Volt egyszer a világon két mester ember. Levén az egyik becsületes
csizmadia, a másik pedig vargamester. Egy fedél alatt laktak az
istenadták, mégis mindenben különböztek egymástól, csak egyben egyeztek
meg: – a szegénységben; mindkettőnek lapos volt az erszénye, beleütött
az istennyila!
Egyszer azt találja mondani a csizmadia a vargának:
– Hej, koma! mondanék én egyet, kettő lesz belőle: tegyünk szert
pénzmagra!
– Csak az itt a bökkenő, felelt a varga, hogy én azt a mesterséget
egyátalán nem értem, de még az apám se értette; mert a hogy jött a
világra, ugy ment vissza, csupán két csizmadiatallérja volt, azt is
nekem hagyta.
– Ej, dehogy nem értjük! válaszolt a csizmadia, olyan gondolatom támadt
mint a peták! Ugy-e, van a birónak jó öt lova?
– De van ám!
– No, ha van, azokat majd szépen elcsenjük s te komám kiviszed az
erdőbe, ide meg ide, én pedig azalatt látogatóba megyek ő kigyelméhez,
majd el panaszolja ő nekem az egész dolog sorát rendjét, majd mondja ő
nekem: hogy ennyit meg ennyit adnék annak az embernek, a ki ugy
szépszerével előadná a lovaimat, – én pedig állok elébe s mindazokra
szóm és mondásom ez lesz: van nekem egy mágyiás könyvem, melyből e
széles világon történt minden dolgok kilehet olvasni: tán biróuram
lovairól is szól az irás.
Ugyis lett. – Ellopták a biró öt lovát; a varga kivitte azokat a
megnevezett helyre, a csizmadia pedig a mágyiás könyvet zsebre tevén,
elballagott másnap a kárvallott biróhoz.
– Adjon isten jó napot, biró komám uram!
– Fogadj isten komám uram!
– Azt hallottam, hogy valami nagy szerencsétlenség érte komám uramat?
– Hej, ne is emlitse Prücsök uram! ellopták az öt lovamat!… szegény
párák, milyen áldott jószágok voltak!… tudom azoknak sem lesz többet
olyan gazdájok mint én voltam!… szegény párák!… szegény párák!…
– Azt valami gazember cselekedte!
– Igazság szól ki Prücsök uramból, becsületes ember hogy is tette
volna?!… szegény áldott párák! Biz elhiheti kigyelmed, hogy annak, a ki
előadná, nem sajnálnék tőle 300 forintot.
– Kétszer se mondja biró uram, mert szaván fogom; tegnap találtam egy
mágyiás könyvet, ebben minden e széles világon történt dolgok meg vannak
irva: hátha a kelmed lovairól is szól az irás, hátha nem alszik az
ördög?!
– Hiszen ha szólna, kelmedtől sem sajnálnám a háromszáz forintot, akár
előre is kifizetném.
– Nem kell nekem előre, felelt a csizmadia, majd csak akkor, ha
előlesznek a lovak.
Ezzel kiveszi Prücsök János a köpönyege zsebéből a mágyiás könyvet,
felnyitja s elkezd belőle handrikálni ilyeténképen: ha a szálason
lemegyünk, a fenéken fel, nagy hegy alatt kis dombon egy sugár cserfához
van kötve mind az öt lova kigyelmednek. Ez van szórul szóra ákom-bákom
betűkkel a mágyiás könyvben megírva, a ki nem hiszi, im olvassa, – de
szerencsére senki sem tudott olvasni. – Elhitték.
Itt kimegyen az erdőre egy sereg ember botokkal, baltákkal, vasvillával
fölfegyverkezve, hol is a mondott s nevezett helyen már messziről
meglátják a biró öt lovát egy sugár cserfához kötve, mellette pedig egy
bujnyik kinézésü ember tartotta a kötőfékeket; ez pedig nem volt senki
egyéb mint a varga.
