VII.

A szerencse, attól fogva, hogy Monte-Carlóban hozzászegődött, hű maradt

Biró Jenő úrhoz. A szerencse is asszony; s nem azok a legmulandóbb

viszonyaink, a melyeket a legkésőbben kötünk.

Ez a kései szerető, akárhová lépett Biró Jenő úr, mindenütt ott járt a

nyomában. Elválaszthatatlanok voltak.

A játékterembe ugyan nem kisérte többé, de talált más alkalmat, hogy a

hűségét bebizonyitsa. Biró Jenő úr nem játszott többet; okosabbat

csinált ennél: üzleteket.

És minden vállalkozásának mesés sikere volt. Ha az egész környéket

elverte a jég, az ő földeit kikerülte a csapás; ha a szél kifútt a

tárczájából egy ezrest, hazatérőben ott találta meg a pénzt a park

kapujánál, egy bokron fennakadva.

A legőrültebb vállalatok aranybányákká váltak, ha ő állt az élükre; a

bot kivirágzott volna a keze között, hogy ha virágszállitásra adja

magát.

A mihez hozzányúlt, aranynyá változott a keze között, mint Midás

királyról beszéli a mese.

Az ilyen embert a világ mindig meg tudja becsülni érdeme szerint;

megbecsülte Biró Jenő urat is.

Elhalmozták tisztességgel, kitüntetésekkel; válogathatott a méltóságok

között; mindenféle rangú szolgahad leste a parancs-szavát; mindennap

bebizonyitották neki, hogy milyen végtelen nagy ember, s még életében

tudta az egész világ, hogy hol fog majd a szobra állani.

Nagy ember volt, kétségtelenül nagy, kiváló ember. Voltak az élet

játékasztalánál sokan, de csak ő találta ki, hogy másodszor is a

harminczas fog kijönni.

Midás király (2. kötet) · 第 90 / 134 题