A királynak nem volt most ideje tovább kérdezősködni

– No hát jó, hogy itt van! A gárda ma nem verekszik. Álljon a hadsorba.

Igen: a testőrségnek ezúttal az a feladat jutott, hogy az ütközet

idegzetét képezze. Az egész harcz rögtönözve volt. A hat gárdatisztnek

folytonosan nyargalni kellett egyik dandártól a másikhoz izenetekkel.

Az ellenséges lovasság már kezdett a szoros úton előnyomulni, hosszú

hadoszlopban. Mikor négy ezred felvonult, akkor hadrendbe bontakoztak az

út két oldalán.

Frigyes király ezt mind bevárta nyugodtan.

Azután jött az osztrák és szász nehéz lovasság hatalmas tömegekben a

felvonuló úton.

Ekkor Frigyes király megfuvatta a trombitákat s az erdőben rejtett

lovassága vágtatva rohant elő.

Az osztrák lovasság, mely egy alvó ellenséget vélt meglepni, erre a nem

várt támadásra zavarba jött. Egyenes, nyilt csatában a porosz lovasság

begyakorolt taktikája mindig fölényben volt ellenei fölött.

A felzavart könnyű lovasság hirtelen hátat adott s összegomolyodva veté

magát a hátul jövő nehéz vasasokra.

Ekkor a király odafordult Trenkhez.

– No, most maga menjen A.. Z. herczegnek segítségére. Szeret segítségére

lenni! No, nem arra felé. Látja ott jobbra azt a halmot, azzal az egy

szál fenyővel a közepén. Arra vágtasson fel egyenesen. Ott találja a

tüzérparancsnokot. Adja neki tudtul, hogy azonnal kezdjen az akczióhoz.

Trenk Frigyes árkon-bokron keresztül vágtatott fel a dombra. Annak a

túlsó oldalán volt elrejtve nyolcz ágyú.

A király vezényszavára rögtön feltaszíták az ágyúkat a dombra.

A mély völgyben már akkor az osztrák és szász lovasság egy zavart

tömeggé lett összeszorítva.

Akkor ebbe a tömegbe kezdtek el azzal a nyolcz ágyúval kartácsolni.

Az nem csata, hanem mészárlás volt. Ember és ló, mint a kaszált rend,

omlott a lövések után. A hátuljövő ezredek szenvedtek legjobban: azokra,

a kik kardtusában voltak a poroszokkal, nem lehetett lövetni. Egy óra

alatt tönkre volt zúzva az osztrák-szász lovas hadtest s úgy szétfutott

az erdőkben, hogy elő nem került többet. Trenk Frigyes visszatért a

királyhoz.

A nagy ágyúzásra azonban az osztrák derékseregnél is észrevették, hogy

Frigyes király megelőzte a támadást.

Épen a hajnal hasadt, szép Szent-Mihály napi derült reggel volt. A

hegyhátak a napsugártól megaranyozva, a völgyben fehér köd terült, abból

csak Szoór falu keresztes tornya látszott ki.

Átellenben a hegyoldalon Burkersdorf. Annak a kertjei között volt

felállítva az osztrákoknak negyven ágyúja.

Az osztrák granátos-ezredek zárt hadsorokban indultak meg Szoór falu

ellen, a hol Frigyes király főhadiszállását képzelték. Fejeik fölött a

hegyoldalban felállított ágyúk röpíték golyóikat a falura.

A falvakat már e hadjáratban erősségül tudta használni mind a két

ellenfél. A szuronytámadást visszaverte a porosz gránátos had; hanem az

az óriási üteg a hegymagason összezúzta a torlaszaikat s felgyujtotta a

hátuk mögött a házakat.

Ekkor Frigyes király azt mondá Trenknek:

– Vágtass A.. Z. herczeghez és mondd neki, hogy három ezred lovassal

vágjon be az ellenség czentrumába s hallgattassa el azt a batteriáját!

Azután a legrövidebb úton nyargalj a faluba és vidd parancsul a

tábornoknak, hogy hat zászlóalj granátossal induljon rohamra a

burkersdorfi ütegek ellen.

Trenk Frigyes végrehajtá a rábizott feladatot.

Elébb a herczeget értesíté. Az rögtön megkezdé a lovas támadást.

És neki, az ifjú daliának nézni kellett, hogyan vágtat az az öreg ember,

lobogó fehér parókájával, elől a lovasai rendjén, hogy követ el

mesemondáshoz hasonló hőstetteket! az öreg, a kicsufolt, a meggyalázott

férj! Míg ő, a fiatal vitéz, a nagy hódító, a szerencsefia: ezt mind a

távolból nézi.

A másik izenettel kellett a faluba eljutnia.

Hiszen ez is veszélyes feladat volt, a mi Trenk Frigyesre bizatott. A

legrövidebb út, végig az ellenséges arczvonal előtt, a negyven ágyú

lővonalán belől. A tekék ott bugtak el a feje fölött; egy süvöltő granát

a lova lábai előtt csapott le, átugratott rajta s a háta mögött hallotta

elpukkanni. De akkor aztán a megijedt lova majd belevitte az ellenséges

táborba. (Mint György királyt Dettlingennél.) Szoór alá érve pedig le

kellett szállnia a lováról s azt egy fához kötve hátrahagyni; mert az

utak úgy el voltak torlaszolva, hogy ló nem járhatta. Mégis jókor átadta

a király parancsát Golcz tábornoknak, ki azonnal támadót doboltatott a

granátosoknak.

