A hohenfriedbergi fényes győzelem nem fejezte be a hadjáratot. II.
Frigyes ellenfeleinek a hadereje még mindig egyenlő volt az övével. Az
eredmény az maradt, hogy most már azok kétfelé osztották a hadseregeiket
s egyik sem fogadott el döntő ütközetet, hanem szerteszélylyel
portyázva, minden haditerv nélkül kergetőztek a hosszú nyári hónapokon
keresztül a porosz királylyal. Anglia adott pénzt a hadviseléshez eleget
s a muszka czárnő biztatta Mária Teréziát, hogy hadsereget is fog a
segélyére küldeni.
Frigyes király ezt az egész nyarat sátor alatt töltötte.
A nyár vége felé aztán, épen nem haditervből, hanem csupán azért, hogy a
hadseregét ellenség földjén élelmezze, bevonult annak egy részével
Csehországba. Összes dandárai tehettek húszezernyi létszámot. A többi
hadtestek szét voltak osztva Szászországba, Sziléziába.
Ezzel a szétforgácsolásával a haderejének öreg hibát követett el Frigyes
király s egy hajszálon mult, hogy sulyosan meg nem lakolt érte.
Bizony egy asszonyi hajszálon.
Trenk Frigyes még mindig a beczézett gyermekek sorsában részesült. A
király nem engedte neki, hogy megsebzett kezét megerőltesse. Három hónap
óta nem volt kihúzva a kardja.
Ellenben a vadászfegyver mindig a vállán volt s a nélkül, hogy az
ezredesének jelentést tett volna, egész napokat elkalandozott a vadakban
dús csehországi pagonyok közt s rendesen gazdag vadászzsákmánynyal tért
vissza a sátorába.
Körülbelül azon a tájon táboroztak ismét, az Elbe völgyén, a hol tavaly.
Talán vissza is emlékezett a fiatal vitéz egyre és másra. Talán a
beneschaui kastély tündéralakjára? Olyan közel volt most megint hozzá.
Egy este, mikor Trenk a reggel óta tartó cserkészetből visszatért
fáczányokkal megrakodva, nagy bámulatára és rémületére nem találta többé
a porosz hadsereget a reggeli helyén. Egy sátor sem volt a téren. A
saját sátora is eltünt, az őrtüzek ki voltak oltva, a védsánczok
széthányva s még csak egy távolból jövő dob, vagy trombitaszó sem árulta
el, hogy merre vonult el a hadsereg.
Trenk Frigyes itt maradt magában a puszta táborhelyen, gyalog.
Valahol a folyam táján füstöt látott, oda sietett.
Nagy örömére egy osztag Ziethen huszárt talált ott; a hadnagy jó
ismerőse volt.
Ezek azért maradtak ott, hogy a hátramaradt sánczkosarakat elégessék.
A huszárhadnagy aztán tudatta vele, hogy a király délelőtt hirtelen
sátorbontást parancsolt, egész seregével elvonult Trautenau felé. Jó
barátságból a pajtás megemberelte Trenk Frigyest egy vezeték lóval, hogy
utolérhesse a király táborát.
Jól kellett neki vágtatni, hogy a maga helyére eljusson. A gárda mindig
az előcsapatot képezte. S a királyt épen ott találta a gárdánál.
– Hát maga megint vadászni volt? kiáltá a király már messziről az érkező
vitézre.
Frigyesnek a torkába szorult a mentség. Nem tudta magát mivel védeni.
A király arcza azonban, szigor helyett, jóakaratú bonhomiát fejezett ki
ezuttal.
– No hallja: ezt a mai vétségét irja fel a potsdami bűnhődése
számlájára. Ez a bénéje volt. Anticzipandó kapta ki. Hanem ezzel aztán
kvittek vagyunk! S a mit ezután fog véteni, az már új rovásra megy.
A király megbocsátott neki e durva fegyelemsértésért, a miért
megérdemelte volna, hogy elcsapják. S a másnapi ebédnél, a midőn a
testőrtisztek valamennyien a király sátorában étkeztek, maga a király
fordította tréfára a dolgot.
