Volt a világon, Csehországban, egy nagy gazdag kereskedo, kinek
egyetlenegy fia volt. Amidon ez már annyira felnott, hogy oskolába járt,
és mindenféle irásokat és könyveket tanult, mondotta a fiának: Hallod-e,
kedves fiam, már mostan tanuld a pénzre való játékokat, hogy te is a
többi urakkal egy társaságban lehess. Erre mondotta a fia: Jaj édes
atyám, én azt nem javasolom magamnak, mert úgy lehet, hogy minden
kincset el találnék pazérolni, és aztán mindnyájan koldusok maradnánk és
utóljára is engem fognának kedves szüléim okolni, hogy énmiattam
szegényedtek el. Mondá az atyja: Fiam, ne félj semmit, mert vagyon nekem
annyi, hogy ha mindig költöd, sem fogod elkölteni. Azért neked javaslom
ezen játékokat, mivel te másképpen nem fogsz a városban való néppel
esmeretségben lenni. Mostantól kezdve tehát oly embert fogadok neked, ki
téged mindenféle játékokra, kártyára, kockára, biliárdozásra meg fog
tanítani. Újra mondta a fia: Én, atyám, soha se, mert tudom mi fog abból
következni utóljára is, s az éppen semmi becsületemre sem fog válni,
mivel ha én valamelyiknek a pénzit vagy úgy lehet a jószágát elnyerném,
bizony nem mondaná, hogy isten áldjon meg, hanem inkább átkozna; ha
pedig mindég vesztenék, akkor, tudom bizonyosan, hogy volna becsületem
míg a pénzemben tartana, de mikor elfogyna, épen senki sem nézne reám.
Azért atyám, ne is ingereljen engem arra, mert nekem semmi kedvem reá.
Atyja elhagyta a fiút egy darabig; de sok ízben még is csak mindig
emlegette neki a játékokat; amidon egykor a fiú csak elment az
almáriomhoz, és kihúzta a fiókot, és kivett valami 10,000 forintot,
mondván: Atyám, én most elmegyek a kávéházba játszani, megpróbálom.
Mondotta az atyja: Most, fiam, szeretem dolgodat, mert ezután fogsz
majdan kipallérozódni, hogyha urakkal társalkodol.
Elment tehát a fiú, és a kávéházba mindjárt leült, és eloször is kártyát
kért hogy adjanak neki is az urak, akik ottan játszottak; melyre mondván
neki azok: szívesen adunk, el kezdett mindjárt kártyázni. De csakhamar
mind elvesztette azon pénzt, akit elvitt magával, és ismét kért még 5000
forintot a kocsmárostól; amidon azt is elvesztette, akkor elment haza,
leült atyja szobájába, és úgy szomorkodott. Amidon az atyja kérdezte
tole, hogy miért szomorkodol? mondá a fia: Látod atyám, te engem mindig
ingereltél a kártyára, és mostan is már ezen a napon elvesztettem 15,000
forintot. Melyre az atyja feleli: Azért ne búsúlj semmit is; hogyha
mostan annyit vesztettél, máskor vissza fog jönni duplán. Ekkor a fiú
mondá: Hogyha te úgy beszélsz atyám, lásd meg majd utolsó következését,
hogy mi lesz majd belolünk. Ismét monda az atyja: Annyi pénzem vagyon
fiam, hogy ha mindennap vesztesz annyit a mennyit tegnap elvesztettél,
még sem fogod elkölteni soha. Jaj atyám, folytatta a fiú, addig kellene
a pénzt megbecsülni, míg van, mert mikor már nincsen, késo lesz utána
bánkódni. De atyja nem hagyott neki békét, s a fiú hozzá fogott ismét a
nagy kártyázásnak, kockának és a biliárdozásnak; folytatta is mindig, és
többnyire mindig ott lakott. Amidon már atyjának sok pénzit elpocsékolt,
hogy már nagyon megtetszett a jószágokon is, máskép kezdett a fiú
gondolkozni, és elment az aranymuveshez, és mondotta neki, hogy
csináljon neki egy oly sisakot, hogy annak sehol se legyen párja, meg
fogja érette a legbecsületesebben fizetni, meg is mondotta, hogy kinek a
fia légyen. Kérdezte az aranymuves: mikorára legyen készen; monda a
