Egy este jókedvü czimborák gyűltek Darvaihoz, köztük a medvevadász is.
– Elvesztéd fogadásodat, czimbora, szólt hozzá a legelső üdvözlet után a
házi úr. Az erdei leány nálam van.
– Tartok tőle, viszonzá ez gúnyosan, hogy a vad helyett valami nagyon is
szelídet helyettesítél, egyébiránt rajtam áll elismerni: ha valóban ő-e
az vagy sem?
– Hogy kétséged annál kisebb legyen, tehát nem csak a leányt fogod
meglátni, hanem medvéjét is.
A csodálkozás hangjai szólalnak meg mindenfelől.
– Hogy a leány nem tért az erdőbe vissza, nyomán szaglálva utána jött,
egy reggel ott találtam feje alatt fekve. Most vánkosul szolgál számára.
– S nem vagy féltékeny iránta? kérdé egy kötekedő hangon.
– Nem, mert a fenevad fogadott anyja a leánynak. Ő nevelte fel.
A vendégek csak kaczagtak, azután még kiváncsiabbak voltak láni a csodát
s unszolák Darvait, hogy a leányt mutassa meg nekik.
– Jertek utánam, mondá az ifju házi úr, s egy karos gyergyatartót
kezeibe véve, végig vezeté vendégeit a folyosón az épület tulsó
szárnyába, ott egy keskeny csigalépcső vezetett le egy mélyen fekvő
sötétes szobába, melynek tetején volt egyetlen gömbölyű ablaka, az egész
terem sötét virágú sárga selyemmel volt behúzva, a szoba mélyén hasonló
szinű nehéz függönyök födének el egy tágas alcovent, földig lebocsátva.
Darvai letette egy középen álló asztalra a gyertyatartót, s míg vendégei
vigyorgó kiváncsisággal gyülekeztek az alcoven körül, maga egy hosszú
selyemzsinórt megránta, a függönyöket kétfelé gördíté.
A kiváncsiságot önkénytes bámulat váltá fel az arczokon.
Egy gyönyörű nőalak volt előttük, kinek phantastikus nyuszt- és
hermelinprémes öltözéke alig rejté el bájait, kar és vállak mintha
tajtékból volnának faragva, minden mozdulatánál lehete látni az életerős
izmok alakulásait, a vörösbársony nyugágyon hosszan hullámzottak végig
gazdag hajfürtei. De a mi mindennél megragadóbb volt, az a
szenvedélyteljes arcz, mely egy futó pillanat alatt százféle
indulatváltozaton ment keresztül: az álmodó epedés, midőn meglepeték,
azután a bámuló ijedtség az idegen arczok láttára, majd az indulatos
szerelem, midőn azok közt kedvesét meglátta, düh és szikrázó harag, a
megbántó szemek tekintete miatt, s a rákövetkező szégyen és
kétségbeesés, midőn kedvese arczát is hasonlónak találta a többiekhez.
Keservesen zokogva borult le nyugágya vánkosára, csodás arczát kezeibe
temetve. A vendégek ijedve vették észre, hogy e nyugvánkos él, s a mint
a leány sírását meghallá, fölemeli fejét s villogó szemeit fenyegető
mozdulással hordozza végig a jelenlevőkön.
– Nem fog bántani senkit, biztatá vendégeit Darvai, s visszaereszté a
függönyt. Azt véli, hogy a leány sír, pedig csak azért rejté el arczát,
mert szemei nincsenek szokva az éji gyertyafényhez.
– Valóban ő az, mormogá boszúsan a medvevadász, letéve a fogadási díjt,
kétszer annyit adnék érte, ha az enyim volna.
A vendégek odahagyták a szobát, fölmentek az ivóterembe, ott sokáig
tivornyáztak, ittak a vadászért és a vadért. Egyszer a vendégek egyike
ezt a kérdést intézi Darvaihoz:
– Nem vetted észre, mennyire hasonlít valakihez ez a leány?
– Valóban. Régóta gyötör magamat is az a gondolat: valakihez kell neki
hasonlítania, a kinek neve nem tud eszembe jutni. – A czimbora
felkaczagott.
– Semmi csoda, hogy elfeledted, – mert első feleségedhez hasonlít.
Darvai arcza egy perczre zavarodottnak látszék, a vendégek mind
helyeslék, hogy a hasonlat egyszer kitalálva, csakugyan meglepő.
– Úgy igazán nem csoda, hogy nem emlékezem rá, viszonzá Darvai,
visszanyerve hideg, tréfás arczkifejezését, szegény asszonyt úgy
kitaláltam vetni fejemből, mintha soha sem láttam volna, és már most e
leánytól is elment minden kedvem. Nem nézhetnék rá többet, a mióta
tudom, hogy volt nőmhöz hasonlít.
– Még pedig feltünőleg.
– Melyitek is mondta csak az elébb, hogy szeretné, ha az övé lenne?
Mindnyájan egyhangúlag kiáltának fel, mindegyik azt állítá, hogy ő volt.
– Kérem, protestált a medvevadász. Én szóltam, pénzt is igértem érte, le
is teszem szívesen.
– Elsőbbséged van, viszonzá Darvai. Pénzedet elengedem, elviheted.
Nőmnek semmiféle arczképét sem akarom magamnál tartogatni, legkevésbbé
egy elevenet.