– Mernék fogadni, hogy ez a nagy vadászszenvedély megint csak egy ürügy
valami galánt afférnak a maszkolására. Nem találnám csodálatosnak, ha a
széna-szalma tündér megint itt lappangana valahol a közelben.
Trenk Frigyes a homlokáig elpirult erre a czélzásra. A szép Mirandának
az volt a czíme a közbeszédben: «széna-szalma tündér.»
A király a szája elé tette a tenyerét.
– Pardon! Hogy eljárt a szám. A mi barátunk nagyon hamar készen van a
karddal, ha egy szép hölgyre példálóznak előtte. De talán engem nem vág
le?
– Nem! Ezért a hölgyért senkit sem.
Az új tábor Szoór vidékén volt felütve. Csak öt ezred lovasság volt a
király táborában.
Egy szép meleg szeptemberi estén ezzel a szóval lépett Trenk Frigyes a
király sátorába:
– Fölség! Itt van a széna-szalma tündér!
A király nagyot bámult rá.
– Hát hogy kerül az én táboromba egy asszony?
– Álruhában jött, mint markotányosnő.
– S miért jött ide? Magát látogatni?
– Nem. Felségeddel beszélni. Fontos felfedezései vannak az ellenség
szándokairól.
A király megbizta Trenk Frigyest, hogy vezesse a hölgyet a saját
sátorába: majd ott fog vele beszélni.
Trenk visszatért azzal a válaszszal, hogy a hölgy a királylyal akar
egyedül beszélni s más tisztnek a sátorába be nem lép.
– Akkor bocsássa őt elém. Maga álljon az ajtó előtt s ügyeljen, hogy meg
ne zavarják értekezésünket.
A hölgy belépett a király sátorába. Szabályszerű markotányosnő jelmez
volt rajta; fekete bársony fűzött kamizól, vállszalaggal, csipke
melledző és ingváll, kurta piros bokorugró szoknya, lábain térdig érő
csizmák, fején széles karimájú, aranyzsinóros kalap, pávatollbokrétával,
füleiben nagy ezüst karika függők. Tökéletes ezredleánya volt.
Beléptekor a királyt parasztos knikszszel üdvözölte, kezét katonásan a
kalapjához emelve.
– Madame! mondá a király, odamutatva egy taburetre.
A hölgy azzal tanusitá előkelő mivoltát, hogy minden tempózás nélkül
elfoglalta a kinált ülést, kurta szoknyáit térdeire húzva illemesen.
– Önnek a neve gróf Sch...inné, madame.
– Igen, felség.
– Itt lakik a közel Beneschauban? Tudom már. Ön volt olyan kegyes, hogy
tavaly nekem szüleséget küldött, mikor nagy szükségem volt rá. Trenk
elmondott mindent.
– Mindent?
– No csak azt, a mi ő rá nézve kompromittáló volt: hogy kelepczébe
keveredett s abból az ön elővigyázata szabadítá ki. Ezért önnek nagy
köszönettel tartozom. Most pedig tudósításokat hozott ön a számomra,
madame.
– Még pedig igen sürgőseket. Felséged minden oldalról körül van fogva.
– Ah! És ezt honnan tudja, madame?
– Kastélyom a hadak útjába esik; annálfogva szerencsém van minden
transenna csapat tisztikarát megvendégelhetni. A magyar uraknak az a jó
szokásuk, hogy asztal fölött minden tervüket kibeszélik: áldomásokat
mondanak a bekövetkező diadalra, fogadásokat tesznek egymás között, hogy
ki fogja el Frigyes királyt. Előttem nem is tartanak titkot, mivelhogy
egy osztrák tábornok özvegye vagyok. Így aztán megtudtam, hogy Frigyes
király seregét az Elbe és Anpa folyók között Szoór falu közelében Károly
herczeg kétszerte nagyobb haderővel fogja megtámadni, a holnapi napon.
– Már holnap? De hát hol veszik magukat?
