A két csillagpár összenézett. S szemsugaraikban már nem volt köny:
ragyogtak az égi örömtől.
Baradlayné odavonta magához Aranka fejét s homlokát megcsókolva,
gyöngéden suttogá:
– Leányom!
Arra a leány leomlott lábaihoz, s térdeit átölelve, odafekteté égő
arczát az úrnő ölébe és nem szólt hozzá semmit, semmit.
De a néma elhallgatásnak egy teleirott titokteljes könyv volt az értelme
oly szemek előtt, mik a szivekben olvasni megtanultak.
Az úrnő keze ott nyugodott a leány fején.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Egy óra múlva, a falu minden népe nagy bámulatára, a Baradlay urasági
hintóban, a bárónő mellett ülve, hagyta el a pap leánya a szerény papi
lakot. A két hölgy derült arczczal beszélgetett egymással; hiszen
tárgyuk volt hozzá elég.
Nótáriusné asszonyom ez ámulatos tüneményt megpillantván, nosza hirtelen
két pofont kioszta két léhütő siheder fiának: egyik «szaladj a hintó
után, hová mennek?» másik «szaladj a parochiára, mi történt ott?» Nem
sokára visszatért mind a kettő; egyik meghozta, hogy a hintó a kastély
udvarára hajtott be; a nagyságos asszony megölelte a kisasszonyt, mikor
leszálltak a hintóból, nem is vette le a válláról kezét, míg fölmentek a
lépcsőkön; a másik lelkendezve hozta a hírt, hogy a papék szolgálója,
meg az egyházfi azt mondták, hogy az egész ház rájuk van bízva most már,
mert a kisasszony ezentul a kastélyban fog lakni, sohasem is jön ide
vissza.
Szalmás Mihályné asszonyom csak kiejté e szóra kezéből a szakajtó
kosarat kotlóstul együtt s összecsapá két első extremitását:
– Ha ezt a megboldogult nagyságos úr látná!