Volt egyszer egy szegény ember, akinek közönséges gazdasága volt, de
semmi magzatja még nem volt. És mondja egyszer az asszony, hogy az isten
bár csak onekik akkora gyermeket adna is, mint egy babszem, azt is jó
neven venné, és nagy örömet találna abban is. Kevés ido múlván
megszólítja az asszony az urát, hogy otet az isten meghallgatta.
Eljárván az ido, megszületett egy kis fickó, aki is midon megszületett,
akkora volt mint egy öreg bab, és egyet ugorván, mondá, az anyjának:
Adjatok kenyeret, mert már régen éhezem. Ezek megrémültek, mondván, hogy
ez nem tiszta dolog; de a kis fickó csak hajtotta hogy ehetnék; kit
mindjárt azután megkereszteltek, és Jankónak hívtak. Azután adtak nekie
kenyeret, s monda az atyjának: Atyám, én elmegyek a kukoricaföldre, és
ott fogok szántani. Mondja neki az atyja: Hallod-e, fiam, gyenge vagy te
még ahoz. Mondja a kis Jankó: Atyám, te fogod az eke szarvát, én pedig
majd hajtogatom az ökröket. Másnap az öreg befogja ökreit, a kis Jankó
pedig bele ült az ökörnek a fülibe, és onnan kiabált az ökröknek. Midon
már kiértek a szántóföldre, és ott hallgat az ökörnek a fülibe, és az
ostorával pattogatott, arra megyen hintóval egy úr. Épen az országút
mellett szántogattak. Akkor hallván az úr hogy kiabál valaki; és nem lát
senkit az ökrök körul, oda megyen és kiált: Hallod-e hol vagy, aki az
ökröket hajtogatod? Mond a kis Jankó: Itt vagyok; mi bajod ilyenadta?
gyere ide az ökör fülihez. Az úr leszállván, oda megyen az ökrökhöz, és
nézi a kis Jankót; hát nagyon megtetszik neki a Jankónak nagyon furcsa
termete, és kérdi hogy az atyja hol vagyon? Azt mondja nagy haraggal
Jankó: Nem látod-e hogy az ekénél amott forog? Oda menvén az uraság,
mondja a paraszt gazdának: Hallod-e jó ember, nem adnád nekem el ezt a
kis gyermeket? én neked jó pénzt adok. Mondá a szegény ember hogy: addig
nem adhatom, míg a feleségemmel nem beszéllek. Mondá az uraság: Majd
elmegyek hozzád, és felkereslek.
Hát haza megyen a szegény ember, és mondja a feleségének, kinek mond a
feleség: Hallod uram, azt ne cselekedd, mert tudod hogy az a mi
gyermekünk. Épen akkor ott járt Jankó és mondá az atyjának: Atyám csak
adjon el engemet, mert itten leszek én három nap múlván, akarhova zár.
Ezen megegyeztek és eladták a szegény Jankót az uraságnak. Ez mint
legdrágább kincset a többi aranyai közzé a pénzes ládába zárta. Midon
aztán onnat elutaztak tehát Jankó belülrol kinyitotta a zárt, és a
ládából hányta kifelé az aranyokat, és midon már maga is kiugrott volna,
haza szalad az atyjához, mondván: Csak gyere hamar, mert így van a
dolog, hanem hozz magaddal egy zsákot. A szegény ember pedig siet a fia
után, és bámészkodva nézi, és szedi a sok aranyokat, és haza vitték, és
nagy gazdák lettek a sok pénzbol.
Egyszer midon disznót öltek volna, és az atyja Jankónak a vágószéken
kolbászt töltött, mondja neki: Fiam eredj el innét, mert a kolbász közé
keveredel és betöltelek a kolbászba. Jankó nem fogadott szót, és a
vágótokén amint ült, elaludt, és a kezével az atyja bele keverte a hús
közé, és a kolbászba töltötte. Jön épen akkor oda egy koldus és kéreget
alamizsnát: és épen azt a kolbászt adták neki, a melyikbe Jankó volt. A
koldus megköszöni, és elmegy. Midon a falun kivül ment, Jankó felfázott
a kolbászba, mivel nagyon hideg volt; kiásta tehát magát nagy hirtelen,
de a tarisznyából nem tudott kijönni. Észre veszi hogy otet valaki
veszi, kiabál hát hogy ereszsze ki a koldus; a szegény koldus körülnézi
magát, hogy honnan kiáltoznak neki, de semmit sem látott. Midon ismét
tovább ment volna, megint kiáltoz a kis Jankó hogy ereszsze ki; de ez
mivel sehol semmit nem látott, azt gondolta, hogy valami gyerek valami
gödörbol kiáltoz utána. Végre mondá Jankó: Hallod-e, itt vagyok a
tarisznyádba: hanem ereszsz ki, mert, ha ki nem eresztesz, mindjárt
rosszúl jársz. A koldus levette a tarisznyáját a hátáról, és kifordítja;
megharagszik Jankó, hogy otet a nagy hóba rázta ki, fogta a koldusnak a
botját, és úgy vágta a koldushoz, hogy a szegény koldus csak úgy
szédelgett; azután haza megy, és megpanaszolja az atyjának hogy és mikép
járt, melyet az atyja nagyon sajnállott.
Egyszer viszont Jankó a kamrába egy puha gyapjas juhborön ült. Épen
akkor ért oda egy borrel kereskedo zsidó, és kérdi hogy nem volna-e
valami bor eladó; ezek pedig mondották hogy vagyon, melyeket mind egyig
meg is vett a zsidó. Midon már a zsidó elvitte volna a boröket, egyszer
éjtszaka a kocsin felérez a kis Jankó, és észre veszi hogy otet kocsin
viszik: megharagszik hogy ki telte otet a kocsira? és kiabált, hogy otet
ne vigye, hanem: állj meg, úgymond, hadd szálljak le. A zsidó körülnézi
magát, és senkit sem látott; és viszont Jankó kezd kiáltozni, hogy
álljon meg. A zsidó egészen elrémult és megijedt, hogy valóba ördög,
leugrott a kocsiról, és elszalad magába; Jankó pedig a lovakat maga haza
hajtotta, és többé nem ment aludni oly helyekre, mert félt, hogy talán
egyszer majd a vízbe vetik, és el kell neki veszni.