– Burkersdorf az osztrák és szász seregek találkozója. Onnan törnek elő
a gyalogságukkal és az ágyuikkal. De ez csak a szintámadás lesz, a két
hegy közötti szoroson lovassági támadás indítja meg az igazi harczot,
oldalt fogva felséged seregét. Ugyanakkor a Burkersdorffal szemben álló
hegyről alászáll huszonegy svadrony lovasság s az meg a balszárnyát
támadja meg a porosz seregnek. Végül, pro coronide, Trenk Ferencz
átúsztat a huszárjaival az Elbén s a hátába ront a tábornak.
– Ez átkozott terv, ha igaz, mondá a király, gyanakodón tekintve a hölgy
arczára. De mondja csak madame, mi oka lehet önnek, egy Sch...in
grófnénak, egy osztrák tábornok özvegyének, hogy ezt a tervet én nekem,
a királynője ellenségének elárulja?
– Hogy igaz, a mit felségednek elmondtam, azt bebizonyítom azzal, hogy a
lovas ezredeket is megnevezem, melyek a tábora balszárnyát fogják
attakolni: a Würtemberg-vértesek, a Preising-dragonyosok és
Philbert-dzsidások, mindegyik hét svadronynyai.
– És a második kérdésemre mit válaszol, madame?
Erre a szóra Miranda felállt a tábori székről s duzzogva emelte föl a
fejét.
– Felséged ismeri a Nibelungen-dalt?
– Könyv nélkül tudom.
– Akkor emlékezni fog rá, miért vágta le Krimhild a saját bátyjának,
Gunthernek a fejét? miért szerzett vérfürdőt Etel-várában a saját
nemzetének? Nekem is van Brunhildom! Nekem is van Hágenem.
Ebben a pillanatban élénk szóváltás támadt a király sátora előtt. A… Z…
herczeg érkezett meg lóháton, vágtatva s a mint a nyergéből leszállt,
egyenesen a sátor felé sietett. A strázsát álló Trenk keresztbe tette
előtte a lábát.
– Serenissime. Most nem lehet bemenni a királyhoz: egy hölgy van nála.
– Bánom is én, ha maga Cythere istenasszony van is nála! Nekem rögtön
beszélnem kell a királylyal.
S azzal felrántva az ajtó szőnyegét, betoppant a sátorba s minden
teketória nélkül azon kezdé:
– Felség. Jelentem, hogy a balszárnyunkon nagy tömeg ellenséges lovasság
közeledtét jelzék a portyázóink.
A király hidegvérrel, karjait mellén összefonva, mondá a herczegnek:
– Már értesülve vagyok róla. A Preising-dragonyosok, a
Philbert-dzsidások és a Würtemberg-vértesek, huszonegy svadronynyal.
A.. Z. herczeg bámulva nézett szét a sátorban. A jelzett hölgy nem volt
látható. Az a sátor előtti szóváltást meghallva, hirtelen elrejté magát
a király öltözőfülkéjének függönye mögé.
És nemsokára egymásután érkeztek a király sátorába Buddenbrock és Golcz
tábornokok, jelenteni, hogy a burkersdorfi magaslatokon nagy tömeg
ellenséges gyalogság mutatkozik.
– Mind jól tudom. Mondá a király. De nem onnan fog jönni az igazi
támadás. Ez mind csak tüntetés.
Azzal odament az öltöző fülkéhez s kézen fogva Mirandát, kivezeté őt a
vezérek elé.
– Ime, uraim, a mi leghivebb tudósítónk, a ki az ellenfél egész
csatatervét szives volt velem közölni: Beneschau úrnője, gróf Sch...in
tábornokné.
– Ah! A széna-szalma tündér! szalajtá ki a száján A… Z… herczeg.
Ráértek nevetni rajta.
– A veszély azonban elég komoly. Jó szerencse, hogy előre értesültünk
róla. Most gyorsan tegyük meg az intézkedéseket.
A király a tábori ágyára ült le s az asztalkára kiterítve a katonai
térképet, megkezdé a haditanácsot.
– Kérem, madame, maradjon itt. Önnek az adataira többször lesz
szükségünk, ha szives lesz azokat rendelkezésünkre bocsátani.
És így Miranda is részt vett a hadi tanácsban.
S nagyon jó tanácsokat tudott adni.
