Ha e sorok kegyes olvasói az itt elmondottak felett fejet találnak
csóválni, csak annyit mondhatok rá: valahány ház, annyi szokás. Bevett
tréfa nálunk is, hogy kutyát és macskát ellopni nem vétek, sőt elmés
mulatság; másutt azt a mulatságot egyéb jószágokra is kiterjesztik s
ezen gondolaton nincs miért megütközni.
Tehát a gróf sok ideig beszéltetett még magáról e jeles tréfája miatt, s
hogy másrészről a megkárosult delnő mennyire fel lehetett ingerülve ő
ellene, de még inkább a magát elszöktetni engedő leányka ellen? azt
könnyű elképzelni.
Később, néhány év multával, midőn a gróf egyszer falui egyikében
kocsikáznék, valami paraszt ház előtt egy szép barna, tűzszemű leánykát
látott állani, ki nem hunyta le előtte nagy fekete szemeit, sőt
ellenkezőleg igen bátran tekintett rá vissza.
A gróf megállítá szekerét s egy pohár vizet kért a leánykától.
Az bement és hozott neki egy pohár vizet.
Azután nevét kérdezte.
A leány azt is megmondta: Kozimának hítták.
Ezután egy csókot kért tőle.
A leány azt sem tagadta meg, elfogadta a csókot és vissza is adta forrón
és szenvedélyesen.
A grófnak tetszett ez a leány.
Mondta neki, hogy üljön föl mellé a hintóba.
A leány egy szóra felült és vissza sem nézett, midőn a gróf elhajtatott
vele.
Hanem annál inkább nézett Feodora, midőn a gróf egy idegen leánynyal
érkezett meg a kastélyba, a ki ott rögtön otthon látszott magát találni.
Feodorát egészen elkényezteté a gróf, tíz szoba állt rendelkezésére a
kastélyban, külön szobája, piperekészítője volt, valamennyi szakács,
inas, szobaleány mind az ő rendeletére állt és szaladt, s éjjel-nappal
két rendbeli hintó volt számára befogva, hogy a mely perczben eszébe
jut, akkor kocsikázhasson ki.
Most tehát a gróf tudtára adá, hogy ezentúl öt szobában kell megférnie,
a másik öt Kozimáé lesz, a szabó annak is fog dolgozni, az asztalnál
ezután ketten fognak ülni, a szakács tanuljon meg buktát sütni, a mit
Kozima nagyon szeret, a cselédség fele őt szolgálja s egyik hintó az ő
számára álljon készen.
Feodora eleinte ájuldozni kezdett, éjjel-nappal görcsei voltak, azután
meg akarta mérgezni magát, bevett valami bolondságot, a mivel azt
nyerte, hogy csupa sömör lett tőle a teste; a gróf ezért megneheztelt rá
s minthogy Kozimával úgy sem tudtak összeférni, egész egyszerűséggel
kirendelte őt a kastélyából valami kerti lakba, parancsolva, hogy onnan
elő ne merjen jönni.
A szegény semmivé lett, testben lélekben összeroncsolt teremtés azonban
minden módon iparkodott gazdája örömeit megkeseríteni; mikor az
Kozimával az angolkertben sétált, akkor szemközt jött reájok, vagy
leveleket irdogált neki, sőt egyszer, midőn a gróf új választottjával
kikocsikázott, kétségbeesetten a lovak elé veté magát, hogy agyon
gázolják. – A lovaknak több nevelésük volt, inkább a hintót fordították
föl; a grófnak betört az orra s Kozimának a testéről két helyen lement a
bőr.
A gróf ezért nagyon megharagudott, s méltó boszújában rögtön szekérre
pakoltatá Feodorát, s a hogy elhozta, ugyanabban a tánczvigalmi
köntösben visszaküldé őt egyenesen hajdani úrnőjéhez Szentpétervárra, a
kitől elszöktette volt.
A leány addig nem is tudta hová viszik, a míg ott az ismerős udvaron le
nem tették a delnő ácsorgó cselédei között.
Az úrhölgy eleinte nem bírt ráismerni a bánattól, betegségtől
elnyomorodott leányra, s talán magának sem hitte volna, ha mondja, hogy
ő a hajdani szép Feodora, ha Csarekoff egy mulatságos levelet nem irt
volna neki, melyben a legszívesebb hálálkodásokkal köszöni meg a
visszaküldött leányt, s azzal fejezte be tréfás levelét, hogy a mit
néhány év alatt ráköltött a leányra, azt kéri magának az úrnő által
megtéríttetni.
Az úrnő dühe nem ismert határt. Annyi esztendős boszantás után végre
hozzá jutott a keserűséget okozó tárgyhoz; minél inkább haragudott a
grófra, annál inkább tölthette boszúját a leányon.
Más ugyan szánalommal tekintett volna erre a könyörtelenül letépett
virágra, ki oly korán elhervadt, elpusztult, de az úrhölgynek itt is
csak az jutott eszébe, hogy ime egy gonosz szerelmes leány elpazarlá
húszezer rubel értékű szépségét, a mi nem is az ő szépsége volt, hanem
az úrasszonyáé.
Sajnálnám az olvasók szíveit annak elmondásával keseríteni, a mi a
martalékul esett leánynyal történt.
Olyan dolgok ezek, a mikről jobb nem tudni semmit.
Elég annyit tudnunk Feodoráról, a mennyit egy Szibériát beutazott
franczia említ, ki visszatértében egész sor szánnal találkozott, miken
uraik ellen daczoló jobbágyokat vittek a fenyítő gyarmatokba, s kik
között különösen feltünt előtte egy fiatal leányka, kinek
magaviseletéről látható volt, hogy hajdan finomabb társasághoz volt
szokva. A hó sűrűn omlott, a szél fújt szemeibe, a szegény
elkényeztetett leány csak azon panaszkodott, hogy nincsen keztyűje, szép
fehér kezei mind oda lesznek a fagyban. A zivatar, a hófuvás nemsokára
elfedte őt is a többiekkel együtt szemei elől. Ki tudná, hogy mi lett
azután belőle.
Csarekoff úr bizonyosan nem is álmodott róla többé ukrániai várában,
mely ismét új örömök tanyája lett.