– No hát jó, hogy itt van! A gárda ma nem verekszik. Álljon a hadsorba.
Igen: a testőrségnek ezúttal az a feladat jutott, hogy az ütközet
idegzetét képezze. Az egész harcz rögtönözve volt. A hat gárdatisztnek
folytonosan nyargalni kellett egyik dandártól a másikhoz izenetekkel.
Az ellenséges lovasság már kezdett a szoros úton előnyomulni, hosszú
hadoszlopban. Mikor négy ezred felvonult, akkor hadrendbe bontakoztak az
út két oldalán.
Frigyes király ezt mind bevárta nyugodtan.
Azután jött az osztrák és szász nehéz lovasság hatalmas tömegekben a
felvonuló úton.
Ekkor Frigyes király megfuvatta a trombitákat s az erdőben rejtett
lovassága vágtatva rohant elő.
Az osztrák lovasság, mely egy alvó ellenséget vélt meglepni, erre a nem
várt támadásra zavarba jött. Egyenes, nyilt csatában a porosz lovasság
begyakorolt taktikája mindig fölényben volt ellenei fölött.
A felzavart könnyű lovasság hirtelen hátat adott s összegomolyodva veté
magát a hátul jövő nehéz vasasokra.
Ekkor a király odafordult Trenkhez.
– No, most maga menjen A.. Z. herczegnek segítségére. Szeret segítségére
lenni! No, nem arra felé. Látja ott jobbra azt a halmot, azzal az egy
szál fenyővel a közepén. Arra vágtasson fel egyenesen. Ott találja a
tüzérparancsnokot. Adja neki tudtul, hogy azonnal kezdjen az akczióhoz.
Trenk Frigyes árkon-bokron keresztül vágtatott fel a dombra. Annak a
túlsó oldalán volt elrejtve nyolcz ágyú.
A király vezényszavára rögtön feltaszíták az ágyúkat a dombra.
A mély völgyben már akkor az osztrák és szász lovasság egy zavart
tömeggé lett összeszorítva.
Akkor ebbe a tömegbe kezdtek el azzal a nyolcz ágyúval kartácsolni.
Az nem csata, hanem mészárlás volt. Ember és ló, mint a kaszált rend,
omlott a lövések után. A hátuljövő ezredek szenvedtek legjobban: azokra,
a kik kardtusában voltak a poroszokkal, nem lehetett lövetni. Egy óra
alatt tönkre volt zúzva az osztrák-szász lovas hadtest s úgy szétfutott
az erdőkben, hogy elő nem került többet. Trenk Frigyes visszatért a
királyhoz.
A nagy ágyúzásra azonban az osztrák derékseregnél is észrevették, hogy
Frigyes király megelőzte a támadást.
Épen a hajnal hasadt, szép Szent-Mihály napi derült reggel volt. A
hegyhátak a napsugártól megaranyozva, a völgyben fehér köd terült, abból
csak Szoór falu keresztes tornya látszott ki.
Átellenben a hegyoldalon Burkersdorf. Annak a kertjei között volt
felállítva az osztrákoknak negyven ágyúja.
Az osztrák granátos-ezredek zárt hadsorokban indultak meg Szoór falu
ellen, a hol Frigyes király főhadiszállását képzelték. Fejeik fölött a
hegyoldalban felállított ágyúk röpíték golyóikat a falura.
A falvakat már e hadjáratban erősségül tudta használni mind a két
ellenfél. A szuronytámadást visszaverte a porosz gránátos had; hanem az
az óriási üteg a hegymagason összezúzta a torlaszaikat s felgyujtotta a
hátuk mögött a házakat.
Ekkor Frigyes király azt mondá Trenknek:
– Vágtass A.. Z. herczeghez és mondd neki, hogy három ezred lovassal
vágjon be az ellenség czentrumába s hallgattassa el azt a batteriáját!
Azután a legrövidebb úton nyargalj a faluba és vidd parancsul a
tábornoknak, hogy hat zászlóalj granátossal induljon rohamra a
burkersdorfi ütegek ellen.
Trenk Frigyes végrehajtá a rábizott feladatot.
Elébb a herczeget értesíté. Az rögtön megkezdé a lovas támadást.
És neki, az ifjú daliának nézni kellett, hogyan vágtat az az öreg ember,
lobogó fehér parókájával, elől a lovasai rendjén, hogy követ el
mesemondáshoz hasonló hőstetteket! az öreg, a kicsufolt, a meggyalázott
férj! Míg ő, a fiatal vitéz, a nagy hódító, a szerencsefia: ezt mind a
távolból nézi.
A másik izenettel kellett a faluba eljutnia.
Hiszen ez is veszélyes feladat volt, a mi Trenk Frigyesre bizatott. A
legrövidebb út, végig az ellenséges arczvonal előtt, a negyven ágyú
lővonalán belől. A tekék ott bugtak el a feje fölött; egy süvöltő granát
a lova lábai előtt csapott le, átugratott rajta s a háta mögött hallotta
elpukkanni. De akkor aztán a megijedt lova majd belevitte az ellenséges
táborba. (Mint György királyt Dettlingennél.) Szoór alá érve pedig le
kellett szállnia a lováról s azt egy fához kötve hátrahagyni; mert az
utak úgy el voltak torlaszolva, hogy ló nem járhatta. Mégis jókor átadta
a király parancsát Golcz tábornoknak, ki azonnal támadót doboltatott a
granátosoknak.
