Hol volt, hol nem volt, elég az hozzá, volt egyszer egy vén asszony, ki
boszorkány volt s ennek egy tizennyolcz éves leánya.
Vén volt már a boszorkány, vénebb az országútnál, öregebb a Sz. Gellért
hegyénél, de nem volt vén – patvar vigye! – a tudománya. A vén
asszonynak egyik lába a siron innen, a másik pedig a sirban, mely felé
hét rét görnyedve ballagott; de mivel csak tipegett-tapogott, lassan ért
el oda, de mégis elért.
De mielőtt elért volna, a meghalóágyán magához inté az árvát s azt
mondja neki:
– Édes leányom, mondanék én neked valamit, kettő lesz belőle: tégy szert
Lidérczre. Arra pedig szert tehetsz: hogyha tiszta fekete jérczét, de
olyant, melynek mindene, a kis körmétől kezdve egész az orra hegyéig
tiszta fekete legyen, még pedig olyan mint a csillagtalan éjfél, mint a
fekete posztó, vagy még ennél is feketébb. Ha szert tettél ilyen fekete
jérczére: ezt a ketreczből, melybe csupáncsak egymagát rekeszd be, soha,
de soha ki ne ereszd, hanem mindig be legyen csukva; hogy ahhoz kakas ne
férhessen. Mikor ez a fekete jércze kakas nélkül az első tojását
elhullatta, a jérczét azonnal öld meg, a husát pedig mindenestül, úgy a
hogy van, ásd el.
Mikor ezt elvégezted, a fekete jércze tojását tedd a honod alá s hordozd
azt ott kilencz napig szünetlenül.
Kilenczed napra a tojás kikel s kibujik belőle a Lidércz.
Ez a Lidércz csak olyan koszos, boglyas, kolonczos, kis, piczi csibécske
lesz, melyet még a varjú se vinne el, de még a szarka se bántaná, hogy
azt a ki meglátja, nem adna érte egy fületlen gombot.
De te mindezekkel mitse gondolj, hanem a Lidércz után láss.
Enni ugyan nem kér, de nem is eszik, hanem minden istenadta nap
háromszor: reggel, délben és estve, mint a hogy a polyabeli
gyermekcsénél szokták, szép tiszta rongyocskát tégy alá.
Majd a Lidércz estve lefekvés előtt megszólal ilyeténképen:
– Mit kivánsz? mit kivánsz?
És te neked ekkor ez légyen szód és mondásod:
– Egy kád aranyat, egy kád ezüstöt és egy kád rézpénzt.
És a Lidércz ebbeli kivánságodat tüstént azon szempillantásban
teljesítni fogja.
Mikor a Lidércz ebbéli kivánságodat teljesíté, megrázkodik, legénynyé
válik s azon éjszaka veled hál reggelig.
Reggel pedig ismét megrázkodik és ujra, mint annak előtte, Lidércz lesz
belőle.
Ha legény volnál: a Lidércz leány lenne; de mivel leány vagy, az
legénynyé változik.
Három nap alatt megszabadulhatsz tőle; de tovább ne is tartsd magadnál,
mert gyenge piros véred, mint a nadály, mint a piócza mind kisziná és te
ekkor virág helyett kóróvá száradnál.
A Lidércztőli megszabadulásnak két utja és módja van, még pedig: vagy
eladod, vagy elveszted.
Eladhatod pedig, hogyha világos nappal 12 órától délutáni két óráig –
mert közbe legyen mondva, a Lidércz napjában csak egyszer és pedig ekkor
alszik – mondom, hogyha világos nappal tizenkét órától délutáni két
óráig olyan zsákba teszed, mely telisded tele van kóczczal és e közé a
feleközepe táján bepakolod.
De csak, mint mondám, délben tizenkét órától délutáni 2 oráig adhatod
el, mert a Lidércz aztán tüstént fölébredne s téged vérbe-fagyba hagyna.
És ha azt kérdik tőled, hogy mint adod, erre csak az legyen szód és
mondásod:
– Egy kis pénzért, se többért, se kevesebbért.
Elvesztheted pedig: hogyha a Lidérczet, mikor alszik egy kóczgongyolába
szépen bepakolod, aztán kiviszed az erdőre, ott egy nyirfa-tuskot
keressz, melyet aztán kifursz és abba a lyukba beszegezed; de jól
vigyázz arra, hogy a szeg szinte ugyanazon nyírfa tuskóból való legyen;
különben onnan könnyen kijönne és téged ismét vérbe-fagyba hagyna.