Még messziről rá kiabálnak: megálj gazember… megállj hunczut… ilyen,
amolyan lókötője!…
No, persze a zsiványképébe felöltözött vargának is volt annyi esze hogy
megállott: azért illa foré, nád a kert!… persze ezeknek is volt annyi
eszök, hogy nem vették űzőbe a vargát, csakhogy a lovak megvannak!
Itt nagy hírrel haza vezették a lovakat, Prücsök Jánosnak pedig
kifizették a háromszáz forintot, még rádásul meg is köszönték.
Itt hire futamodik Prücsök Jánosnak, hogy itt meg itt ebben a faluban
lakik egy híres jós, ki a sátánnal czimborál, a hazajáró lelkekkel
szövetkezik, a kopogó szellemekkel pedig ép’ barátságot kötött s ezek
szereztek neki egy olyan mágyiás könyvet, hogy abban minden, de minden a
széles világon történt dolgok ákom-bákom betűkkel be vannak irva; –
úgyannyira elterjedt a híre, hogy magának a királynak fülébe is
eljutott, pedig ép’ ekkor veszett el a királynénak legkedvesebb
aranyjegygyűrűje, pedig ez napságtól fogva a királynénak se’ étele, se’
itala, hanem egyre sír-rí s naponta három kendőt is száritgatnak utána,
hogy szinte beteg bele.
A királynak se’ kellett több, hogy meghallotta az ország-világra szóló
jóst, üveges aranyos hintót – elöl kocsis, hátul huszár – parádésan
küldött érte.
Megáll Prücsök János háza előtt az aranyos hintó, s a huszár jelenti
alásan hogy mi járatba van. Váltig szabadkozott Prücsök János, gondolván
hogy most rákerül az ebharminczadjára, hogy neki ilyen meg ilyen sok
váltómunkája van… hogy ő nem mehet… hogy elvesztette a mágyiás könyvet,
e nélkül pedig oda minden tudománya; de mind ez nem használt semmit,
mert hogyha a hires Prücsök János nélkül visszamernek térni a
rezidencziába, fejök vesztése alatt volt kiadva a parancsolat. Mit volt,
mit tenni, vagy akart vagy nem, elvitték Prücsök János uramat, ki
keserves könyhullatások között vált meg kedves élete párjától és kedves
komájától, s még a testamentomát is megírta, hogy már neki így lesz
vége, úgy lesz vége.
Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen, hetednapra elértek a
rezidencziába s bevezették Prücsök Jánost a király elébe. Szegény
Prücsök Jánosnak vagy volt melege, vagy nem, de most az egyszer saját
véres verejtékében fürdött meg, annyira folyt róla az izadtság. De mégis
a mennyire, annyira vigyázott magára s három napot kért a királytól
gondolkozásra. A király megadta neki a három napot, meg ha még
harminczhármat kért volna is, csakhogy aztán a gyűrű meg legyen.
Itt Prücsök János soha világ éltében nem volt oly nagy úr, mint most;
bevezették a fehér szobába, de jobb szeretett volna ő otthon a tőke
mellett űlni, mint azon a bársony széken, aranyos kanapén, – mert
egészen a búbánatnak adta magát, úgyannyira hogy se’ étele, se’ itala, s
hármat is rántott a nadrágszíján, de az mégis bő volt.
Közbe légyen mondva, a királyné legkedvesebb jegygyűrűjét hárman lopták
el: az inas, a kukta meg a szakács.
Itt elkövetkezik a dél is; Prücsök még mindegyre búsul, azt sem tudja,
hogy hányadán van az idő, pedig már felteritették a puszpángfa asztalra
az aranyabroszt, aranyabroszra czíntányért tettek, mellé ezüstkanalat,
négyágú villát és szarvasnyelű kést, – de mondom, jobb szeretett volna ő
otthon abból a négy krajczáros cseréptányérból fakanállal bablevest enni
mint ezt a parádét.
Beviszik az első tál ételt s ez volt a fekete leves. Ép az az inas vitte
be, a ki részes volt az aranygyűrű ellopásában.