Akkor aztán látta Trenk Frigyes a templom tornyából ezeket az élő
bástyafalakat egy ütenyre megindulni a tüzokádó ütegekkel szemben, mint
valami gépnek a karjait. A hol az ágyúgolyó rést ütött közöttük, az
élőfal egyszerre összezárult megint. Aztán jöttek a targonczások,
saraglyára tették a sebesülteket s eltakarították. A tömeg ment előre. S
nemcsak az ágyúk pusztítottak benne, hanem az árkok mögött elhelyezett
lövészek is. Az osztrák sorgyalogság tüzelését hadi nyelven görgő-tüznek
mondják (Rollfeuer). Ennek a folytonos moraja képezte az alaphangot e
rettentő konczertben. A granátosok egy lövést sem tettek, a míg száz
lépésnyire nem értek az ellenfél harczvonalához, akkor egyszerre
sortüzet adtak, egyik ezred a másik után, s aztán szuronyszegezve
rohantak a magaslatnak.
De már ugyanakkor a lovasdandár is vágtatott a fensíkra feltörve, a
negyvenágyús üteg felé, felgombolyítva az útját álló zászlóaljakat.
Trenk Frigyes sietett vissza a lovához s rátalálva, vágtatott a
királynak hírt vinni.
A király a gárdával és egy tartalék svadronynyal együtt közelebb jött
Szoórhoz; a nyolcz ágyút is magával hozta; a defilét csak egy lovas
osztag őrizé már.
– A nagy battéria el van foglalva, felség.
– Csak el van némítva, Trenk úr.
Már akkor az osztrák ágyúk megszüntek dörögni.
– A hadi jelentésnek korrektnek kell lenni. Monda a király.
– Én láttam A.. Z. herczeg lovasságát az ágyúkra rohanni.
– Azért azok visszavonulhattak.
Rövid idő igazat adott a gárdistának. A tetőn felállított ágyúk ismét
elkezdtek dörögni. Csakhogy a lángjuk nem a porosz tábor felé villant,
hanem ellenkező irányban. A poroszok csakugyan elfoglalták az üteget s
ekkor aztán a saját tüzéreiket állítva az ellenséges ágyúk mellé,
azokkal kezdték el lövetni a Burkersdorf faluban tömörült osztrák
hadakat. Nem sokára az egész falu égett. Az osztrák fővezérség
czentrumában volt megtámadva. Károly herczeg egyik nyargonczot a másik
után küldé a balszárnyon levő dandár-parancsnokhoz, Preising
tábornokhoz, hogy siessen a segítségére: az meg sem mozdult a helyéből.
Hivatkozott az írásban kiadott napi parancsra, mely szerint az ő
feladata Frigyes király előtt elvágni a visszavonulási útat. A három
derék ezred ott ült nyeregben egész délig, mozdulatlanul egy halmon,
melynek azóta Bataillenberg a neve.
Károly herczegnek nem maradt más választása, mint szétzilált seregével
visszavonulni a vesztett csatatérről.
A poroszok aztán dél felé Preising tábornoknak is segítettek az
elhatározásban: kiverték a helyéből.
Az osztrák hadvezérség ismét azt a hibát követte el, hogy túlnyomó
hadseregében bizakodva, háromfelé osztogatta szét a seregét, hogy a
burkust központi támadással összemorzsolja; Frigyes király aztán
egyenkint verte meg mind a hármat.
No, de hátra volt még a negyedik.
A hogy a szép markotányosnő elárulá, Trenk Ferencz a maga huszárjaival
és pandurjaival átúsztatott az Elbán s a míg a derék ütközet javában
folyt Burkersdorf és Szoór alatt, rajta ütött a porosz táboron, melynek
főhadiszállása teljesen védtelenül állt előtte.
A nagy ágyútelep elfoglalása közben jött vágtatva egy ordonáncztiszt a
királyhoz:
– Fölség! a táborunkat elfoglalták Trenk pandurjai.
– S mit csinálnak ottan?
– A podgyászunkat fosztogatják.
– Akkor nagyon okos munkát végeznek: csak hadd romboljanak kedvükre.
Legalább addig a fődologban nem akadályoznak bennünket.
S még csak egy kémszemlélő csapatot sem küldött ellenük a király. Jól
ismerte az embereit. Ezeket legjobban feltartóztatja a podgyászos
szekérvonat.
Délben már lehetett harangoztatni mind a két faluban. Az ütközet el volt
döntve. Ekkor aztán a király is visszatért a testőreivel a táborába.
Trenk vitézeit már nem találta ottan. De a tábor is alaposan ki volt
fosztva. A király sátorából is elvittek mindent: még az ezüst
asztalszereket is. De eltünt a tizenegy golyó is, a mi aranynyal volt
megtöltve. Ki törődik most bagatellekkel?
A király sátorában, a tábori ágy alá dobva hevert egy piros viganó,
melyet tegnap a szép markotányosnő viselt. Hát azzal mi történt?