kereskedonek a fia: mentül hamarább, hogyha lehet, mert nagy szüksége
volna reája. Ekkor az aranymuves ígérte, hogy egy hétre készen fog lenni
minden késedelem nélkül. És mikor eltölt az egy hét, oda ment hozzá a
kereskedo fia, vitt magával ötszáz ezer forintot, hogy majdan meg fog
érette fizetni; de midon kérdezte tole, hogy mivel tartozik, mondá az
aranymuves: két millió fttal; a kereskedo fia azt felelte, hogy itten
vagyon; én ugyan annyit mostan magammal nem hoztam, hanem majd meg fogom
fizetni: ötszáz ezer forintot mostan megadok. Az aranymuves megnyugodott
benne, mert, úgy mond, tudom, hogy nem fog elveszni; contractust
csináltak tehát, és elvitte magával a szép sisakot, egy selyemzsacskóba
bele takarta, és mondotta atyjának estve, hogy: Hallod atyám, én most
elmegyek, mert már sok jószágodat elpocsékoltam, és mind addig vissza
sem jövök, míg a te elpazérlott pénzedet vissza nem fordítom. Felelt az
atyja: Kedves fiam, azt ne cselekedd, mert hogyha elmégy, bizony
életemet megrövidíted. Mondotta a fiú: Már atyám, énnálam fel vagyon
téve, tehát ne is hátráltasson tole senki se. Így az atyja elbocsátotta,
mivelhogy a fiának kedvét nem akarta szegni, mondván: Fiam legyen úgy,
mint ahogy teneked tetszik, csakhogy azon kérlek, ne örökösen, hanem
bizonyos ideig maradj csak oda. Mire a fiú: Hét esztendo múlván, atyám,
haza fogok jönni, de elébb nem.
Ekkor reggel a fiú elindúlt, és ment egyenesen Konstáncinápolyba a
tengeren mindenütt, és mikor oda ért, kiszállott a hajóból, és bement a
törok császárnak a fovendégfogadójába. A fogadós csak mindjárt majdhogy
elnem ájúlt, mikor meglátta, gondolván hogy azon török császárnak az
inassa volna, akit tegnap délután eltemettek. A fogadós mindjárt oda
ment hozzája, és kérdezte tole, hogy mit tetszik neki parancsolni? mondá
a legény: Egy itce bort hozzon nekie, és leült ottan a vendégfogadóban,
és múlatott. Tüstént elment erre a fogadós a császárhoz, és
megjelentette hogy azon kedves inassa, kit tegnap eltemettetett,
feltámadt, és ottan vagyon nála, bort iszik, melyre felel a császár:
Lehetetlen hogy az igaz volna. Monda a kocsmáros: Nincs különben,
felséges császár. Ekkor mindjárt a kocsiba fogatott a császár, és elment
ezen ífjúnak a nézésére; és mikor meglátta, kérdé az ífjút hogy ki
volna; melyre felel az ífjú: Én vagyok egy csehországi nagykereskedonek
a fia, akinek is mint atyámnak a sok kincsét elpazérlottam, mivel o
engemet mindig kártyára ingerelt; tehát sokat elvesztettem, és most
eljöttem, atyámat odahaza hagytam, hogy addig fogok szolgálni, míg
csaknem minden pénzét helyre szerzem. Ekkor kérdezvén az ífjút, hogy ki
volna a neve, felel: Én Kis János, ez meg ez vagyok. Erre a török
viszont kérdezte, hogy nem volna-e nekie kedve inasnak hozzá jönni?
Felelt az ífjú: Mindenkor, felséges uram, egy császár udvarába, és
megköszönöm hozzám való szivességét. Ekkor elmentek haza, és mint utólsó
inassának tette, mivelhogy még szokatlan volt udvarában; hanem nem telt
bele mint egy hét, mindjárt második inassának tette udvarába; harmadik
héten tette mint elso inassának, mivelhogy jól forgatta magát. Elég az,
a mi aztat nézi, hogy mivel o magát mindenek felett kimutatta, a török
császár gondolta, hogy bizony nem bolond ífjunak kell ennek lenni, de
mostan azért is megajándékozom egy majorsággal, hanem azért, mint elso
inasom meg fog maradni a házamnál.