Prücsök János föltette magában, hogy megszámlálja az ételeket, – azért
mikor az inas letette a fekete levest a puszpángfa asztalra, azt találja
mondani az ételnek: itt jön már az első.
Az inas se’ holt, se’ eleven nem volt; azt gondolta, hogy neki mondja,
hogy itt jön már az első, a ki a gyűrűlopásban részes volt; – de mégis
valahogy mint a részeg kiténferedett a szobából.
Alig ér ki az inas a szobából, alig nyitja be a konyha ajtaját, már
ketten is kérdik, a kukta meg a szakács, hogy mit mondott a híres jós.
– Jaj, ne is kérdezzétek, végünk van, már tudja, de hogy is ne tudná
mikor jós, hogy mi hárman loptuk el a királyné legkedvesebb
aranyjegygyűrűjét!
– De nem azt mondom én, mondja a kukta, hanem azt: eredj be te szakács,
hát neked mit mond?
Bemegyen a szakács, beviszi a második tál ételt s leteszi a puszpángfa
asztalon levő aranyabroszra.
– Itt jön már a második, mondja Prücsök János az ételnek, a szakács
pedig azt gondolta, hogy neki mondja, se holt se eleven nem volt, csak
mint a részeg kitántorgott a fehér szobából.
Alig ér ki a szakács a fehér szobából, alig huzta be a lábát a konyha
küszöbjén s tette be az ajtót maga után, midőn ketten is kérdezték
egyszerre: mit mondott?
– Jaj ne is kérdezzétek, azt mondta mit neked mondott, itt jön már a
második.
– De nem azt mondom én, felelt az inas, hanem azt: eredj be te kukta,
hát neked mit mond?
Bemegyen a kukta a fehér szobába s leakarja tenni a harmadik tál ételt a
puszpángfa asztalon levő aranyabroszra, midőn megszólal Prücsök
ilyeténképen:
– Itt jön már a harmadik.
A kukta se’ holt se’ eleven nem volt, kiejtette a czíntányért a kezéből
s térdre esett Prücsök János előtt.
– Kegyelem, gráczia! mink loptuk el a királyné legkedvesebb
aranyjegygyűrűjét, én, meg az inas, meg a szakács.
Az inas meg a szakács ott füleltek a kulcslyuknál s mikor látták, hogy a
kukta mindent bevallott, ők is berohantak a fehér szobába, letérdepeltek
Prücsök előtt s kegyelmet, grácziát kértek a fejökre; – – de elébb a
királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűjét letették a puszpángfa asztalra.
Végre megszólalt a szakács mint a ki köztük legidősb volt s igy legtöbb
esze is volt, ilyeténképen:
– Ha jós úr szépszerével úgy eltudja simítani a dolgot, hogy az egészből
semmi se’ légyen: itt van parolás tenyerem, hogy azonnal lefizetek
háromszáz forintot.
– Én is adok, én is adok háromszáz forintot, mondják ketten is
egyszerre, az inas meg a szakács.
Prücsök János pedig majd kibujt a bőréből örömében; elfogadta az
ajánlatot s előre fel is vette a 900 forintot.
Mikor Prücsök János a pénzt zsebre tette, hozatott a kuktával egy fehér
czipót, lisztet és vizet. Ezeket aztán ő összekeverte s a királyné
legkedvesebb aranyjegygyűrűjét beledagasztotta. Az ablak alatt ép’ ott
legelészett egy nyáj pulyka, kapja a lelkit, lehajítja közéjök a tésztát
s benne a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűjét, – hát látja, hogy azt
a legnagyobb kanpulyka kapta fel.
Most bezzeg hivást se várt Prücsök János, hanem egyenesen berontott a
királyhoz.
– No felséges uram, tudom már hogy hol van a királyné legkedvesebb
aranyjegygyűrűje!
– Ugyan úgy-e?… hát hol van?