A völgyszoroson felvonuló lovasság első ezredei magyar huszárok. Ezeknek
az a virtusuk, hogy ha ők támadhatnak, akkor fel nem tartja őket semmi
ágyutűz, sorlövés: mindenen áttörnek; de ha őket rohanja meg az
ellenség, akkor szeretnek visszafordulni s egy kis futás után megint
szembefordulnak. Ezuttal azonban ezzel az ős szittya harczmodorral mind
össze fogják zavarni az utánuk nyomuló második lovas dandárt, mely cseh,
szász és morva lovasokból áll. (Ezt ő mind a vidám poharazás közötti
áldomásokból tudta meg.) Hej, sok nagy dolgot követtek volna el a
magyarok, ha ki nem áldomásozták volna előre, hogy mit akarnak tenni!
A király egészen e körülmény figyelembe vételével alapítá meg a
csatatervet.
A tizenkilenczezer poroszszal szemben áll, illetőleg körülfogja azt,
harminczhatezernyi ellenfél: lovassága háromszoros arányban.
Frigyes király ezzel a támadással szemben az összes lovasságát a
hegyszoros felé csoportosítja s a balszárnyon kezd döntő ütközetet egész
erejével. A táborhelyét egészen védetlenül hagyja. Ott nem marad más,
mint a lovászlegények a vezetéklovakkal, a szekerészek, a tüzérek, meg a
lazarétum. Ha mozdul az ellenség a jobb szárny felől is, azt ágyuzással
kell, a meddig lehet, visszatartani. A sátorok üresen maradnak.
A parancsok rögtön szét lettek küldve.
A… Z… herczeg valamit sugott a király fülébe, a mire a király azt mondta
neki: «magam is gondoltam erre.»
Azzal a szép markotányosnéhoz fordult:
– Madame. Mi végtelenül le vagyunk kötelezve a nekünk tett
megbecsülhetetlen szolgálatért. Bizonyos lehet ön királyi hálám felől,
mihelyt alkalmam nyilik, annak kifejezésére. De mi fog önnel történni az
ütközet alatt, mely még az éjjel megkezdődik?
– Oh, markotányosnét még soha sem öltek meg a háboruban.
– Ön tehát nem ismeri a félelmet. Nekem azonban kötelességem gyanakodni.
Én önt nem bocsátom el innen az ütközet előtt. Én kénytelen vagyok azt
is számításba venni, hogy hátha ön az ellenségnek a kéme.
– Én szivesen maradok itten, szólt a hölgy mosolyogva, a meddig felséged
kivánja.
– Hivják be Trenket.
Frigyest beszólíták a király sátorába; maga A… Z… herczeg ment érte.
– Kornet úr. Maga itt marad, a mig mi az ütközetbe megyünk. A rossz
kezével úgy sem foghatna kardot. Megbizatása lesz a hadi kémül hozzánk
jött hölgyet őrizni, hogy meg ne szökjék.
– Hogy én őrizzem a grófnét? szólt zavarodottan Frigyes.
– Gondolnám, hogy nem fél tőle? A grófnénak sem lesz kifogása ellene?
– De az én sátoromban egy kéve zsupp sincs, a mire a grófnét leültessem.
– A miatt ne legyen aggodalma. Én erre az éjszakára átengedem a
grófnénak a saját sátoromat, magamnak nem lesz rá szükségem. Madame
kényelmesen kipihenheti fáradalmait a tábori nyoszolyán. Mindent
rendelkezésére bocsátok. Senki sem fogja háborgatni. Itt az asztalka
fiókjában van egy játék kártya. Játszhatnak pikétet.
– Ördöngös szerencséje van ennek a Trenknek, szólt nevetve A.. Z.
herczeg. Nem is jön verekedni s még is ő kapja el a legszebb zászlót.
Trenk Frigyes kegyetlenül meg volt szorulva. A királytól világos
maliczia volt ez a rendelkezés.
Őriztetni vele a szép tündérnőt (a kivel már régen ismerős) egész éjjel,
a király sátorában.
Ha A.. Z. herczeg Berlinbe visszakerül, ezt a tréfát bizonyosan el fogja
mondani Amália herczegnőnek s aztán az eddigi szép idyllnek vége.