A Lidércz aztán ebben a lyukban három nap, három éjszaka él, mely idő
alatt szünetlenül, mint az anyátlan gyermek, egyre sír, egyre rí hangos
zokogással.
Ha eladhatod, a ki megtalálja venni, az nem három napig, hanem három
álló esztendeig birhatja és ez idő alatt el is adhatja ugyanazon az úton
és módon, a mint te elattad.
De ez idő alatt azzal a bizonyossal, a ki majd megveszi, mindig vele hál
és pedig: ha leány veszi meg: legényképében; ha legény: leányképében.
De jaj lesz annak, a ki harmadszor találja megvenni, a ki a harmadik
gazdája lesz; mert aztán ha fölébred az alvásából, azt ízzé-porrá tépi,
azzal azt teheti a mit akar, az már egészen az ördögé.
No jól van, ez abban maradt.
Itt meghal a vén boszorkány, kinek a lelke elszállt a gyehenna lángjai
közé, hogy ott ezeresztendeig égjen, szabadulás nélkül, a böreért pedig
az ördögök jöttek el s azok vitték el a pokolba fújtatónak.
Az árva aztán magára maradt, mint az ég madara, mint a kinek se apja, se
anyja nincsen, hanem ugy áll peczéren mint az újjam.
Itt a leány, a mint édes anyja a meghaló-ágyán meghagyta, vett egy
tiszta fekete jérczét, még pedig olyant, mely a kis körmétől kezdve
egész az orrahegyéig, mint a csillagtalan éjfél és mint a posztó, vagy
még ennél is feketébb volt.
A leány aztán a fekete jérczét ketrecz alá tette és soha ki nem
eresztette, hogy ahhoz kakas aranyért se férjen.
A fekete jércze aztán heted napra megtójt s a tojását a leány kilencz
napig hordozta a hona alatt.
Kilenczed napra a tojás felpattant s kikelt belőle egy koszos, borzas,
kolonczos kis csirke, mely nem volt nagyobb mintegy ökörszem, mintegy
kis madár.
Ez a koszos, borzas és kolonczos csirke volt pedig a Lidércz.
Ő aztán a Lidérczet egy kis katulyába tette, alája pedig, mint a
polyabeli gyermek alá, minden istenadta nap háromszor: reggel, délben és
estve tiszta patyolat rongyot rakott.
A Lidércz egész istenadta nap semmit, de semmitsem evett, hanem mindig
ott ült a katulyába a tiszta fehér patyolat rongyon.
Itt eljön az estve, el a lefekvés ideje.
A leány levettkőzik; lehuzza a lábáról karmazsin csizmáját, kibontja
sarkig érő haját és hálóinget vesz magára.
A Lidércz csak nézi, csak nézi a leánynak szép piczi lábacskáját, hosszu
selyemhaját, piros két almáját, szép két cziczi-dombját és ekkor
megszólalt, vékony hangon mint az üvegcsengetyü ilyeténképen:
– Mit kivánsz? mit kivánsz?
– Három kád pénzt, felelt a leány, az egyikben legyen vert-arany, a
másikban vert-ezüst és a harmadikban rézpénz.
Itt lelkem teremtette a Lidércz megrázkódik s mint ezüstfüst, mint
aranypára, mint égő köd eltűnt a szobából, kibujt a kulcslyukon és
kiszállt a kéményen.
A Lidércz aztán alig volt oda egy-nehány perczig; csak addig sem, mig az
ember kettőt pillant s már ekkor ott állt a leány előtt legényképen.
De már ekkor a három kád pénz is a kis kamrában állott; az egyikben volt
vert-arany, a másikban vert-ezüst, a harmadikban pedig rézpénz.
A Lidércz aztán az ágyra feküdt, a leány mellé bujt s kivilágos
kiviradtig vele hált.
A szép leány aztán reggelre kelve olyan sárga lett mint a kikirics,
olyan sápadt mint a halott és olyan fehér mint a fehér-liliom.
Fehér-liliom!? az ám! de olyan fehér-liliom, melynek az élte gyökerén
féreg rág.
Az ő férge volt pedig a Lidércz.
Reggel aztán a Lidércz ismét olyan kóczos, boglyas és kolonczos csirke
lett, mint annak előtte volt, hogy azt, a ki látta volna, azt mondta
volna, hogy az nem ér egy ütet taplót, nem egy fapetákot.
