak azért ne vennéd el, mert véletlenül gazdag?!
Micsoda ostobaság!
De vajon elvenném-e, hogy ha nem volna gazdag?!
Aligha. Nem tudhatom ezt bizonyosan, mert nagy hatással van rám, és nem
is sejthetem, hogy mi következnék, ha szegény volna… De nem valószinű,
hogy elvenném; talán nem is vehetném el. Akármennyire vonzódom hozzá,
akármennyire sajnálom, hogy olyan emberek közt kell élnie, a kik
ellenségei, akármennyire szeretném kiszabadítani mai helyzetéből:
vonzódásom és részvétem nem olyan erős, hogy a vele való együttélésért
ujra fel tudnám venni a harczot az élettel. Alighanem legyőzném a
kívánságomat, hogy megőrizzem a kényelmemet, a teljes szabadságomat, és
azoknak a kötelékeknek az épségét, érintetlenségét, a melyek a multhoz
fűznek. Nem hiszem, hogy elvenném, mert nem szeretem igazán. A mint hogy
én többé senkit se fogok igazán, szerelemmel szeretni.
És mégis ki fogom mondani az igent.
Mért?
Mert biztosítani akarom a fiam jövőjét.
Nem a magam javáért cselekszem; nem magamnak kívánom azt a jómódot, a
melyet ez az összeköttetés kínál. A fiam javáért teszem meg ezt a
lépést, mely a pokolba visz.
Eluntam az élettel való hiábavaló küzködést. Eluntam azt az örök
aggodalmat, hogy: mi lesz a fiamból, nem kerül-e, elhagyatottan, a
pocsolyába, ha én, ma vagy holnap, hirtelen meghalok? Szomjazom azt az
édes érzést, hogy egészen nyugodt lehessek annak a jövője felől, a ki
már régen lefoglalta mindazt, a mi a szivemből még megmaradt.
Számítok, mint egy uzsorás. Számot vetettem azzal, hogy ez az alkalom, a
melynek a felhasználása lehetővé teszi, hogy tökéletesen biztosithassam
a fiam jövőjét, nem kinálkozik kétszer.
Tehát megteszem az ugrást a sötétségbe.
De érzem, hogy gaztettet követek el.
Senki se tudja, hogy számításból cselekszem. Mindenki természetesnek
találja a lépésemet. Mindenki azt képzelheti, hogy megszerettem ezt a
leányt, a ki méltó volna rá, hogy igazán megszeressem, a ki szegényen is
férjhez mehetett volna, s a ki szegényen is nagyon boldoggá tenné a
kiválasztottját… ha ez a kiválasztott másvalaki, nem én. Ő maga is csak
azt képzelheti, hogy úgy szeretem, a hogy megérdemelné; ő maga is joggal
úgy gondolkozhatik, hogy a személye százszor többet ér, mint minden
gazdagsága.
Lehetnek, a kik kételkednek. A kik gyanítják, hogy az, a mit Masa grófnő
iránt érzek, talán nem vitt volna rá, hogy feleségül vegyem, akkor, ha
véletlenül szegény. Ezek a kételkedők az én helyemben ugyanazt tennék, a
mit én teszek. És ezek a kételkedők is csak gyanakodhatnak; tudni nem
tudhatnak semmit.
Senki se tudja, hogy gaztettet követek el. De én tudom.
És azért ezentúl igazán fölösleges magammal beszélgetnem.