Egy királynak három fiai voltak; és a király oly gazdag volt, hogy egy
várat csináltatott szalonnábul. Egyszer a szalonnát meglopták. A király
nagyon megharagudott hogy ki lopja az o szalonnáját? azért strázsát
rendelt oda hogy orizzék, de senki meg nem mert közölök maradni a
helyén. A király nagyon búcsúlt, hogy senki meg nem orizhette várát; hát
az öregebbik fia azt mondá: Fölséges király, én elmegyek, és megpróbálom
ha megorizhetem azt? és elment a strázsahelyre. Amint ott állott, hát
látja éjféltájban, hogy egy szörnyu nagy sárkány ment oda és fölkap egy
darab szalonnát, s elmegy vele. A királyfi haza szalad ijedségében, és
semmit sem tudott mondani felole. Másnap a közepso is elment, az is
szintén úgy járt mint a bátyja; az is haza futott. Harmadik éjtszakára a
fiatalabbik ment a szalonnát orizni: az is ott várakozik hogy mi
történik vele hát látja hogy egy szörnyu nagy sárkány megy a szalonnát
lopni. A sárkány elmegy a szalonnával, az ífju pedig mindenütt utána,
hogy hová viszi: hát látja hogy egy lyukba beereszkedik, o pedig haza
megy, s az atyjának megbeszélli, hogy mit látott.
Más nap elmegy a kovácshoz, és csináltat magának egy negyven mázsás
botot; azzal haza megy, s a bátyjainak mondja: No most gyertek velem,
eresszetek engem abba a lyukba, majd megkeresem a mi tolvajunkat. Hát
csakugyan el is mentek mind a hárman a lyukhoz, s a fiatalabbik
öcscsöket leeresztik. Mikor már jó messzi lement volna a föld alatt, oly
szép világosságot látott, mint a napfény, és lát egy szép várat, a mely
egész a földig rézbul volt csinálva; bemegy abba a várba, és lát egy
gyönyöru szép leányt a várba, a leány mondá neki: Jaj szegény ífju, mit
keressz itt? menj hamar oda, ahonnét jöttél, mert az uram egy nagy
irtóztató sárkány, hogyha haza jön, megöl, ha ezer lelked legyen is. Az
ífju azt mondja: Én nem megyek nálad nélkül, ha meg kell is halnom.
Akkor a leány egy üveget ad neki, s azt mondja: No hát igyál ebbül, ha
iszol, hétezer ember erejével birsz. Akkor a királyfi az italt megitta.
Hát a sárkány nagy haraggal jön, és megütköznek egymással; de az ífju
csakhamar megölte; azután bemegy a leányhoz, és mond neki: Én megöltem
az uradat, már most enyém vagy, joj velem. A leány azt mondá: Jaj! nekem
még két öcsém van, azokat is oly átkozott sárkány birja: szabadítsd ki
azokat is körmei közül. Kérdi az ífju: Hát hol vannak ezek, mutasd meg.
Akkor mutat neki két várat, oly szépek voltak, hogy messzérol is
tündököltek. És csakhamar elmegy s egy ezüst várat talál, és bemegy a
várba, s lát egy szép leányt, aki sokkal szebb volt mint az elso; akkor
a leány azt mondja neki: Jaj szerencsétlen ífju, mit keressz itt? menj
hamar oda honnat jöttél, mert ha az uram haza jön, megöl ha ezer lelked
legyen is. Mond az ífju: A nénédet már megszabadítottam: téged is meg
akarlak szabadítani. Akkor a leány egy üveget adott neki, és azt mondá:
Igyál ebbül, nyolc ezer ember erejével birsz. A királyfi az italt
megitta. Hát jön a sárkány nagy haraggal, mert megérezte, hogy idegen
ember van a várában; az ífju csakhamar eleibe megy, összeütköznek, azt
is csakhamar megölte. A leány, mikor látta hogy gyozedelmes lett, nagyon
örvendett rajta, eleibe futott, és nyakába borúlt, s azt mondá: Az isten