Lassan-lassan annyira vitte itt a kereskedo fia, hogy mint brigadéros
generális lett, és mind azok felett még is megmaradt mint inassa az
udvarnál, és mind a két gázsit szedte. Amidon már eztet megkapta, mondá
a török császárnak, hogy valami kevés ajándékkal meg akarná ajándékozni,
hogyha jó néven venné, a császár o felségét. Kérdezte ez: hogy mi lenne
az? Nem sok: grácia fejemnek. Mondá a török császár: Ha épen egy
pipájából álló volna is, jó néven venném toled. Ekkor kivette azon
sisakot, akit csináltatott az aranymuvessel, és mikor kitette, mondá a
török császár, mikor a fejébe tette: Nem hogy kicsiny ajándékot adtál
volna, hanem mondhatom hogy országomba nem találom fel ezen ajándékot;
amelyért is mostan mint commendírozó generálisságot fogok ezen
ajándékért adni, de még sem bocsátlak el udvaromból, sot fogsz maradni
nálam. És így töltötte el majdan a hét esztendot; de mikoron ez eltölt,
szólt a császár: Én tégedet elbocsájtalak, mivel szándékod vagyon haza
menni; de mint huséges szolgámtól nehezen tudok megválni; esküdjél meg
hát az én kardmarkolatomnál fogva, hogy ismét visszajösz. Amelyre is o
tüstént megesküdött hétszer, az a császár pedig megtöltött tele három
hajót aranynyal és ezüsttel, úgy bocsátotta útjára.
Amidon már a hazájába ért, tehát nem is úgy mint becsületes ember
szokott a hajóval beköszönni a városban, hát nem három, hanem tizenkét
ágyút süttetett el; s mikor azt a városban meghallották, gondolták hogy
valami ellenséges hajók; tehát a városból mind kiszaladtak, és meglátták
hogy ezen kereskedonek a fia érkezett haza; az atyja alig esmert reája,
de o atyját mindjárt megesmervén, mondá: Atyám, itten vagyon az ajándék
akit neked hoztam. Ekkor csak hamarosan a hajóból mindeneket
kitakarítottak, számtalan sok kincseket találtak benne, és így elso
alkalmatossággal atyját mindjárt felgazdagította a fia. De már most
esküvésének eleget kellett tenni, és visszamenni, mondá atyjának: Még
hét esztendot fogok eltölteni a török császárnál, akkor visszajövök, s
többet, atyám, úgy lehet, hogy el sem megyek; de mostan kell.
Ottan volt egy darabig, és mint elso kommendirozó, mivelhogy a nagy
anglus háború elkövetkezett, tehát el kellett nekie menni; hanem itten
szerencsétlenek voltak, mert az anglustól megverettetett a török, és
szégyenszemre vissza kellett menni Törökországban. Minekutánna ezek
megtörténtek, már csakhamar eltölt a második hat esztendo is, és ismét
eljött az ideje, hogy haza kellett menni a kalmár fiának; és mondá a fiú
a császárnak: Hallod-e, én mostan atyámat ismét meg akarom látogatni,
mert ismét eljött az ido; mond a török császár: Hallod-e fiam, hogyha
mostan elmégy az országomból, vissza, tudom, többet nem fogsz jönni.
Melyre felel: Én ismét esküvésemmel fogadom, hogy visszajövök; de, már
mostanában az isten elott sok imádságot tett, hogy az o esküvését hiában
vegye, mivel o többet a törökhöz vissza nem akar menni. Tehát ismét
megesküdött, de olyformán, hogy isten bunre ne vegye ezen esküvését.
