A hadi szerencse kereke odafordult, hogy most már az ellenségei kerültek
fölül. Angolok és hollandiak erős hadsereggel támadták meg
szövetségesét, a franczia királyt, a kinek a hadseregét egy beteg ember
vezette: Szász Móricz; ennek épen a táborba szállás előtt operálták az
altestét egy veszedelmes műtéttel, Mária Terézia és a szász fejedelem
pedig fegyverfrigyet kötöttek, melynek a végczélja az volt, hogy
Poroszországot magát felosztják kettőjük között. Volt hozzá elég nagy
haderejük, kilenczvenezer ember, sok lovasság, a melylyel szemben
Frigyes király csak hatvanezer embert tudott táborba szállítani.
Hanem Frigyes király maga számított annyit, mint egy hadsereg. Az ő
táborában szigoru rend volt. Maga látott minden után. Gárdája élén ő
vezette az előhadat s kémszemléket személyesen tett meg. A gárdának
kellett helyt állani mindenütt. Az már éjfél után két órakor nyeregbe
ült s naponként három négy óránál többet nem aludt; de hát a király is
ugyan ezt a sorsot osztá. A gárda volt a király személyes
intézkedéseinek a közvetitője. Az a másfél száz bátor, edzett, nemes
lovag, megannyi eszes fő, néhány óra alatt az egész tábort értesité a
király elhatározásairól. Azért nem volt ott soha zürzavar, félreértés:
mindenki tudta a maga feladatát és azt is, hogy ha egy feladatot
bevégzett, mi következik utána? hogy a szomszéd hadtest mit indít meg? s
hogy neki mint kell abban közreműködni? Ez a csodálatos szervezet tette
annyira diadalképessé Frigyes hadseregét.
És aztán a hadi szerencse istenasszonya is szeszélyes. Ez a dáma nem
ismeri a hűséget. A beteg Szász Móricz megveri Fontenai mellett (már
elvesztett csata után) az egyesült angol, hannover és holland sereget s
magának az angol királynak veszedelmes versenytársa támad magában
Albionban: a trónkövetelő York herczeg, Stuart Ede ifju alakjában, ki
skót felkelői élén egész London kapujáig hatol.
Frigyes király egyedül marad a küzdtéren két ellenfelével.
Azok egyesülten törtek már be Sziléziába s keresik a királyt.
Frigyes a ravaszságot sem tartja megvetendő fegyvernek a hadviselésben.
Kémeket bocsát el, a kik magukat az osztrákok hiveinek vallják. Azok
hirül viszik Lotharingi Károlynak, hogy a porosz király meg van rémülve
ellenfeleinek tulnyomó haderejétől s retirálni készül Sziléziából.
Károly herczeg elhiszi az álhirt s a szerint alakitja csatarendjét, hogy
Frigyes királynak elvágja visszavonulási utját. E miatt elhagyja erős
hegyi táborállását s leszáll hosszu hadoszlopokban a sikra.
– Itt vannak már, a hol nekem kellenek! kiált fel a király, mikor látja
az ezredeiket a hegyi utakon kibontakozni.
A porosz sereg hollétét semmi sem árulja el. Egy dobszó, egy trombita el
nem hangzik, nem raknak tábortüzet, a folyampartra nem mennek itatni:
hallgatás uralg az egész vidéken.
Mikor aztán leszáll az est, az egész porosz sereg fölkerekedik s minden
jeladás nélkül eléje megy az ellenfeleinek. Éjfél után két órakor
kiosztják az ezredeknek a csatajelszót, a vezéreknek a haditervet s az
első szürkületnél aztán megfujják a trombitákat s rohannak előre.
Reggel négy órakor kezdődött az ütközet a szász lovasság és a porosz
vértesek és dragonyosok között: hat órára a szász lovasság el volt
seperve a csatatérről. De annál nagyobb vitézséggel állt helyt a
gyalogság, egy alacsony erdő védelme alatt, a honnan gyilkos tüzeléssel
fogadta a poroszokat: a burkus granátosok kiverték őket az erdőből. A
szászok ekkor egy burjánnal benőtt kokojszás ingovány mögé huzódtak
vissza, melynek halmos emelkedései sövényekkel voltak elkertelve, egy
hosszu gát vonult végig a mocsáron, annak az oltalma alatt harczoltak
elkeseredetten, mellet mellnek vetve, szuronynyal, puskaagygyal. A
porosz gránátosok keresztül törtek árkon, sövényen, mocsáron, s
kiszoríták a szászokat a sikra. Azok még itt is megállták a helyüket:
egy vezényszóra az egész gyalogság háromszöget formált s visszaverte a
granátos ezredek támadását.