A szegény leány aztán alig várta, hogy a Lidércz 12 órakor elaludjék s
hogy elaludt, tüstént felszaladt a padlásra, hozott le onnan egy kötény
kóczot, azt zsákra rakta és a Lidérczet belepakolta.
Mikor a leány mindezekkel készen volt, szaladt a vásárra, hogy a
Lidérczet majd eladja.
De mikkorrára kiért a vásárba, az óra ép’ kettőt ütött, a Lidércz
fölébredt s így nem adhatta el.
Haza viszi nagy sírva-ríva, hogy már a Lidércz megint vele hál, hogy az
ujra, mint a nadály, kiszíja szép piros vérét.
Ugyis lett. – Mert mikor eljött az estve, el a lefekvés ideje, a szép
leány feküdni készült. Mondom, hogy feküdni készült, megágyaz, megveti
az ágyát, lehuzza a lábáról karmazsin csizmáját, kibontja sarkig érő
selyemhaját és hálóinget vesz magára.
A Lidércz csak nézi, csak nézi a leánynak szép piczi lábacskáját,
hófehér lábszárát, sarkig érő selyemhaját, piros két almáját, szép két
cziczi-dombját és ekkor vékony hangon mint az üvegcsengő megszólalt
ilyeténképen:
– Mit kivánsz? mit kivánsz?
– Három kád pénzt, felelt a leány, az egyikben legyen vert-arany, a
másikban vert-ezüst és a harmadikban rézpénz.
Itt lelkem teremtette! a Lidércz ismét megrázkódik s mint ezüstfüst,
mint aranypára, mint gyémántköd eltünt a szobából; kibujt a kulcslyukon
s kiszált a kéményen.
De a Lidércz alig volt oda annyi ideig, míg az ember kettőt pillant, míg
egy Miatyánkot elmondhat, s ott állt a leány előtt legényképében.
A három kád pénz pedig már ekkor a kamrában állott; az egyikben volt
vert-arany, a másikban vert-ezüst és a harmadikban rézpénz.
A Lidércz aztán a leány mellé az ágyra feküdt s kivilágos kiviradtig
vele hált.
A szép leány reggelre kelve olyan sáppadt lett, mint a ki már a terítőn
fekszik kinyujtóztatva, mint a kit most vesznek ki a sírból, mint a
kettétört virág, mely mindig halványabb halványabb lesz, míg utóljára
csaknem a halál halványsága fogja el.
De volt pénz elég; egész dögével!
Reggel aztán a Lidércz ismét olyan kóczos, boglyas és kolonczos csirke
lett, mint annak előtte volt, hogy azt még a szarka se vitte volna el,
még az is ott hagyta volna, a hol találta, hogy azt a ki látta volna,
azt mondta volna, hogy ez az idétlen csirke nem ér egy fületlen gombot,
nem egy kurjantást.
A szegény leány aztán másnap alig várta, hogy a Lidércz a szokott
időben, világos délben tizenkét órakor elaludjék és hogy elaludt,
tüstént felszaladt a padlásra, honnan egy kötény koczot hozott le, azt
zsákra rakta, a Lidérczet belepakolta.
Mikor a leány mindezekkel készen volt, lóhalálában rohant a vásárra,
hogy majd eladja a Lidérczet.
De a leány mikorrára kiért a vásárba, az óra ép’ kettőt ütött, ép’
délutáni két óra volt, a Lidércz pedig fölébredt és ezért nem adhatta
el.
A leány aztán a Lidérczet haza viszi nagy sírva-ríva, hogy az már megint
vele hál, hogy az már ujra, mint a nadály, kiszíja szép piros vérét.
Ugyis lett. – Mert mikor eljött az estve, el a lefekvés ideje, a leány
feküdni készült.
Hogy feküdni készült, az ágyat elbontotta, megvetette; de ekkor azt
gondolta, hogy saját halálos ágyát veti meg, hogy nemis az ágyba, hanem
a terítőre, a deszkára fekszik. És jobb is szeretett volna ott azon a
deszkán kiterítve feküdni, mint azon a vetett ágyon!
De volt neki sok pénze! De mit ért az neki, ha mindjárt egy pinczével
lett volna is, ha az ő szivének abban nem volt semmi gyönyörűsége, semmi
öröme, hanem azt ugy nézte, ugy tekintette, melyért lelkét-testét az
ördögnek eladta.
Azért le se akart feküdni, hanem csak az ágyszélén virasztani át azt a
tengernyi éjszakát, mint a kinek halottja van, kit reggel, délben és
estve mindig sirathat.