Gondolván ekkor a török császár, hogy bizonyos fog lenni abban, hogy
ismét visszajön; ekkor is mint három hajót megterhelt sokféle portékával
és drága kincsekkel; de minekutánna o esedezo köszönetekkel elindúlt a
török császártól, mondotta a kereskedo fia: Hallod-e uram felséged,
nincsen-e valami titok elrejtve éntolem, akit én nem tudok? Mondván:
Nincsen, ekkor elindúlt; és amint útazott ismét haza felé, talált egy
szerencsétlent, akit is két halálra való török egy szigetben cipeltek
mint a búzát; monda ekkor a kalmár fia kommendírozó generális: Micsoda
dolog volna ez? o ezek felol semmit sem tud; ekkor felel a török rab:
Minékünk ezt kell cselekedni, míg csaknem porrá fog lenni, mert ennek a
gazdája nagy bosszút tett a császáron. Ez pedig volt az anglus király
inassa; akit is a tenger mellett találtak, a török rablók elragadtak, és
elvittek mint fogságban. A török minthogy bosszankodott, tehát otet azon
halálra itélte, hogy itten mind addig kinozzuk, mígnem egészen porrá fog
lenni. Mondá a kalmár fia: Adjátok nekem által ezen holttestet, hogy
temettessem el. Mondván ekkor a két török: Nem lehet, mert minékunk
kötelességünknek meg kell felelni hanem hogyha a török császártól valami
írást fog hozni, hogy mink adjuk által, akkor szívesen általadjuk, hogy
csináljon vele amit akar. Tüstént mindjárt a hajót kikötötte, hogy
visszamenjen Törökországban, és a császártól ki fogja kérni, hogy majdan
eltemeti; és csakugyan meg is nyerte nagy kérésére az töröktol, hogy
neki megengedte, és azon írást megmutatta azon kínzó törököknek: akkor
neki általengedték, és eltemettette ottan nagy pompával a szigetbe.
Úgy folytatá ismét útját továbbra a kereskedo fia a tengeren; s lám
egyszerre megtalálja azon anglus princesznéket, akit azon boldogtalan
inassal együtt elraboltak, és ottan egy török azon második szigetben
szántatta velök anyaszült meztelen a kosziklás hegyet, és utánok egy
szörnyutelen drótból font korbácscsal ment ezen pogány török; és mikor o
mint keresztyén ember ezt meglátta, csaknem elájúlt, hogy miként kínozza
ezen ártatlan személyeket, akik tudom hogy neki semmit sem vétettek,
mert csupa egy ártatlansággal vagynak tele, és nem nézem ki belolök hogy
valami nagy csínyt tettek volna. Ekkor ismét visszament a török
császárhoz, és ismét nagy kéréssel hozzá folyamodott, mondván: Add által
még mostan énnekem azon szerencsétlen két leányt, akik a második
szigetben kínlódnak. Mondá a török császár: Aztat én semmi módon nem
cselekedhetem, mivel annak atyja tudod hogy nagyon megszégyenített
engemet, és egyszersmind nagy borsot tört az orrom alá. Hanem mondá a
kereskedo fia: Hallod-e felséges uram, hogyha istent esmersz, add által
énnekem, mert tudod hogy én szörnyen megsajnáltam azon ártatlan
leányokat. Ekkor mondván: Itten vagyon az írás, add által azon töröknek,
hogy adja által neked azon eros láncokkal megtörettetett szuz két
princesznét, és csináljad vélek amit a te tetszésed szerént jónak látsz.
Ekkor ismét vissza elindúlt, hogy oket a haláltól megszabadítja, és
majdan mostani alkalmatossággal el fogja haza vinni; aminthogy úgy is
volt. Hanem mivelhogy már a ruháik nagyon leszakadoztak rólok, mondotta
a kereskedo fia, hogy csinálnának magoknak ruhát az hajóban lévo
portékákból, amelyik nekiek tetszeni fog; de mivelhogy ok nagyon meg
voltak törodve, tehát inkább csak a nyúgovást kívánták meg, a ruhával
semmit sem gondoltak. Látván osztán a kereskedo fia, hogy mentul
hamarább egy város alatt kiköt, a legszebb princesznéknek való ruhát
csináltatott, és úgy vitte be Csehországban: és amidon atyjának házában
bevitte, a legszebb szobákat választotta számokra; és a hajókból minden
drágaságot kitakarított, s úgy bocsátotta vissza Konstantinápolba a
török hajósokat, mondván hogy o mostan velek nem megyen, mivel
foglalatossága volna oda haza. Ekkor azok visszamentek, o pedig ottan
maradt atyjánál, mivel többet nem is volt szándéka visszamenni a
törökhez. És ekkor istennek segítségével az atyjának azelott elprédált
jószágát visszaadta, és azon aranymuvesnek is, akinek a sisakért még
adós maradt ötszáz ezer forinttal, annak is még interesul annyit adott,
amelyért annyi idot várt utánna. Így élte boldogúl egy darabig világi
életét.
