Egy királynak volt három leánya, akik már nagyra felnottek, és még sem
eresztette az atyjok a napvilágra. Egyszer az öregbik a királyhoz ment,
és azt mondja neki: Fölséges király, szerelmes atyám, már én tizennyolc
esztendos vagyok, és a napfényt még sem láttam, azért könyörgök
felségednek, hogy hadd mehessek sétálni. Felel a király: Édes leányom,
az meglehet, hanem hogyha kimégy, többet vissza nem jöhetsz. A leány nem
gondolt azzal, hanem elment egy tó mellé sétálni. Egy nagy sárkány
kijött a vízbol, s a leányt elvitte. A király várta a leányát, de az
csak ott maradt. Azután a középso is mikor tizennyolc esztendos volt, az
atyjához ment, és mondá neki: Fölséges király, édes atyám, azért
könyörgök, hogy hadd mehessek sétálni. Az atyja azt mondotta: Édes
leányom; hogyha elmégy is nem bánom, de majd te is oda veszel. A leány
nem gondolt vele, csak elment az is ahoz a tóhoz, amelynél a nénje
elveszett: tehát mikor oda ért, egy nagy írtóztató sárkány a vízbol
kijött, s a leányt elvitte. A király ezen igen nagy búban esett. Azután
nem sokára a kissebbik is az atyjához ment, és monda: Fölséges király,
szerelmes atyám, könyörgök, ereszszen sétálni: én már tizennyolc
esztendos vagyok, mégis a napot nem láttam: akarnék sétálni. A király
megengedte. Az is elment ahoz a tóhoz, a kinél a nénjei elvesztek. Mikor
oda ért, azt is egy sárkány elvitte. Már itt a király oly nagy búban
esett, hogy magán nem tudott segíteni, csak búsúlt.
Abban a városban volt egy vén asszony, akinek három fia volt, az egyik
volt Estve, a másik Éjfél, a harmadik Hajnal. A király kurrentáltatta,
hogy aki a leányainak hireket tudja mondani, fele királyságát neki adja.
A vén asszony, hogy azt meghallotta, mindjárt gondolta magában: az én
fiaim sokat járnak, talán valamelyik tud hírt mondani felolök. Mikor
aztán az Este haza ment, annak enni adott, azután mondá neki: Fiam, már
régen nem voltál ide haza, azért maradj, feküdj le, s aludjál. De az
Estve azt mondta, hogy ha az Éjfél ide haza ér, nem jól lesz; de még is
az anyja szavára megmaradt. Az anyja elbujtatta, és elaludt; azután az
Éjfél is haza jött: annak is enni adott, és annak is azt mondotta: Fiam,
már régen nem voltál ide haza, feküdj le és aludjál. De az is azt
mondotta, hogy ha a Hajnal haza ér, rosszul lesz a dolgom. Felel az
anyja: Majd elbujtatlak. Az is lefeküdt, és elaludt. Végre a Hajnal is
haza jött, az is evett, és lefeküdt. Mikor már kialudták magokat, mind a
hárman fölkeltek, és hogy egymást meglátták, mind a hárman megijedtek.
Az anyjok pedig azt mondotta nekik: Látjátok fiaim, mind a hárman az én
fiaim vagytok, azért mit féltek egymástól? hanem azt kérdem, hogy nem
láttátok-e a király leányait? mert azt mondotta, hogy annak ki híreket
hozza a leányoknak, fele királyságát adja. Felel az Estve: Én nem
láttam; az Éjfél: Én sem láttam sehol. Azután felel a Hajnal: Én láttam,
és nem hogy hirt nem tudnék felolök mondani, de még haza is hozom oket.
Hanem menjen kend a királyhoz, és mondja meg neki, hogy csináltasson egy
háromszáz öles láncot, és a végiben hét mázsás karikát. Az anyjok elment
a királyhoz, és megbeszélte, hogy az o Hajnal fia mit mondott. A király
nagy hamarsággal valamennyi kovács és lakatos volt mind összehivatta, is
megparancsolta nekik, hogy mentul elobb lehet, a láncot megcsinálják;
meg is lett. Azután elmentek az erdobe mind a hárman. A Hajnal az
Estének azt mondja: Eredj, vidd fel a fára ezt a láncot, s kösd meg.