Neki is volt halottja, kit reggel, délben és estve mindig sírathatott és
az volt: szép fehér lelke, kit az ördögnek pénzért adott el.
Ezért egészen a bubánatnak adta magát, mely rászállt s mint valami
fekete lepedő, egészen beterítette, egészen beborította.
De a leány mégis csak lefeküdt; levetette karmazsin csizmáját,
kibontotta sarkig érő selyemhaját és inget vett magára. A hajába fekete
pántlikát font be.
A Lidércz csak nézi, csak nézi a leánynak gyenge fehér lábát, sarkig érő
selyemhaját, piros két almáját, két szép cziczi-dombját s aztán vékony
hangon, mint az üvegcsengő, megszólalt ilyeténképen:
– Mit kivánsz? mit kivánsz?
– Sz...ebadta! – követem alásan – felelt a leány.
Itt lelkem teremtette! a Lidércz ujra megrázkódik s mint ezüstfüst, mint
aranypára, mint gyémántköd eltünt a szobából; kibujt a kulcslyukon és
kiszállt a kéményen.
De a Lidércz alig volt oda annyi ideig, míg az ember kettőt pillant s
már ekkor ott állt a leány előtt legényképében.
A szegény leány házát – követem alásan – izével egészen környös körül
hordta, még pedig annyira, hogy még az ajtót se lehetett volna kinyitni.
A Lidércz aztán a leány mellé az ágyra feküdt s vele hált egész
kivilágos kiviradtig.
A szép leány reggelre kelve olyan halvány lett mint a letört, szine
hagyott buzavirág, olyan sárga mint a kikirics, mint a kiben lélek se
lett volna, hanem csak hálni járt volna bele.
Reggel aztán a Lidércz ismét olyan kóczos, boglyas és kolonczos csirke
lett mint annakelőtte volt, hogy azt a ki látta volna, azt mondta volna,
ez a pípes csirke nem ér egy ütet taplót, nem egy fadrombot, hogy azt
még a madár se vitte volna el, hanem még az is otthagyta volna a hol
találta.
A szegény leány aztán többet ki sem ment a szobából, hanem mindig egyre
sírt-rít, hullt a könye mint a záporeső; ugyannyira, hogy az nap még
tiszta rongyot sem tett a Lidércz alá, melyért az a leányt előfogta s
ugy megverte mint a kétfenekű dobot.
Itt elkövetkezik az estve, el a lefekvés ideje, a leány ezért megvetette
az ágyát s levetközött; levetette szép piros csizmáját, kibontotta
sarkig érő selyemhaját s inget vett magára.
A Lidércz csak nézi, csak nézi a leánynak gyenge fehér lábát, hófehér
lábszárát, sarkig érő selyemhaját, piros két almáját, szép két
cziczi-dombját s mikor jóllakott a nézéssel, vékony hangon, mint az
üvegcsengő, megszólalt ilyeténképen:
– Mit kivánsz? mit kivánsz?
A leány nem szólt semmit.
– Mit kivánsz? mit kivánsz? ismétlé a Lidércz.
A leány nem szólt semmit.
– Mit kivánsz? mit kivánsz?
A leány ujra nem szólt semmit s mikor harmadszor sem szólt, felugrik a
Lidércz nagy mérgesen, neki esik a leánynak, sarkig érő selyemhaját a
kezére tekerte s kiseperte vele a ház földjét. Hosszú selyemhaja, mint
valami selyemborona, mint valami selyemseprő az egész szobát tisztára
kiseperte. Aztán a Lidércz elkezdett vele labdázni; felhajította a
padlásig, meg a földhöz verte, ujra felhajította, meg a földhöz verte;
tizenkétszer felhajította, tizenkétszer verte a földhöz, de csinálhatott
már azzal akármit, akár fejszefokával is verhette, mert az többé mit sem
érzett, mert annak már semmije sem fájt, mert az már meg volt halva.
Mikor már a Lidércz a leányt holtig verte, mikor már agyonütötte,
felkapta mint valami szalmaszálat s meg sem állt vele a pokolig; de csak
a testét, de csak a bőrét vihette el magával, mert a lelke már ugyis az
ördögöké volt, mert az már ugyis a gyehenna lángjai közt
égett-eléghetlenűl; mert fekete galambképében, mint a kilőtt nyíl
elszállt oda, honnan csak 1000 esztendő múlva, mint fehér galamb
kerülhet ki s ekkor az igazak hazájában lészen az ő lakása, hol aztán az
nagy tisztességben él.