Volt egy ember, akinek semmi gyereke nem volt. A felesége mindig
könyörgött az istennek, hogy adjon neki egy gyermeket, ha malac lenne
is; és lám az az asszony teherbe esett, és szült egy malacot. A malac
mindjárt tudott beszélni, de az anyja sírt kesergett, hogy malacca lett.
Látta a malac, hogy az anyja örökké sírt, kérdezte hát az anyjától, hogy
miért sír örökké? Felel az anyja: Hogy ne sírnék, mikor gyermeket vártam
az istentol, és malacot adott. Felel a malac az asszonynak: Lásd édes
anyám, nekem hasznomat vehetd, majd a disznókat kihajtom és orzöm a
makkon.
Egyszer hogy kihajtotta a disznókat, és az erdon orizte, arra megy egy
király, és azon az erdon eltévedt, nem tudott semmiképpen elmenni az
erdobül. Hát a malachoz megy, s azt mondja a malacnak: Segélj ki engem
ezen erdobül, a leányom a tied lesz. A malac mindjárt kivezette a
királyt az erdobül, de aztán megint vissza ment az disznókhoz. Azután
megint más király ment arra; az is eltévedt az erdoben, az is hozzá ment
a malachoz, s mond neki a király: Te malac, vezess ki engem ezen
erdobül, a leányomat neked adom. A malac azt is kivezette az erdobül,
azután megint a disznókhoz ment. Harmadszor is jött egy harmadik király,
az is eltévedt az erdoben, azt is szinte azon szerint kivezette az
erdobül. Azután haza hajtotta a disznókat. Az anyja és apja nagyon örült
rajta, hogy oly szorgalmatos a fiok malac képiben.
Volt pedig az anyjának egy kakassa, kit a malac megszeretett, azért
monda az anyjának: Anyám asszony, a kakasnak adjon ki kukoricát, hadd
hízzék meg jól. Mikor a kakas jól meghízott, akkor megnyergelte, felült
a kakasra, és elment az elso királyhoz, és mondá neki: Király, tudod-e
hogy mit igértél, hogy a leányodat nekem adod? A király a leányát neki
adta igéreti szerint, és vele egy komornikot is felültetett a hintóba,
és mikor az erdobe mentek, a kocsisnak azt mondta a malac: Megállj
kocsis, hadd szállok le; és mikor leszállott, a komornik a leánynak azt
mondta: Menjünk más uton, hogy a malac ne jöhessen utánunk; mit csinálsz
vele? inkább én veszlek el, légy az én feleségem, kár leszesz annak a
csúnya malacnak. Azután más uton elmentek. A malac pedig mind tudta hogy
mit beszélnek; mikor más uton akartak elmenni, utánok szaladt a malac,
és fölugrott a kocsiba, mind a leányt, mind a komornikot lehányta a
kocsibul és mondá nekik: Mivel engem megcsúfoltál, most már nekem nem
kellesz. Akkor a kocsival pénzzel haza ment az atyjához, hol is az atyja
megörult annak, hogy a fia oly sok éro jótzágot kocsit lovat vitt nekik.
Akkor megbeszélte hogy hogyan járt.
Más nap a kakast megint megnyergelte, fölült, és elment a másik
kírályhoz, és monda neki: Fölséges király, eljöttem az igéretért, most
adja meg nekem a leányát. A király a szavát nem akarta vissza vonni,
neki adta a leányát, és az is befogatott hat lovat, a leányát
fölültette, és egy komornikot adott vele. A malac a kakast a kocsi
teteibe tette fel, és maga a kocsiba beült, és elmentek az erdoig. Mikor
az erdobe értek, leszállott a kocsibul, és elmaradt tulök; mikor egy
darabig mentek, mond a komornik: Hagyjuk el ezt a csúnya malacot, majd
én elveszlek. A leány reáállott, monda: Nem bánom, hogyha elhagyjuk ezen
csúnya malacot; a kocsisnak mondják, hogy nyargaljon; de a kocsis nem
akart, mert félt hogy a malac valami rosszat tesz neki. A komornik tehát
levetette a kocsist, és maga hajtotta a lovakat, és nyargalt amint
lehetett, de a malac utána futamodott, és elérte oket, és a kocsirul
lehányta mind a leányt, mind pedig a komornikot, és minden ruhájokat
lehúzta nekik, azután a kocsist megvárta, és együtt az atyjához mentek,
mind kocsival s pénzzel.
Harmadszor is elment a harmadik királyhoz, és annak három leánya volt;
monda a malac: Fölséges király, emlékezik-e arra, hogy mit igért az
erdoben, mikor eltévedt, hogy a leányát nekem adja? Felel a király: Igen
is, emlékezem. Három leányom van, amelyiket szereted, az legyen a tied.
Felel a malac: Én nem bánom, amelyik szeret, azt add nekem. Bemegy a
király a leányaihoz; az öregbiknek mondja: Menj el vele, édes leányom,
lásd az engem kivezetett az erdobül; akkor igértem neki, hogy egyet
közuletek neki adok. Felel a leány: Kedves atyám, én el nem megyek azzal
a malaccal. Azután a király a másik leányának mondá, de az is azon
szerint felelt az atyjának. A kissebbik pedig, ki a legszebbik volt,
sírva megy az atyjához, s mondá: Szerelmes atyám, egyik néném sem akar
parancsolatodnak engedni, azért én engedek, és elmegyek vele, akármit ád
az isten; és el is ment vele, és egy komornik. Az erdoben megint
leszállott a malac, és elmaradt, a komornik ezzel is úgy akart; hanem a
leány azt mondta: Isten adta nekem ezt, el is megyek vele. Erre eléjön a
malac, a komornikot levetette, azután a kocsiba ült, és a leány ölibe
tette a fejét, úgy aludt. A leány sírt, és egy csöpp könyü a malacra
potytyant; erre a malac bore lepattant, és a legszebb ífju lett belole.
Bezzeg megörült a leány, ölelte, csókolta; azután haza mentek, apja
anyja nem ismerték meg, azt gondolták hogy királyfi: akkor mondá nekik:
Lásd-e édes anyám, hogyha megkereszteltek volna, mindjárt emberi színben
lettem volna; most csak egy keresztyén könnycsepp emberré tett. Azután
nagy öröm lett a háznál, a lakodalmat is ellakták, most is zeng fülembe
a muzsikája, pedig már vége van.