Monostory fölállott a mindennapi tarokkpartijától és menni készült.
Jeney Ödön azonban, aki a szoba ajtajában várt rá, föltartóztatta.
– Kedves Pista, – mondta neki hanyag korrektséggel, – szabad egy
félórádat igénybe vennem?
– Parancsolj velem, – felelte Monostory udvariasan és gyanakodva.
Beültek egy fülkébe. Jeney lesütötte a szemét, zavarodottan játszott a
gyufatartóval, amely előtte állott az asztalon, azután hirtelen
mozdulatot tett, elpirult és így szólt:
– Bocsáss meg, – én nem birom tovább ezt a szívtelen és alávaló
tapintatot. – Három hete, hogy mindennap feljársz ide és eddig
egyetlenegy ember egyetlenegy szóval sem emlegette. Diszkréció! Uri
emberek vagyunk! Nyugalom! A szomszédod haldoklik? Csak hidegvér! Fuj!
– Mit akarsz? – kérdezte Monostory összevont szemöldökkel.
– Azt akarom neked mondani, hogy ott mindenki látja rajtad, hogy mire
készülsz. Itt mindenki pontosan tudja, mennyi pénzed maradt. Mindenki
látja, hogy úgy élsz, ahogyan azelőtt szoktál. Mindenki pontosan
kiszámította tehát már az első napon, hogy hány heted van még, és a
tarokkpartnereid legföljebb két-három játéknyi tévedéssel meg tudnák
mondani, melyik partie lesz az, amelyből már hiányzol, mert a játékban
meggátolt az, hogy az éjszaka főbe lőtted magadat. A kedves öreg urak. A
finom, tiszta öreg urak.
Monostorynak vonaglott az ajka. Hallgatott, azután fölemelte a fejét.
– Mit kinzol te engem! – kiáltott föl tompított hangon, de forró
keserüséggel. – Mit zavarsz! Mit nyugtalanítasz! Hagyjál békében
megdögleni.
– Ez az, – felelte Jeney. – Jól van. Ez az, amit én nem tudok. Én nem
vagyok olyan förtelmesen tapintatos, én nem vagyok olyan becstelenül
diszkrét, én tapintatlan vagyok, én indiszkrét vagyok, én ezennel
kijelentem, hogy tudom, hogy tönkrementél, beszélni akarok veled arról,
mik a terveid és… és fölajánlom neked a szolgálataimat arra…
Monostory egy heves mozdulattal fölállott. Ott akarta hagyni Jeneyt. A
Jeney szeme könnybe lábadt. Monostory megállott. Jeney halkan mondta:
– Pista, miért szégyenítesz meg engem azzal, hogy itt akarsz hagyni?
Miért szégyenítesz meg engem azzal, hogy beszélni sem akarsz velem a
sorsodról? Azt akarod, hogy utólag szégyeljem, hogy tizennyolc évvel
ezelőtt elfogadtam a támogatásodat és a pénzedet?
Monostory habozva állott, a vállát vonogatta, az ajkát harapdálta;
azután lesütött szemét ráemelte Jeneyre, sötét szemének hideg és kemény
tekintete ellágyult és lassan visszaült a helyére.
– Hát mit akarsz? – kérdezte halkan.
– Mondd meg nekem, – felelte Jeney buzgón és meghatva, – mit akarsz
csinálni?
Monostory fanyarul huzta el a száját.
– Minek kérdezed? – mondta fájdalmasan.
– Nem! – kiáltotta Jeney. – Nem! Ne mondd azt, hogy egyszerűen főbe
akarod magadat lőni. Hiszen különben már eddig is főbe lőtted volna
magadat. Nem tetted. Bocsáss meg, kénytelen vagyok nyiltan beszélni
róla: helyes és pontos fogalmazásban tehát a dolog így hangzik: adtál
magadnak hat hetet, _ha_ addig semmi sem történik, _akkor_ főbelövöd
magadat. Igy van?
– Körülbelül így.
– No látod. Minthogy pedig rajtunk áll, hogy történjék valami…
Monostory fáradtan legyintett egyet.