Hogy a királynak még a válságos pillanatban is volt elég humora hasonló
megtréfálásra.
Trenk Frigyes komoly arczot csinált s mutogatta teljesen begyógyult
kezét.
– Jól van, jól, Trenk, mondá a király engesztelőleg. Hiszen egyéb
feladata lesz magának, a miért hátra kell maradnia. A grófnét nem
szükséges magának czernirozva tartani. Hanem egyébre ügyeljen. A tábor
egészen magára marad. Megeshetik, hogy az ellenség a jobb szárnyon is
mutatkozni fog. Erre az esetre utasítva van a tüzérség, hogy erős
ágyutüzeléssel akadályozza meg az ellenségnek a szoroson való
kibontakozását. Itt, az én sátorom előtt is van felállítva egy
haubiczvető s mellette a golyópyramid. Külszínre ez csak a tisztesség
végett áll a királyi sátor előtt, mint a hogy itt van kitüzve a
főstandard. Jőjjön csak, próbáljon egyet fölemelni azokból a
haubiczokból.
A király kivitte magával a sátorból Trenk Frigyest s oda mutatott a
golyó-gulára.
Rájuk nézve közönséges tíz fontos haubiczoknak látszottak a kúpba rakott
golyók; hanem a mint egyet föl akart a jobb kezével emelni Trenk, nagyot
szisszent: a beforradt izom sajgott.
– Látja, hogy még most is fáj a keze! mondá a király. Fogja a balkézbe.
– Ez nyom egy mázsát! monda Trenk megemelve a haubiczot.
– Épen annyi. Tizenötezer arany van benne. Mind a tizenegy golyó ilyen.
Belül üres, ha a kanócz-csapot lecsavarják róla, a golyó kétfelé válik.
Ezekben van a tábor tartalékpénze. Százhatvanötezer arany. Ezt bizom a
maga felügyeletére. Maradjon itten és ügyeljen rá, hogy ha ágyuzásra
kerül a dolog, a pattantyusok bolond fővel ezeket a golyókat el ne
lövöldözzék. Az szép kis meglepetés lenne az osztrák katonáknak, ha
tizenötezer aranynyal kartácsolnának közéjük! Ezt magára bizom.
Mégis marad hát valami komoly feladata: a hadi pénztárt őrizni.
A haditanács intézkedései rögtön foganatba vétettek. A tábornokok a
tisztek sátrait járták sorba, felköltve őket s közölve velük a
feladataikat, a tisztek azután a közlegénységet ébresztették fel: egy
dobszó, egy trombitahang nem hallatszott, az egész készülődés a
legnagyobb csendben rendeződött. Az őrtüzeket kioltották s még az
előőrsöket is visszavonták, hogy az ellenség annál inkább el legyen
áltatva, abban a hitben, hogy a porosz sereget mély álomban lepheti meg.
Minden hadcsapat elvonult a táborból; egy puskás őrt sem hagytak még a
király sátora előtt sem; csak az ágyukerekek távoli gördülése hirdeté a
leviathán mozdulását.
Trenk Frigyes egyedül maradt a király sátora előtt.
Végig gondolt a helyzetén.
Egyedül hagyva egy csábító tündérrel, a kinek varázslata már egyszer
kilopta a lelkét a szívéből. Minő visszaemlékezés az első mámorító
találkozóra! S ez a második még bűvös bájosabb, mert a minnetörvények
minden parancsa szentesíti.
A ki az ilyen tündérszerencsét fel nem használja, az gyáva.
Nem igaz! az a gyáva, a ki kap rajta.
A babyloni Anaitis oltárán áldozni akkor, a mikor bajtársai, maga a
király, a halállal néznek szembe! Csókokat cserélni tündérajkakról, a
mikor azok ott kardcsapásokat cserélnek! Szerelmi mámorban elfeledkezni
arról, hogy ez órákban hazájának sorsa van koczkára téve! És nem rohanni
oda, hogy vére minden cseppjével kierőszakolja a sorstól a diadalmat.
Egy szép asszony miatt elmulasztani egy szép halált!
Trenk Frigyes egy merészet gondolt.