Ekkor aztán Frigyes király ráereszté a félelmetes háromszögre a lovas
ezredeit: egy vértes, egy dragonyos ezredet és legelől a gárda
lovasságát. Jasinszky gárdistái törték be legelől a háromszög oldalát,
két osztag szász granátost lekaszabolva.
Itt került Trenk Frigyes legelőször komoly ütközetbe. Vitézül harczolt:
társaihoz méltón. Most kitünt, hogy minő értéke van a fényesen
egyenruházott, de nehéz gyakorlatokban edzett kis csapatnak. Ez a
százötven lovag döntötte el az ütközetnek a sorsát. A háromszög föl lett
forgatva s a szász sereg, puskáját elhányva, vad futásban menekült a
csatatérről.
Ekkor volt reggeli hét óra.
Azon melegében fordult a porosz sereg az osztrákok ellen.
Azok közvetlen közelből hallgatták a nagy ágyuzást kora hajnaltól
kezdve; de abban a boldog hitben éltek, hogy most a szász fejedelem
támadja meg Frigyes királyt s elálja a visszavonulási utját. Csak a
midőn a szétvert szász lovasság meghozta a rémhirt, hogy a porosz a
támadó fél s a szász sereg nagy veszélyben forog: akkor határozta el
magát Károly főherczeg, hogy fegyvertársának segélyt küldjön.
Már ekkor látszott a porosz gyalogságnak az előnyomulása a szakadozott
terepen. Károly herczeg ágyutüzeléssel igyekezett azt feltartóztatni s
miután ennek semmi sikere nem volt, a lovasságát küldé előre. De ezek
megálltak a Strigau vizénél s visszaizentek a fővezérnek, hogy nem
tudnak átmenni: a folyam környéke olyan süppedékes, a partok olyan
meredekek, hogy hid nélkül nem lehet átmenni rajta. Nem volt ottan Trenk
Ferencz, a maga huszárjaival és pandurjaival! Azok majd át tudtak volna
gázolni a Strigaun!
Ötvenhat svadrony lovasság volt egy tömegben Károly herczeg vezénylete
alatt. Nemsokára megérkezett Frigyes király lovassága: az csak huszonöt
svadronyt számított, ezeknek nem volt magas a Strigau partja, mély a
mocsárja, átgázoltak rajta s egy rövid óra alatt szétverték a kétszerte
több osztrák lovasságot.
Itt is kiérdemelte a hős nevet Trenk Frigyes. Két lovat lőttek már le
alatta, a harmadikat a szolgájától kérte kölcsön. Mindenütt elől járt a
küzdelemben s karddal meg nem tudta sebesiteni senki. Hanem a mint a
szétvert lovasságot üldözék, egy dragonyos tiszt, a kire Frigyes
rákiáltott, hogy adja meg magát, válasz helyett ráirányozta a pisztolyát
s keresztül lőtte Trenknek a kezét.
Ezzel aztán harczképtelenné lett téve.
Az ütközet déli tizenegy órára Frigyes király teljes diadalával
végződött. Az egyesültek elvesztettek négyezer halottat, ötezer foglyot,
hatvanhat zászlót, negyven ágyut. Frigyes király azt irja a katonáiról,
hogy azok úgy harczoltak, mint az oroszlánok a hazájukért s hogy az
ősrómaiak sem követtek el fényesebb hőstetteket. Nekik is került
ezerkétszáz halottjukba a diadal. A sebesültek száma ment
tizenhatezerre.
A király még ott a csatatéren kiosztotta valamennyi tisztje között a
katonai érdemrendet. Most már Trenk Frigyes is büszkén viselhette a
magáét: becsületesen meg volt szolgálva.
Hanem a sebével a tábori kórházba kellett mennie Schweidniczba s ott
ápolták négy hétig, míg a keze begyógyult. De még azután is hosszabb
ideig nem birta azt kardforgatásra használni. A mint a gárdához
visszatért, felgyógyultnak jelentve magát, a király igen kegyesen
fogadta.
– Most már átment maga is a tüzkeresztségen: csak viselje magát ezután
is férfihoz illő módon.
A. Z. herczeg is, ki egy ezredet vezényelt, rendkívül nyájas volt hozzá.
– Megirtam a herczegnőnek, hogy ön megsebesült, s ő válaszában arra
kért, hogy fejezzem ki mély sajnálkozását.
A király ezután csak nyargonczi szolgálatokra használta Frigyest s
kimélte a nehezebb feladatoktól.
A herczeg pedig megajándékozá egy jó vadászfegyverrel.
– Tudom, hogy ön milyen szenvedélyes vadász: volt alkalmam tapasztalni.
Itt most ráér a hadi szolgálat felől. A király nem kivánja, hogy a
parádéknál jelen legyen. Mehet fáczányokat lőni.
Frigyes föl is használta a kegyes engedelmet, a miben jó adag maliczia
volt.