Volt egyszer egy szegény ember, kinek egész gazdasága egy kaszából
állott, és egy fenkobol. Midon egyszer egy erdoben egy tó mellett
kaszált volna, tehát egyszer amint már a kaszája nagyon eléletlenedett
volna, tehát elment a közel lévo tóhoz, és megmártotta a követ, és
kezdette a kaszáját köszörulni. Amint itt a dolgát végezte volna, tehát
kijön a tóból egy sánta ördög, és kérdi tole hogy mit mível? A szegény
ember megrettent az ördögnek szavára, és az fenkövet a tóba ejtette; és
megharagszik, és mondja: No ilyen adta ördögje, már most hogyha ezt a
kincset, melyet én most beejtettem, ki nem hozod, tehát ezt a vizet most
mindjárt kihordom a helyibol; melyen nagyon megijedvén az ördög, mondá:
Hallod-e barátom, ne hordd ki ezt a tavat, mert ez a pokol ajtaja;
inkább adok neked egy véka aranyat. Ezt hallván a szegény ember, mondá:
No csak hozd elo te a mit igértél, mert hogyha nem hozod, tehát mindjárt
kihordom ezt a tavat; melyen még jobban megijedett az ördög, és mondá
hogy: no mindjárt kihozom; és azzal lement a víz fenekére, és kihozta
nagyhamar a véka aranyat, melyet nagy örömmel elvett a szegény ember; az
ördög pedig elment a Belzebughoz, és mond: Hallod-e uram, most
megmentettem az egész pokolt az nagy veszedelemtol, amiért, is adtam egy
véka aranyat. Melyet hallván a Belzebug, monda: Hallod-e, tégedet nagyon
megcsalt az a szegény ember; hanem hogyha azt a kincset mindjárt vissza
nem hozod, tehát megbotoztatlak, mivel úgy mond, az a jószág amit neked
mondott hogy elvesztett, az csak egy fenkobol állott, melyet a pokol
drabantjai már visszahoztak.
Ezek után elindúl nagy szomorúan a sánta ördög, és elment a szegény
emberhez, s monda: Hallod-e barátom, add vissza nekem a pénzt, melyet
neked adtam. Monda a szegény ember: Én neked azt vissza nem adhatom,
hanemha te oly nagy szelet eresztesz, mint én. Monda az ördög: No hát
megállj, megpróbálom, s elkezdi az ördög a dolgát annyira, hogy a
szegény embert a szél felemelte, melyet midon látott az ördög, monda a
szegény embernek: Hallod-e, miért emelkedel oly magassan? Melyre monda a
szegény ember hogy: a lyukakat, melyek a ház fölében vagynak, be akarom
dugni, hogy te itt fúlj meg. Ezt hallván, elmegy az ördög, és monda a
Plútónak: Uram, azt az embert nem gyozhettem meg, mert így és így bánt
velem, még a szobába meg akart fojtani. Megharagudván az ördög; monda:
Eredj vissza, és a te átkod szerint kezdd otet átkozni. S elment ezek
után az ördög a szegény emberhez, és monda: No te szegény ember, már
most tégedet úgy megátkozlak, hogy a ruha sem marad rajtad, hanem hogyha
te is engemet meg nem átkozol, tehát én elviszem az egész kincset toled.
Melyet látván az ember, egészen elnémult, és monda: No tehát átkozz ha
tudsz. Ezzel elkezdette az ördög az átkát, és úgy szidta a szegény
embert, hogy a ruha mind lehullott róla. Monda az ördög: No már én nem
tudok többé átkozni, hanem add elo amit már most te tudsz. Ezek után
bemegy a szegény ember az ördöggel egy kis szobába, ahol volt egy
kendergereben felakasztva, levette a gerebent a szegrol, és az ördögöt a
falhoz állitotta, és monda neki: No már te engem oly nagyon megátkoztál,
tehát már most én kezdek átkozni. Melyet látván az ördög, monda: No
kezdd el, tudom hogy úgy csak meg nem tudsz átkozni, mint én
megátkoztalak. A szegény ember tehát veszi a gerebent, közelít az
ördöghöz és monda: Verjen meg téged a Péntek, és bele vágta az ördögbe a
gerebent irgalmatlanúl. Mond ekkor az ördög: Hallod-e barátom, a második
átkod is oly kegyetlen fog lenni? Monda a szegény ember: No csak
hallgasd az átkomat; viszont a gerebent bele vágja az ördögnek a
melyibe, és monda: Verjen meg a Szombat is. Melyet már az ördög nem
állhatott hanem mondá a szegény embernek: Hallod-e barátom, én a te
átkodat ki nem állhatom, hanem ereszsz ki, és én elmenek dolgomra. Monda
a szegény ember: Nem úgy van az mert, te is háromszor átkoztál, és én is
háromszor átkozlak; ezzel viszont, eléfogja a gerebent, és mond: Verjen
meg téged a Vasárnap is, és újra bele vágta a gerebent, és az ördög
kezde kiabálni: Óh mely nagyon kemény átkod van barátom; ereszsz el, én
többé hozzád nem jövök. Ezek után az ördög eltávozik, és mond a
Plútónak: Hallod-e barátom és uram! nincs oly átok aki azon kifogjon,
mert én úgy megátkoztam, hogy már a ruha is lehullott róla: de ellenben
o is úgy megátkozott engemet, hogy már énrólam a hús is le kezdett
potyogni, Megharagudván a Plútó, mondja: Eredj és verd agyon mindjárt,
mert hogyha nem teszed ezt, tehát majd segítek én, rajtad. Ezek után
megyen az ördög a szegény emberhez, és mond: Hallod-e barátom, hogyha te
nekem a pénzt vissza nem adod, én ezzel a nagy póznával agyon verlek,
amit most velem hoztam. Monda a szegény ember: No hallod, nem bánom,
gyere verj agyon azon szobába, ahol megátkoztalak. Monda az ördög: Én
nem bánom. Midon már elindultak, tehát az ördög bedugta elore a hosszú
póznát az ablakon, és midon bementek a kis szobába, tehát bezárja a
szegény ember az ajtót, és veszi a bunkós botját, és monda az ördögnek:
No kutya-fitta ördögje, már most, hogyha nem takarodol tolem, tehát
agyon verlek. Melyet hallván az ördög, monda: Majd megtanítlak, csak a
pénzemet vissza ne add. Ezek után veszi a szegény ember a bunkósbotot,
és kezdi a ördögöt abrakolni: az ördög is kapkod a nagy póznájához, de
nem ért vele semmit, mivel az ablakon kivül volt a fele a dorongjának;
így a szegény ember jól megverte bunkós botjával az ördögöt, és az ördög
elszaladván, monda a Plútónak: Uram könyörulj, mert már Belzebug nem
akar könyörögni dolgomon. Melyet egész törvénybe felvettek az ördögi
társaságok, és a sánta ördögöt hat esztendei sáncra irták, hogy pokol
tornácába egész hat esztendeig dolgozzék. Így lett végi az ördögi
törvénynek, es az égig magasztalta a törvény a szegény embernek az
okosságát; így a szegény ember nagy boldogságban élt, egész életének
esztendeiben.