Egy parasztnak volt három fia, és azokat mesterségre megtaníttatta; az
egyik barbél lett, a másik kovács, a harmadik vitéz. Elmentek
vándorolni; egynéhány esztendokig oda voltak, azután haza mentek az
atyjokhoz. Az atyjok nagyon megbetegedett és magához hivatta mind a
három fiait, és azt mondá nekik: No most melyitek tanulta ki legjobban a
mesterségit? beszéljétek meg nekem hogy mit próbáltatok: a melyik
legjobban kitanulta mesterségit, az legjobban jár. A barbély azt mondá:
Atyám, én úgy kitanultam a mesterségemet, hogy mikor a nyúl legjobban
futott, akkor borotváltam meg. Az apja azt mondá: Fiam, te ugyan
kitanultad a mesterségedet, magam is szeretem azt. A másik, a ki kovács
volt, azt mondá: Én az én mesterségemet úgy kitanultam, hogy mikor a ló
legjobban futott, a patkót felütöttem, és megint le is szedtem. Az apja
azt mondá: Fiam, te is ugyan jól kitanultad a mesterségedet. A vitéz
gondolkozott hogy mit mondjon az apjának, hát azt mondja: Atyám, hogyan
jártam: egyszer kimentem sétálni a mezore, oly nagy zápor jött hogy
iszonyatos volt, rajtam volt a legszebb ruhám, mind oda lett volna,
hanem a volt a szerencsém, hogy a kardom velem volt, azt kirántottam, és
úgy hadarásztam magam körul, hogy egy csöpp esso sem esett rám hazáig,
szárazon mentem haza, a tisztek csak úgy csudálkoztak rajtam, hogy
megláttak, hogy úgy tudok fektérozni; annyi ajándékot kaptam, hogy alig
tudtam elvinni. Erre az apjok azt mondá: Ugyancsak jól kitanultátok
mesterségteket, fiaim, már most az én pénzemre nem szorúltatok, azt a
szegényeknek adom. Hát oda hivatta a papot, és minden pénzit a papnak
adta, hogy a szegényeknek osztogassa; a pap elvitte, és a szegényeknek
osztogatta; a paraszt azután megholt, a fiai nagy haraggal elmentek
vándorolni, és akkor bánták, hogy mesterségekkel annyira kérkedtek. Így
csalatkoztak meg szegények a kérkedés miatt.