Amidon így egykor elment a két leányhoz, és kérdezte tolök, hogy kinek a
leányai volnának, azt felelé a két leány: Hallod én édes megváltónk
szent János! mert te mentettél meg a haláltól, tehát teneked szívünkbol
megmondanánk, hanem ne legyen neheztelésedre, mivel mink aztat nem
akarjuk kinyilatkoztatni, míg csak ki nem fog tudódni idovel hogy kik
vagyunk. Ekkor mondá a kereskedo fia: Én nem is eroltetem azon a
princesznéket, hogy épen nekem kelljen megmondani, csakhogy legyenek
mostan atyám házánál, mintha oda haza volnának, minden dolog nélkül, míg
ki nem fog tudódni hogy kik volnának. Így múlatának a két szüzek a
kereskedo fiának házánál. De mostan a kereskedo fia, aki kommandírozó
volt a töröknél, elment Angliában portékákért, hogy majdan fog onnan
portékákat hozni; de midon oda ért Angliában, bement a vendégfogadóban,
és kérdezte, hogy mi volna annak az oka, hogy az egész városban csaknem
minden házon egy fekete zászló, némelyeken pedig hat vagy hét is vagyon:
mondá a fogadós: szerencsétlen a királyi ház nagyon, mert a királynak
két leányát és inassát elrabolták a törok tengeri rablók, és mai napig
sem tudják hogy hol vagyon, él vagy hal? és aki valamit tudna felole
mondani, tehát a király egyik leányát, és fele királyságát annak adná.
Melyre mondá a kereskedo fia: Én voltam a töröknél kommandírozó
generális, és mikor eljöttem onnan, én találtam egy szigetben egy holt
embert, akit a törökök ottan vertek, mint a búzát szokták csépelní; de
én aztat a török császártól kinyertem, hogy énnekem általengedte hogy
eltemessem; és mikor ezen holtat eltemettem, elindúltam ismét útamra.
Hasonlóképpen a második szigetbe tanáltam két ártatlan szuzleányt, akit
szinte úgy nagy nagy kérésemre a töröktol megnyertem, hogy énnekem
általadta; de már annakelotte ottan szántották a nagy vas ekével a
kosziklás hegyet, hanem mostan nagy boldogságban vagynak atyámnak
udvarában Csehországba. Mikoron meghallotta ezen tudósítást a
vendégfogadós, tüstént a királynál szaladt, és tudósítást tett ezen ífju
felol, akit is a király még bovebben kikérdezett, és mikoron szavából
észre vette hogy bizonyosan az o két leánya fog lenni, mondá a király:
Hallod-e én kedves fiam, mostan nem fogsz portékát vinni városomból,
hanem a leányomat hozasd haza, és mint királyfi úgy fogsz lenni az én
országomban; mostan tehát egy generálisommal elbocsátlak egy batalion
granátérossal, hogy szerencsésen haza jojetek. Akkor el kellett jönni
Angliából a kereskedo fiának minden portéka nélkül, amelyre neki ugyan
több szüksége csakugyan nem is volt, mivel már olyan volt mint királyfi;
és úgy elmentek Csehországban; de amidon ottan kiszállottak, és
bementek; a királyi princesznék meglátták azon jeles generálisát
atyjoknak, és mindjárt leszaladtak eleibe, és mondották hogy: hol jár
ezen az idegen földön? mondá ekkor a generális: Én hol járok? hanem a
princesznék hol járnak itten? melyre mondá a két leány: Jaj hogyha ezen
megváltónk szent János nem lett volna, régen megholtunk volna abban a
kegyetlen szigetben, amelyért is mostan otet megtartjuk mint örök
megváltónkat. Nemde, mondá a generális, hogy akarnak-e mostan haza jönni
atyjoknak országában? Melyre a leányok mondották, hogy csak atyánkat és
anyánkat láthassuk még meg, mindjárt készek vagyunk a halálra menni.