hozott tégedet ide, jó ífju, hogy minket megszabadíts; mind a hárman
király leányai vagyunk, és atyánktúl ezek az átkozott állatok
elragadtak: hanem még az öcsénk abban a másik várban vagyon: ha lehet,
azt is szabadítsd, de az a legsúlyosabb lesz, mert annak az ura
legerosebb, kilenc feje vagyon neki; hanem kérlek csak menj, és
szabadítsd meg azt is. És nagy sietséggel elmegy az ífju a harmadik
várhoz, s látja hogy ez aranybúl van, bemegy abba, s látja a leányt, és
mindjárt fölgerjedt szerelmire; a leány pedig azt mondá: Jaj mit keressz
szerencsétlen ífju itt ezen az elátkozott földön? Menj hamar innen, mert
meghalok ha az uram téged megöl, mert téged a szívem szeretni kezd. Az
uram egy eros sárkány, ha haza jön, megöl. Mond az ífju: Inkább
meghalok, mint nálad nélkül éljek; a nénéidet már megszabadítottam, már
most nálad nélkül el nem megyek. Akkor monda a leány: Fogd ezen gyurut,
mert ennek több ereje vagyon, mint amit az én nénéim adtak neked; hogyha
elfáradsz, fordítsd meg az ujjodban, és mintha csak akkor kezdenéd el a
verekedést, úgy tetszik. Akkor hozzá készült az ütközethez, és a sárkány
oly mérgesen jött, hogy haragjába ordított, és csak összecsaptak, s
úgyannyira verekedtek, hogy mind a ketto a földre esett, s ott hogy
eszibe jutott a királyfinak, hogy a gyurut meg kellenék fordítani,
csakhamar meg is fordítá az ujjában, és mindjárt eros lett, hogy az ero
a földrol felemelte, s fölugrott; de a sárkány is mérgesen
fölemelkedett, újra összecsaptak: a sárkánynak mind a kilenc fejébol úgy
jött a láng, hogy szegényt majd megfojtotta, de o is megharagudott ám, s
ime nyolc fejét levágta a sárkánynak, és magát is megölte; azután bement
a várba, és összeölelték és csokolták egymást az ífju s a leány.
Akkor mondá ez: Ne most ez az arany vesszo, vágd meg vele a várat; és
megvágá a várat a vesszovel, és aranyalma lett belole, kit a
tarisznyájába tett; a leány azt mondá: Látod, most alma, de ha akarod
hogy vár legyen, vesd fel az ég felé, mindjárt vár lesz belole. Azután
az ezüst várhoz mentek, és ott is úgy cselekedett, és a harmadiknál
szinte úgy. Azután mind a hármat a lyukhoz vezette, és legelsoben az
öregbiket a kötélre ültette, azt felhúzták a bátyjai, és hogy látták
hogy oly szép, mindenik akarta feleséginek elvenni: azután a közepsot
húzták fel, az még sokkal szebb volt mint az elso, azon is veszekedtek;
azután harmadszor a fiatalabbikat húzták föl: az még sokkal szebb volt
mint az elsok; akkor mindenik ezt akarta; végre összebeszéltek, s
mondák: most húzzuk fel az öcsénket, de azután ereszszük vissza, hadd
haljon meg, mert ha egészen fölhúzzuk, elveszi tolünk a szebbiket.
Leeresztik tehát a kötelet, az ífju pedig így gondolkozott oda len:
hogyha botját magával együtt a kötélre köti, nem tudják fölhúzni, azért
csak a botot kötötte a kötélre; mikor egy darabig fölhúzták,
visszaeresztették: akkor vette esziben a bátyjai álnokságát. A bátyjai
azt gondolták hogy meghalt, azért haza vitték a leányokat, és mindenik a
kisebbiket akarta elvenni, hanem a leány azt mondotta: Várakozzatok
három esztendeig, akkor meglátom. Azok nagy szomorúsággal várakoztak
három esztendeig. Az öcscsök pedig járkált a föld alatt.