Este nem birta felvinni a láncot. Azután az Éjfélnek is mondá, hogy
vigye fel s kösse meg. Az Éjfél felvitte s meg is kötötte, azután lejött
a fáról. Végre mind a hárman összeesküdtek, hogy míg egy csöpp vér lesz
bennök, addig egymást el nem hagyják. Azután az Estének mondja a Hajnal,
hogy menjen le a lyukba; az Estve azt mondta hogy o nem mer lemenni,
azután az Éjfélnek mondta, hogy menjen le, de az is csak azt mondta,
hogy o sem megy le: ismét öszveesküdtek, hogy míg o fel nem jön a
lyukból, addig ott legyenek.
Végre a Hajnal lement a föld alá, és ott egy rézvárra bukkant, abban
bement, és a király leánya ott volt. Mondá a leány: Jaj kedves Hajnalom!
mi hozott ide? menj hamar, mert ha a sárkány haza jön, ezer lelked lesz
is, öszveszaggat. Felel a Hajnal: O engem öszve nem szaggat, hanem mondd
meg azt nekem, hogy micsoda eros az a sárkány? Felel a leány, hogy ha
haza jön, egy buzogányt bevet a várba: hogyha az udvarban veti, akkor
oda vagy, de ha be nem tudja vetni, akkor nem lesz oly eros; és pedig
egy-egy itce pálinka az itala és egy kenyér az étele. Monda a legény:
Add nekem a pálinkát és a kenyeret. A leány oda adta, a Hajnal megette.
A sárkány mikor ment, egy nagy buzogányt vetett a vár felé nagy
haraggal, hanem be nem tudta a várba vetni; a legény kimegy eleibe a
sárkánynak, a sárkány nagy haraggal neki, és összementek, de a Hajnal a
földhöz vágta, és hat fejét levágta, s így megölte; azután a leányhoz
bement, a leány nagy örömmel a nyakába esett és megcsókolta, s azt
mondta: Már édes Hajnalom, én a tied vagyok, te pedig az enyim. Azután a
Hajnal kérdi: Hát ezt a rézvárat nem lehetne-e elvinni velünk? Felel a
leány: Itt van egy rézvesszo, azzal vágd meg a várat, és olyan lesz mint
a rézalma lett belole. Azután elmentek a másik várhoz, az meg mind csupa
ezüst volt; abba bementek; ott volt a közepso leány; az is megijedt,
hogy mi hozta oda oket, mondá: Menj el édes Hajnalom, mert ha ezer
lelked lesz is, megöl az uram. A Hajnal kérdi, hogy mit eszik? felel a
leány: egy itce pálinkát és két kenyeret. Mondá a Hajnal: Add nekem azt
a pálinkát. A leány neki adta és a kenyeret megette, a pálinkát megitta.
Egyszer a sárkány a ház falához hajította a buzogányt, a Hajnal pedig
kiment és azt is megölte. Azután ezt a várat is az ezüstvesszovel
megütötte, és mindjárt egy ezüstalma lett. Végre a harmadikhoz mentek,
az is nagyon megijedt, és monda: Menj el édes Hajnalom, mert az én uram
oly eros mint a másik ketto, az téged megöl, ha ezer lelked lesz is.
Kérdi a Hajnal: Mit eszik a te urad? Felel a leány: Egy itce pálinkát és
három kenyeret. Monda a Hajnal: Add ide a pálinkát és a három kenyeret;
ezt megette, amazt megitta, azután a sárkányt várta nagy haraggal.
Egyszer látja hogy jön egy iszonyú sárkány, akinek tizenkét feje volt;
még messzirul megérezte, hogy valaki van a házánál. Azért nagy haraggal
haza megy, és a Hajnal nem volt rest, fölugrik, és úgy a földhöz vágja a
sárkányt, hogy csak nem egészen elbukott a földben, a kardját
kirántotta, és mind a tizenkét fejét levagdalta; azután nagy örömmel
ment a várba. A leányok örömmel fogadták, végre az aranyvesszovel
megcsapta a várat és mindjárt aranyalma lett: Azután-elmentek a lyukhoz,
elsoben a leányokat felküldötte, utóljára maga ment föl; a király vára
mellett feldobta az almákat, és három vár lett, úgymint arany, ezüst, és
réz; azután mindenik a maga várába ment lakni. Reggel hogy a király
fölkölt csak elálmélkodott rajta, hogy micsoda szép várak épültek az o
vára mellett, mindjárt oda ment, és hogy látta leányait, nagy örömmel
készültek a lakodalomhoz, annak megtörténte után most is élnek, ha meg
nem holtak.