Beszólt a sátor függönyén keresztül.
– Madame! Szabad belépnem?
– Szabad.
Trenk Frigyes belépett a király sátorába.
Egy viasztekercs égett az asztalon.
A hölgy már a tábori ágyon feküdt, egy lámapokróczczal letakarva. A
markotányosné jelmez a taburetten hevert.
– A grófné már lepihent?
– Igen, de ezeket az átkozott hosszúszárú csizmákat nem tudtam magam
lehúzni: az nem megy segítség nélkül. Jőjjön ide, segítsen lehúzni.
Hát az ilyen szolgálatot teljesíteni, lovagias kötelesség.
Frigyes odalépett hozzá.
Miranda lehárítá magáról a takarót. Csak a rövid, himzett szegélyű, ing
volt rajta, aztán meg a lábain a csizmák. Azokat odatartotta Frigyes
elé, a kinek a szolgálattétel alatt le kellett előtte térdelni.
Azután ismét a nyugágyra veté magát a hölgy, magára rántva a pokróczot s
fázós borzongást hallatva, a mi aztán csendes nevetésbe ment át.
– Nos, hát nem ül ide az ágy szélére?
Minthogy a taburett el volt foglalva a levetett öltönyökkel, csakugyan
oda kellett neki ülni.
– Nos hát, kis barátom, mondá neki a hölgy; úgy e megmondtam magának,
hogy újra találkozni fogunk? És hogy itt fogunk találkozni.
S aztán hangosan felkaczagott.
– Úgy-e bár? Ha most engemet itt valaki meglepne, azt mondaná, hogy
Frigyes király szeretője vagyok.
Ez a szó teljesen jéggé fagyasztá Trenk érzelmeit.
Ennek a nőnek még a szégyen látszata is dicsőség.
– Nos hát? Valamit akart mondani nekem, hogy bejött.
– Igen, grófnő. Azt akartam mondani, hogy én is utána megyek társaimnak.
Nem maradhatok lomha tétlenségben, mikor azok harczolnak.
Miranda boszusan rángatta a vállait.
– Hát hisz ezt megtehette volna, a nélkül, hogy nekem bejelentse. Ön
nélkül még kevesebb okom van itt magamban félni. Csak azért jött be
hozzám, hogy magas megvetését tudassa velem?
– Ellenkezőleg, grófné. Ön mindjárt meg fogja érteni, hogy engem a
legnagyobb megbecsülés vezetett ide önhöz. A király csak tréfált azzal,
hogy engem a kegyed őrizetére rendelt. Semmi oka sem volt bizalmatlannak
lenni. Láthatja, itt hagyta a sátorában összes följegyzéseit ön előtt,
kitárva. Ezekből megtudhatja kegyed hadainak dislokáczióját. Itt van a
kézi pénztára, a zárban hagyott kulcscsal. De én még ennél is nagyobb
bizalmat akarok ön iránt tanusítani. A király rám bizta tábori
pénztárának a megőrzését. Ha én most lóra kapok és utána vágtatok a
gárdának, valakinél hátra kell hagynom a kincs hollétének a titkát. Én
másra nem merem azt bízni, mint a grófnéra.
– Lassan! Sugja a fülembe.
Frigyesnek oda kellett hajolni Miranda fölé, hogy a fülébe sughassa a
titkot. Ez alatt a hölgy fehér karja idegesen fonódott a suttogó nyaka
körül.
Ilyen nagy titoknak az átruházása csakugyan nagy megbecsülésnek a
tanusága.
– Nagy tisztelet, hogy ezt közölte velem; vigyázni fogok rá, mondá a
hölgy csipősen. Jó mulatást!
Azzal hátat fordított neki, elfujta a gyertyát s a pokróczba burkolta
magát.
Trenk Frigyes sietett ki a sátorból.
A lovásza ott várta a felnyergelt paripájával, nyeregbe vetette magát s
elvágtatott. Egy óra mulva utólérte a királyt.
– Hát maga itt van?
– Büntessen meg felséged az ütközet után; de nekem lehetetlen
mozdulatlanul lebzselnem, mikor társaim harczolnak.