Egy parasztnak három fia volt, azok elmentek szolgálatot keresni. Mikor
mentek, a kissebbik kenyeret kért, mert nagyon megéhezett; a bátyjai azt
mondák neki, hogy ha az egyik szemét ki hagyja szúrni, kap kenyeret; a
szegény gyermek ki hagyta szúrni az egyik szemét, és érte kenyeret
kapott. Azt csakhamar megette, de csakhamar megint megéhezett, és újra
kenyeret kért. A bátyjai azt mondák, hogy ha a másik szemét is
kitolatja, úgy adnak neki; o hát minthogy nagyon éhezett a másik szemét
is kitolatta, azután egy akasztófa alá vezették; és azt mondák neki:
Maradj itt, ez város, majd mi bemegyünk a városba; és elmentek, és
szegényt ott hagyták az akasztófa alatt. Ok pedig azért cselekedték azt,
mivelhogy az öcscsök szép legény lévén, gondolták, hogy majd minden
ember azt szereti meg, ok pedig szolgálatot nem kaphatnak, aminthogy nem
is kaptak, hanem végtére katonáknak kellett lenniök. A szegény vak pedig
az akasztófa alatt ült, azt gondolta hogy valami város; éjtszaka éjfél
tájban, az akasztott emberek az akasztófárúl leszállottak, és azt mondta
az egyik: Az éjtszaka oly harmat fog esni, hogy ha a vakok a szemeket
megmosnák benne, mindjárt látnának, és más betegségre is igen jó. A
másik azt mondá: Látod, a városban a király leánya már régen beteg, és
senki sem tudja meggyógyítani, pedig könnyu volna, mert a feje alatt egy
varas béka van, azt meg kellene égetni, és azután mindjárt meggyógyúlna.
Azután fölmentek megint az akasztófára. A szegény vak mindjárt elmászott
a fube, harmattal megmosta a szemit, és mindjárt látott mint azelott.
Akkor fölkelt, és bement a városba, amint bemegy egy házhoz, éppen annak
az embernek a fia vak volt, mert úgy született erre a világra. Kérdi,
hogy miért nem gyógyíttatják azt a gyermeket? felel az anyja: Oh már
sokat költöttem rá, még se használt. Felel a legény: Én meggyógyítom.
Mond az asszony: Csak gyógyítsa meg az úr, a mit kíván, megfizetem.
Mindjárt megkente a gyermek szemeit, és látott a gyermek; kiáltozott,
mondván: Édes anyám, látok mindeneket. Az anyja nem tudta mit csináljon
örömében. Haza jött a gazda; amint látta hogy a fia lát, azt mondta:
Barátom, ezt nem tudom megköszönni, hanem maradj a házamnál mintha
gyermekem volnál; és ott is maradt. Hát elfutott a híre, s így sok
vakokat hordtak hozzá gyógyítani. Azután a király fülébe is ment a hír,
hogy olyan nagy doktor ért a városba, hogy a született vakot is
meggyógyítja, kiküldött egy szép sézát hogy menjen hozzá; fölült és
bement a királyhoz. Monda neki a király: Nekem vagyon egy beteg leányom,
hogyha meggyógyítod, mindjárt neked adom feleségednek, fele
királyságommal együtt. Felel a legény: Hadd lássam én azt a beteget! és
bemegy a beteghez, a pulsusát megtapintja, s azt mondja: Csak hamar
futsétek be a kemencét, és jól befutöttek, o pedig fölemelte a
királyleányt az ágybul, és a másik ágyba vitte, a békát titkon kivette,
és a kemencébe vetette, és ott állott míg el nem égett. Mihelyt a béka
elégett, mindjárt fölkelt az ágybul a leány, és egészséges lett. A
király mindjárt papot hivatott, és összeesküdtette oket, és vicekirály
lett belole. Ez aztán a bátyjait magához hivatta, mert az o
regementjében voltak, és kérdezte hogy vagyon-e több atyjokfia oda haza?
Felelnek: Fölséges király, egy öcsénk van még oda haza, hanem szegény
vak, vakon született. Mondá nekik: Megösmernétek-e, hogyha itt volna?
Felelnek: Mi megösmernénk, mert jegy van a mejjén. Felel a király veje:
Látjátok, én vagyok az öcsétek, itt van a jel a mejjemen. Ti azt
gondoltátok, hogy a ti gonoszságtok rejtekben fog maradni, holott egy
falat kenyérért a szemeimet kiszúrtátok. A bátyjai térdre estek, és
könyörögtek, hogy csak az életeket hagyja meg, akarhogy megbünteti is
oket. De o azt mondá: Én megbocsátok mindeneket, hanem a regementtol el
kell mennetek, s el is mentek.