Akkor aztán látta Trenk Frigyes a templom tornyából ezeket az élő

bástyafalakat egy ütenyre megindulni a tüzokádó ütegekkel szemben, mint

valami gépnek a karjait. A hol az ágyúgolyó rést ütött közöttük, az

élőfal egyszerre összezárult megint. Aztán jöttek a targonczások,

saraglyára tették a sebesülteket s eltakarították. A tömeg ment előre. S

nemcsak az ágyúk pusztítottak benne, hanem az árkok mögött elhelyezett

lövészek is. Az osztrák sorgyalogság tüzelését hadi nyelven görgő-tüznek

mondják (Rollfeuer). Ennek a folytonos moraja képezte az alaphangot e

rettentő konczertben. A granátosok egy lövést sem tettek, a míg száz

lépésnyire nem értek az ellenfél harczvonalához, akkor egyszerre

sortüzet adtak, egyik ezred a másik után, s aztán szuronyszegezve

rohantak a magaslatnak.

De már ugyanakkor a lovasdandár is vágtatott a fensíkra feltörve, a

negyvenágyús üteg felé, felgombolyítva az útját álló zászlóaljakat.

Trenk Frigyes sietett vissza a lovához s rátalálva, vágtatott a

királynak hírt vinni.

A király a gárdával és egy tartalék svadronynyal együtt közelebb jött

Szoórhoz; a nyolcz ágyút is magával hozta; a defilét csak egy lovas

osztag őrizé már.

– A nagy battéria el van foglalva, felség.

– Csak el van némítva, Trenk úr.

Már akkor az osztrák ágyúk megszüntek dörögni.

– A hadi jelentésnek korrektnek kell lenni. Monda a király.

– Én láttam A.. Z. herczeg lovasságát az ágyúkra rohanni.

– Azért azok visszavonulhattak.

Rövid idő igazat adott a gárdistának. A tetőn felállított ágyúk ismét

elkezdtek dörögni. Csakhogy a lángjuk nem a porosz tábor felé villant,

hanem ellenkező irányban. A poroszok csakugyan elfoglalták az üteget s

ekkor aztán a saját tüzéreiket állítva az ellenséges ágyúk mellé,

azokkal kezdték el lövetni a Burkersdorf faluban tömörült osztrák

hadakat. Nem sokára az egész falu égett. Az osztrák fővezérség

czentrumában volt megtámadva. Károly herczeg egyik nyargonczot a másik

után küldé a balszárnyon levő dandár-parancsnokhoz, Preising

tábornokhoz, hogy siessen a segítségére: az meg sem mozdult a helyéből.

Hivatkozott az írásban kiadott napi parancsra, mely szerint az ő

feladata Frigyes király előtt elvágni a visszavonulási útat. A három

derék ezred ott ült nyeregben egész délig, mozdulatlanul egy halmon,

melynek azóta Bataillenberg a neve.

Károly herczegnek nem maradt más választása, mint szétzilált seregével

visszavonulni a vesztett csatatérről.

A poroszok aztán dél felé Preising tábornoknak is segítettek az

elhatározásban: kiverték a helyéből.

Az osztrák hadvezérség ismét azt a hibát követte el, hogy túlnyomó

hadseregében bizakodva, háromfelé osztogatta szét a seregét, hogy a

burkust központi támadással összemorzsolja; Frigyes király aztán

egyenkint verte meg mind a hármat.

No, de hátra volt még a negyedik.

A hogy a szép markotányosnő elárulá, Trenk Ferencz a maga huszárjaival

és pandurjaival átúsztatott az Elbán s a míg a derék ütközet javában

folyt Burkersdorf és Szoór alatt, rajta ütött a porosz táboron, melynek

főhadiszállása teljesen védtelenül állt előtte.

A nagy ágyútelep elfoglalása közben jött vágtatva egy ordonáncztiszt a

királyhoz:

– Fölség! a táborunkat elfoglalták Trenk pandurjai.

– S mit csinálnak ottan?

– A podgyászunkat fosztogatják.

– Akkor nagyon okos munkát végeznek: csak hadd romboljanak kedvükre.

Legalább addig a fődologban nem akadályoznak bennünket.

S még csak egy kémszemlélő csapatot sem küldött ellenük a király. Jól

ismerte az embereit. Ezeket legjobban feltartóztatja a podgyászos

szekérvonat.

Délben már lehetett harangoztatni mind a két faluban. Az ütközet el volt

döntve. Ekkor aztán a király is visszatért a testőreivel a táborába.

Trenk vitézeit már nem találta ottan. De a tábor is alaposan ki volt

fosztva. A király sátorából is elvittek mindent: még az ezüst

asztalszereket is. De eltünt a tizenegy golyó is, a mi aranynyal volt

megtöltve. Ki törődik most bagatellekkel?

A király sátorában, a tábori ágy alá dobva hevert egy piros viganó,

melyet tegnap a szép markotányosnő viselt. Hát azzal mi történt?

A két Trenk; Trenk Frigyes · 第 32 / 93 题