Templomban voltam egykor. Régen volt, igen régen. De nem tudtam
imádkozni. A templomajtó előtt kicsukva rongyos emberek ültek. Piszkos
öltönyük volt, így nem jelenhettek meg az Isten előtt, s csak künn az
ajtóküszöbben kiáltozák énekeiket, azokat is csak azért kiáltozák, hogy
a jövő-menőket alamizsnavetésre boszantsák. Hm! ha mindazokat kicsuknák
innét, kiknek lelke piszkos, elrongyolt öltözetet visel, be üres maradna
e ház!…
A szegletben három kalmár alkudott, hátat fordítottak az oltárnak, úgy
alkudtak. Kezeik és szemeik jártak. Forintokról beszéltek és
szarvasmarhákról. Jó sötét helyre vették magukat, alkalmasb helyet nem
is választhattak volna az alkuvásra…
Két hölgy haladt el egymás mellett. Suhogott mindkettőn a selyemöltöny,
ragyogott mindkettőn arany és drágakő, arczaikon vastag volt a
kevélység. A koldus fillért rimánkodott tőlök, nem hallották, hanem
végig nézték egymást, ajkat pittyesztének, gúnymosolyra vonták arczukat,
s büszkén, dölyfösen leültek egymással szembe. Az Isten szolgája
alázatosságról beszélt, nem hallák; hanem nyaklánczaikat igazgatták és
rezgeték tollaikat fejükön és hátratekintgettek.
Egy férfi és egy leány léptek az oltárhoz. A férfi szép volt, fiatal és
szegény, a leány éktelen, idejemult és gazdag. Kezöket egymás kezébe
tették az oltár előtt és Isten szent nevére esküdtek, hogy egymást
szeretni fogják…
Ha én oltárképet festenék, nem úgy festeném a megváltót, a mint ti
szoktátok, nem a halál árnyékában, nem a keresztre feszítve,
vérehullóan, elhagyva, elárulva; úgy festeném őt, mint mikor a
Cabbalistákat és a Farizeusokat korbácscsal kezében verte ki a templom
csarnokából!
Kijöttem az Istenházából, nem tudtam imádkozni benne. Mulatni, kaczagni,
az ördögnek áldozni sokaság kell. Ha sírsz, vagy imádkozol, vonulj
magadba. Nincs földiebb tárgy, mint egy emberi arcz…
Jaj a botránkozónak, de százszor jaj a botránkoztatónak!