– Pardon, – mondta Jeney, – az első gondolatom a képviselőséggel, igaz,
rossz volt. Azóta beláttam. Nem azon kell kezdeni. Majd azon végzed.
Előbb újra vagyont kell szerezned.
Monostory csöndesen fölnevetett.
– Ne nevess, – mondta Jeney, – neked annyiféle tehetséged van…
Monostory eddig lesütött szemmel ült. Most fölnézett, fölemelte a fejét
és félbeszakította Jeneyt. Rátette a kezét a karjára.
– Bocsáss meg, – mondta gyöngéden, – ne folytasd. Tévedsz: nekem
semmiféle tehetségem nincs. Várj csak, ne szakíts félbe, én megmondom
neked, hogy áll a dolog: nekem semmiféle tehetségem nincs… én csak
tehetség vagyok… Minden lehetőség, minden vágy, minden sóvárgás, minden
szomjuság és irdatlan sok erő… csak éppen semmi fegyelem, semmi
szerénység, semmi egyszerüség, semmi alázatos és makacs munka… ha minden
sorompó mindig kinyilt volna előttem, úgy vonultam volna be, mint… mint
soha még egy király… de soha arra erőm nem volt, hogy a sorompót
összetörjem, vagy a lakatja kulcsát megszerezzem, vagy… Isten nevében,
ha másképpen nem megy, átbujjak alatta. Nem lettem semmi. Nem leszek
semmi. Tehetség vagyok. Úr vagyok. Magyar vagyok. Elpocsékoltam az
életemet. Meg kell halnom.
– Nem hiszem. Nem igaz. Kisebb tehetséggel, mint a tied, de ugyanazzal
az ősi, uri átokkal megverve elindultak mások is és…
Monostory félbeszakította:
– Te? Az más. Ti… ti idejekorán mentetek tönkre. A ki közülünk
idejekorán tönkre megy, az boldogul. De én mostanig otthon maradtam a
vármegyémben és…
Vállat vont:
– Talán ha az apám husz évvel ezelőtt lőtte volna főbe magát…
Vonogatta a vállát:
– Akkor talán én is egy nagy biztosító társaságnak lennék most az
igazgatója.
Jeney energikus mozdulatot tett:
– Ha megengeded, – mondta, – ne is beszéljünk erről többet. Hanem
válaszolj erre: hajlandó vagy-e mához egy hétre eljönni hozzám és
megismerkedni Hollódi Arturral?
Monostory meghökkenve és elgondolkozva nézett rá:
– Hm… Hollódi…
Sötét szemének a tekintete lassan megváltozott. Elcsúszott Jeneyről,
belemélyedt valahová a messzeségbe és nedves és lágy lett és
bizonytalanul reszkető.
Jeney megindultan nézte. Várt. Amikor a Monostory tekintete remegve,
küzködve és ingadozva készült visszatérni hozzá, akkor gyorsan
megszólalt:
– Meg is mondom neked röviden, miről van szó. A Hollódi bankja, vagyis
Hollódi újra alapít valamit: egy kis intézetet, amelyből nemsokára
óriási vállalatnak kell lenni: mezőgazdasági export, a Balkánt is
belekapcsolni… tőle majd meghallod. Én beszéltem neki rólad…
természetes, hogy a társadalmi poziciójának a javitására is gondol, ezt
nevetséges volna előtted elhallgatni… de egyébként: körülbelül te
látszol a legalkalmasabb embernek arra, hogy azt a nagy vállalatot
megteremtsd, amelyre Hollódi gondol.
Monostory nehezen, halkan lihegett. A szeme újra elfordult a
messzeségbe; az arca sápadt volt és a homloka verejtékezett. Jeney
sokáig várt, de végre könnyedén megkérdezte:
– Hát rendben van? Eljösz?
Monostory lassan visszafordította rá a tekintetét. A szeme körül karikák
voltak, a pillantása nehéz és fáradt volt.
– Hát eljösz? – kérdezte még egyszer Jeney.
– El, – felelte halkan és nehezen Monostory.