Ekkor elindúltak a tengeren és mentek Anglia felé. De midon már nem
messze voltak Angliától, megirígylette a generális a kereskedo fiának a
két princesznéket, tehát abban mesterkedett hogy elveszítse; amely
szándékában csakugyan végben ment, mert csináltatott egy olyan sétáló
helyet, hogy aki a vége fele ment, minden bizonynyal a tengerben esett;
és mikor készen volt, akkor kihívta otet sétálni; de midon ki akartak
menni, nem akart a kereskedo fia elolmenni, hanem mondván a generális:
Mostan magának elol kell mindenkor menni, mivel ne úgy gondolja magát
mint kereskedo fia volna, hanem mint princ. Ekkor o ment elol, és mikor
a vége felé ment, belé esett a tengerben. Mondá ekkor a két leány: Jaj
oda a megváltónk. Ekkor a generális két pisztolt kirántott, és a két
leánynak szegezte, mondván: Mind egy, akár úgy meghaltatok volna, akár
itten, hogyha meg nem esküdtök hogy én találtalak meg benneteket. Ekkor
kénytelen kelletlen meg kellett nékiek esküdni, hogy aztat mondják, hogy
a generális találta meg oket a szigetben. Így tovább folytatta az útját
az generális.
De a megváltó szent Jánost azon holt lélek, akit eltemettetett, minden
sérelem nélkül megragadta, és a tenger fenekérol Anglia alá vitte és
ottan letette, mondván neki, hogy nem esmerné otet hogy ki volna? melyre
mondá: Én nem esmerem; ekkor felel ezen ártatlan inasnak a holt lelke:
Én annak a lelke vagyok, akit te eltemettettél abban a szigetben; hanem
mostan csak fogadd meg amit én neked mondok: nem fog neked az rosszadra
lenni: itten van a pénz, csináltassál magadnak három ölto ruhát, egy
közönséges, egy komíves, és egy ácsruhát, és menj be a városba abban a
fogadóban, aholott legelébb voltál, és múlass ottan, míg én majdan el
fogok oda menni, és meg foglak tanítani, hogy mit cselekedjél továbbad.
Majdan mikor a generális haza jön, te csak hallgass magadba, ne szólj
semmit se, majdan kivilágosodik hogy te voltál az aki engemet, és a
princesznéket megszabadítottad. Alig hogy ok kibeszélték magokat,
mindjárt elérkezett a generális a princesznékkel, amidon nagy ágyú- és
muzsikaszó alatt oket behozták, de mikoron a király kérdezte, hogy hol
vagyon a kereskedo fia, akkor mondotta a generális: Még mikoron mentünk
Csehország felé, akkor a tengerben esett, és nem is o találta meg
leányodat, hanem én, amint oda járkáltam; a mely jótettért mostan én a
kissebbik leányodat kívánom magamnak feleségul. De erre a királyi
princesznék aztat mondották: Atyám, én és a másik testvérem férjhez nem
megyünk addig, míg minékünk nem fogsz csináltatni egy kápolnát, aki
huszonnégy óra alatt elkészuljön, mind a korakása, mind a famunkája, és
az oltár is benne másik huszonnégy óra alatt készen legyen, és
mindenféle történetünk, akik csak rajtunk estek, mind le legyen a
templomnak belso részén pingálva, ez pedig a másik huszonnégy óra alatt
megtörténjen, máskülömben mink soha férjhez nem megyünk. Mely
kivánságaikra a király atyjok tüstént mindenfelé kipublikáltatta, hogy
ilyen s ilyen kápolnát ki vállalna fel, akit is ennyi ido alatt el
kelljen minden késedelem nélkül készíteni. Hanem senki sem vállalta fel;
még is a többek között volt egy korhely komíves mester, aki felvállalta
hogy el fogja készíteni huszonnégy óra alatt a korakását. Mondá a
király: Hallod-e: hogyha el nem fogod készíteni, tehát halál a fejeden;
más pedig, ha meg fogod csinálni, rémíto kincset kapsz. Ekkor elment a
komíves, és mindenfelé legényeket keresett; amidon épen abban a
vendégfogadóban ment, ahol a kereskedo fia volt komíves ruhában,
mondotta a mester, hogy nem volna-e kedve jó fizetésért eljönni munkára?