– Hát ezelőtt mintegy két héttel, a mikor a királyné imádkozni ment a
rezidenczia udvarán keresztül, akkor vesztette el legkedvesebb
aranyjegygyűrűjét s felségednek egy állatja nyelte el: azért ha nem
sajnálja felséged attól az állattóli megvállását, még most is ott van a
zúzájában.
– Ha csak egy zúzás állat s melyik légyen az?
– Az a nagy kanpulyka, mely a nyájat vezérli az udvaron.
– Ha csak egy kanpulyka!… Hej, pulykák legfőbb pásztora állj elő!
Előáll a pulykák legfőbb pásztora s a király kiadja neki a
parancsolatot: hogy a legnagyobb kanpulykát meg kell fogni, a fejét
tőkére tenni, éles baltával levágni s aztán a zuzáját szépen kivenni,
czíntányérra téve behozni.
Megfogják a legnagyobb kanpulykát, fejét a tőkére teszik s elvágták az
éles baltával, a zuzáját pedig szépen kivették, czíntányérra tették s
ugy vitték be a király elébe.
Prücsök János pedig a kanpulyka zuzáját csillagos bicskájával kétfelé
hasította s ime! kigurult belőle a király lábaihoz a királyné
legkedvesebb aranyjegygyűrűje.
Felkapja a király az aranygyűrűt s egyenest beszaladt a feleségéhez, ki
a jegygyűrű utáni bujában betegen feküdt s tizenkét szobaleányával
együtt éjjel-nappal síratta keserves könyhullatásokkal.
A királyné alighogy megpillantotta legkedvesebb aranyjegygyűrűjét:
azonnal jobban lett; kiderűlt szomorú orczája s tündökölt mint az a
fényes nap az égen.
Prücsök Jánost pedig az asztalhoz ültették, még pedig az első székbe s
megvendégelték úgy, hogy míg él sem felejti el.
Mikor ez a nagy vendégség is meg volt, három zsák pénzt mértek ki a
számára s úgy küldték vissza a maga falujába. Magát pedig üveges-aranyos
hintóba ültették, melyet hat seregélyszőrű paripa vontatott, bent pedig
a hintóban Prücsök János oldala mellett ült az ország király tanácsosa.
Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen s már egy jó darabot magok
után hagytak, mikor eszébe jut az ország-király tanácsosának, hogy meg
kellene tréfálni ezt a híres jóst, hogy valjon olyan nagy-e a tudománya
mint a milyennek országvilág hireszteli?
Azért leszállott az aranyos-üveges hintóból s ép’ a szemügyébe akadt egy
prücsök, melyet aztán fölvett s a markába szorított.
Mikor aztán visszaült az aranyos-üveges hintóba, azt kérdi a híres
jóstól:
– No jós uram, ha oly híres ember kelmed, hát mondja meg, hogy mi van az
én markomban?
Prücsök János csak gondolkozik, csak gondolkozik, de sehogy sem jőhetett
a nyítjára, hogy valjon mi lehet az ország-király tanácsosa markában,
egyszer csak felkiált:
– No, te Prücsök vagy most kínban!
– Kitalálta kigyelmed, felelt az ország-király tanácsosa, csakugyan
prücsök.
Ezzel kinyitván markát, a szegény prücsök kiugrott a tarlóra.
Igy szabadult meg Prücsök János, így nem vallott szégyent!
Végre elértek abba a faluba, a hol Prücsök János lakott s leszállították
az aranyos-üveges hintóból. Ő aztán bement a házába, az ország-király
tanácsosa pedig vissza a rezidencziába.
Igy lett Prücsök Jánosból gazdag ember; de azért a komájáról sem
feledkezett meg, mert a három zsák pénzt kétfelé mérték; feleközepét
kapta a varga, feleközepét a csizmadia.
Hítták Prücsök Jánost még azután is számtalan sok helyre, de volt esze
nem menni, ha mingyárt a római pápa hivatta volna is, pedig az már csak
nagy úr! mindenkinek csak azt felelte: hogy a királynál jártában
elvesztette a mágyiás könyvet s vele együtt elveszett a tudománya is, a
hol pedig nincs, ott ne keress!!