Egyszer akadt egy vén asszonyra, a kitol kérdezte, mondván: Öreg anyám,
nem tudna kend rajtam segiteni, hogy én innét hazámba mehetnék? A vén
asszony azt mondá: Fiam, én rajtad nem segíthetek másként, hanem itt van
egy griffmadár, akinek tojásai vannak; és minden esztendoben a záporeso
agyon verte; és most nem sokára lesz a zápor; azért menj föl és ülj
rájok, hogyha megtarthatod, az majd elvisz a hazádba. O csakhamar
fölment a fára, és a griffmadár tojásaira ült, és mikor a zápor jött,
nem verhette agyon oket: a griff nagy sikoltással röpült, mert azt
gondolta hogy a tojásait az eso agyonverte. És mikor oda ért, látta hogy
az ífju a tojásain ült, és monda: Amit akarsz, én megcselekszem. Akkor
azt mondá az ífju: Én mást nem kivánok, hanem engem az én váramba vigyél
az atyámhoz. Erre a griff egy ökröt készített, ezt a körme közé fogta,
azt meg hátára ültette: úgy elröpült a tengeren keresztul egész a
határig, és ott letette; ez pedig megköszönte neki; azzal egymástul
elváltak.
Akkor bement a királyfi a városba mint egy mesterlegény, s mindjárt
akadt egy szabóhoz. A szabó kérdezte, hogy tudna-e menyasszonynak való
szép ruhát varrni? mert épen akkor akart a lakodalom lenni, de a leány
azt mondotta hogy elobb oly ruhát csináltasson a király neki, mint a
milyet o az o várában viselt. Azért sok mesterembert kerestek, de senki
sem akadt, aki végbe tudta volna kivánságát vinni, és oly ruhát csinálni
neki. Az a szabó nagyon örult, hogy az ífju magára vállalta a munkát; ez
pedig egész nap aludt, hanem mikor az ura már lefeküdt, akkor kiment, az
arany almát feldobta, mindjárt vár lett belole, bemegy a várba, a
legszebbik ruháját kihozta belole, azután a vesszovel megcsapta, megint
csak alma lett a várbul, megint bemegy s lefekszik. Reggel felkel az
ura, és hozzá megy, hogy ha kész-e a ruha? adja elol a ruhát. A szabó
csak elcsudálkozott rajta, mely szép, beviszi a királyhoz, a leány
mindjárt rá ismert, az mindjárt tetszett neki, mert tudta hogy már nem
messzi van az o mátkája. A legény azután vargához ment, ott beállott, és
ott is szinte úgy cselekedett. A leány azt mondá: már most ruhám is van,
cipom is van, de gyurumnek is kell lenni, amit felváltok a mátkámmal. A
király a várban aranykovácsot tartott, akkor pedig ahoz mene mint ötvös
legény, és munkát keresett. A gazda azt mondta: Nekem ugyan most legény
nem kell, hanem ha olyant találnék, aki a királykissaszonynak kedve
szerint való gyurut csinálna, azt megfogadnám. O azt mondá: Ne búsúljon
az úr, mert amit én csinálok, az, bizony tudom, hogy tetszeni fog. Akkor
megfogadta, és a királykisasszonynak megjelentette, hogy most kapott oly
legényt, aki kedve szerint való gyurut tud csinálni. A leány megörült.
Mikor már az éjtszaka eljött, akkor a királyfi kiment, és az almát
feldobta, s vár lett belole, onnan a legszebbik gyurut kivette, azután
lefeküdt. Más nap korán a királyleány a muhelybe ment, a gyurut megnézni
ha kész-e? a legényt megösmerte, és a nyakába borúlt, és megcsókolta, és
mindjárt be akarta vezetni, hanem azt mondotta: Én holnap reggelig nem
jelentem magamat: hanem akkor igen, és te se szólj senkinek addig: s úgy
elváltak egymástúl. És másnap reggel az almákat feldobta, és három vár
lett: akkor felöltözött királyi ruhába, és úgy ment be a várba a
bátyjaihoz. Ezek bezzeg megijedtek, de o szépen mondá nekik: Látjátok
bátyáim, ti rosz atyafiak vagytok, engem meg akartatok ölni, hanem az
isten nem engedte: most pedig én mindeneket megbocsátok nektek. A
bátyjai is megkövették, hogy bocsásson meg nekik, és tegyen rendelést
köztök, hogy hogyan lesznek. Akkor azt mondá az öregbiknek: Te vagy az
öregbik, fogd az öregbik leányt, s vidd a rézvárba, a másik a közepsot
vigye az ezüstvárba: én megyek a kissebbikkel az aranyvárba. Így
megegyezvén szépen, most is úgy gazdálkodnak, ha még meg nem haltak.