mondá a legény, a kereskedo fia: Szívesen, miért nem? hanem a mester
úrnak valamit akarok mondani, nevezetesen hogy az pallérságot adja által
nekem a munkának elkészítésében. Mondá: Fiam, én általadhatom, de hogyha
majdan el nem találod készíteni, én fogok halállal adózni. Mondá amaz:
Ne búsúljon semmit sem, és a mellett aztat is kikérem, hogy én estveli
tíz óráig hozzá se fogjak; melyre felel a mester: Már én, fiam, csak
terád bízom, csináld, ahogy tenéked tetszik. Hozzá fogott tehát a legény
mint estveli tíz órakor, és a többi legényeket mind lerészegítette, és
midon már látta hogy elaludtak, elment ohozzá azon holttestnek a lelke,
és a fundamentomnak a négy szegletiben egy csáklyával bele vágott,
mindjárt készen volt a korakása a kápolnának; így szintén a másik napon
is cselekedett az ácsmunkával; ekkor a mesterek rettento köszönettel
voltak ohozzá, amidon elkészítette a kápolnát, a legényeket mind ki
fizettette a mesterekkel, mintha csak annyit dolgoztak volna, bárha
ugyan hozzá sem nyúltak, és nem is tudtak felole semmit sem. Hanem
lássuk mostan itt a harmadik esetet, azaz a pingálást: hogy ki fog lenni
aki majdan fel fogja vállalni! Nem egyéb senki sem, hanem csak a szegény
kereskedo fia; de otet nem esmerték meg, mivel azon holttestnek a lelke,
akit eltemetett azon szigetben, egészen elváltoztatta, és a leányok sem
esmerték meg. Történt tehát, mikor már csak az oltárnak pingálása
hibázott a kápolnában, nem akadt senki aki felvállalta volna, mivel
számtalan sok bajból kerult ki annak pingálása, és még, ami nagyobb, az
hogy a leányoknak mindenféle történetét, aki csak rajtok esett, míg oda
voltak, mind úgy legyenek belül a kápolna falain lerajzolva, anélkül
hogy a princesznék valamit szólanak felole. Nincsen már senki, búsúl a
király szörnyen, hogy már eztet nincsen kinek felvállalni. Elmegyen
tehát ekkor a kereskedo fia, és a királynak jelentést teszen, mondván:
Itten vagyok felséges király, abban a kápolnában oltárt csinálni, és
mind azokat a történeteket, akik a leányokon estek, belül kipingálni.
Ekkor kinek volt nagyobb öröme, mint a királynak, hogy már leányainak
minden kedveket be fogja tölteni. Ekkor elment a piktor, a kereskedo
fia, és a pingáláshoz hozzá fogott mint tíz órakor estve, amint a
holtlélek mondotta, és ekkor a holtlélek oda ment, és mindenféle
eseteket kipingált, nevezetesen eloször hogy mikor a tengerparton
sétáltak, mimódon fogattattak el a töröktol; annakutánna micsoda
állapotban voltak azon kegyetlen szigetben, mikor elküldötték; micsoda
nagy kínok alá voltak ott vettetve; és mikor az o megváltójok Szent
János megtalálta elsoben is az inast, hogy micsoda nagy kínok alá volt
az inas vetve; és hogy ment a kereskedo fia vissza Konstancinápolyba,
hogy az o megholt testét továbbra ne kínozzák, és mikoron mindent
megnyert a török császártól, hogy általadta nékie, mely nagy pompával
eltemette; de már mostan, minekutánna az inast eltemettette, továbbra is
akarta útját folytatni, amidon el is ment útjának továbbra való
folytatására, el is érte ugyan a rémíto második kegyetlen szigetet,
amelyben megtalálta a két anglus princesznéket, és hogyan mondá: Ó te
kegyetlen pogány török, hogy nem szánod ezen ártatlanokat? és hogyan
ment a törökhöz, és mondotta hogy adja által neki, aki is a császárhoz
visszaigazította, és elment a szánakozó kereskedo fia, és ezeket is
megszabadította, és miként vitte be a hajóban, mint esedeztek a leányok
nékie a megszabadításért, és úgy bementek a hajóban, és útaztak
Csehország felé; amidon oda értek, hogy micsoda boldogságban tartotta a
leányokat, és annakutánna mikor elérkezett a kereskedo Angliában, hogy
majdan portékát hoz, mi módon tudta meg a király nekiek jólléteket, és
hogy küldötte vissza portéka nélkül Csehországban, hogy két leányát haza
hozná; a generálist is, hogy miként küldötte egy batalion granatérossal
el, hogy ok majdan szerencsésebben haza jönnek; s amidon már oda értek
Csehországban, akkor mimódon szállottak ki a hajóból, és hogy mentek be
a városba, hogy és miként látta meg a két leány a generálist az ablakon,
és mikoron megesmerte, micsoda sietséggel szaladt oda hozzája, és hogy
csókolták az o megváltójokat Szent Jánost; annak utánna a generálissal
folytaták beszédjeket, és úgy felültek a hajóra, tovább utaztak a
tengeren; miként és mimódon annakutánna csináltatta azon sétálóhelyet,
ahol a kereskedo fia a tengerbe esett, és hogyan tartotta a pisztolt a
két leányra: egy szóval minden történeteket lerajzolt a holttestnek a
lelke. Midon már minden készen volt, a lélek mondotta, hogy mostan
minden színedet elváltoztatom, és majdan midon a generálissal a király
és felesége, leányaival, el fognak menni, és meg fogják ezen szörnyu
történeteknek képeit látni: akkor hát széljel néz a király, és kérdezi a
generálistól hogy beszélje el a leányainak történetét, hogy miképpen
volt? Ekkor mondja a generális: Éppen úgy volt, mint ahogy le vagyon
pingálva. Jaj, mond a király, tehát maga még az én leányaimat is meg
akarta szántszándékkal ölni? Én nem, felel a generális, az éppen hamis
pingálás. Nézi a király továbbra is, tehát megtalálja a kereskedo fiát,
akit a tengerben öletett, hogy miként vesztette el, aki bizonyos igaz
volt, hogy az o leányait az találta meg. És ekkor a holttestnek a lelke
elváltoztatta a színét a megváltójának, vagy is a piktornak, és úgy ment
mindenütt outánnok. Amidon egyszer a kissebbik leány hátra nézett,
mindjárt a kereskedonek fiát megesmerte, és a nyakában borúlt, úgy
csókolta és örvendezett mondván: Felséges király atyám, ez az aki minket
megváltott a haláltól, nem a generális, hanem a generális, amint ottan
vagyon, a tengerbe ölte. Tüstént a generálist megfogták, és négy felé
vágták, mondván akkor a király, beszélné el a történetet, amelyre mondja
a kereskedo fia: Beszélni el tudom, hanem a pingálást nem én tettem,
hanem azon szerencsétlen inasod, akit abban a szigetben eltemettem, ahol
otet megváltottam. Legeloször is tehát annak a lelke csinálta mind ezen
épületet, amit csak látsz itten, és rajzolva; melyre felel a király:
lehetetlen volna az; akkor a holtlélek megszólalt nagy fényességben, és
mondotta a királynak: Igaz, felséges császár, én voltam a te huséges
inasod, és ilyen kínos halál nemivel kellett meghalnom, és ez volt a mi
megváltónk Szent János. Ekkor megköszönte a királynak hozzá való
jóságát, és a megváltójának, és kiment, többet nem is látták.
Ezeknek utánna haza mentek, és mindjárt papot és hóhért hoztak, a pap
eskette, a hóhér seprozte, még mostan is foly a lakadalom. Annakutánna
az atyját is oda szállította az édes anyjával együtt Csehországból,
mindeneket pénzzé tétetett velek odahaza, és úgy általvette a
királyságot az anglus királytól. O volt annakutánna a király, de
csakhamar megholt az anglus király atyja és anyja. Akkor a töröknek
üzent, hogy készüljön, mert mostan vagyok anglus király, aki voltam mint
kommandírozó generálisod; hanem meg kell lakolnod azon két ártatlan
princesznéért, akit az anglus királytól elraboltál egy inassával együtt.
Annakutánna nagy haddal reá ment, és szörnyen megverte a törököt úgy,
hogy a török császár maga is letérdelt elotte, és úgy kérte a
békességre, fogadván, hogy többet nem fog olyan kegyetlenséggel a
keresztyénhez lenni. Így o is mondá: No grácia! mert te is engedtél
énnekem. Így holtig való békességet kötöttek egymás között, és mai nap
is élnek, ha meg nem holtak.