II.

Az öreg Rynn Tamás hetvenkét esztendős volt, midőn megházasodott.

Ha fiatal ember nősül, élni óhajt; ha vén ember vesz feleséget, halni

készül. Amaz gyönyörteljes élettel biztatja magát, nyugalmas

meghalálozással emez. Néha aztán megfordítva üt ki a dolog. Nyugtalan

élet fogadja azt, ki nyugodt halálra várt, siratatlan halál, ki a boldog

életet remélte.

Tizennyolcz év előtt, mikor még Rynn Tamás legszebb idejében volt, úgy

szólván alig 54 éves, egy éjjel csecsemősirás verte fel álmából. Kinyitá

a neszre ablakát, mely körül sűrű szőlővenyigék fonódtak s a borág

levelei között egy csinosan fonott kosárkát pillanta meg, melyben

gondosan letakarva és bepólálva kis, hathónapos gyermeket ismerhete fel

a kétes csillagragyogásnál.

Rynn Tamás soha életében nem boszankodott. Soha szomorú nem volt, nem

panaszkodott felebarátjaira, nem czivakodott ügyfeleivel, senkit meg nem

bánta, senkit meg nem csalt és senkit nem gyűlölt. Kérni nem lehete tőle

olyat, a mit meg nem adott volna, és ha nem teljesíthette azt,

vigasztalhatlan lett utána, – s mind e mellett is különös

istencsodájaként napról-napra tehetősebb, gazdagabb lőn; noha 54 év

előtt ő is oly szegény talált fiu volt, kinek sem atyja, sem hazája, a

jó Istenen és az országúton kívül. De ifju éveiben kegyetlenül

szorgalmas vala és takarékos; fogadott apja kereskedőnek nevelte, mely

egyedüli pálya azokra nézve, kik születési előjogok, uradalmak és

százados ősök nélkül születtek a világra. Törhetlen szorgalma, lelkéhez

nőtt becsületessége s józan értelme szerzék meg azt neki, mibe más

beleszületik: gazdagságát s az emberek becsülését. – Maga a szerencse is

különösen látszott őt kegyelni; bár mihez fogott légyen, azon Isten

áldása volt. Vállalatai hirhedtek voltak fényes sikerökről, s

tanácsadásai aranyat értek, mint az oraculum szavai. Magánéletében maga

volt a jóság és szelidség eszményképe, a legkisebb szivesség, melylyel

valaki iránta viselteték, örök hálára birta őt lekötelezni; míg saját

jóteményeit oly szerényen birta kiosztani, mintha ő tartotta volna

szerencséjének, ha más azokat elfogadja.

Rynn Tamás vevé az ablakába tett csecsemőt, kivevé a kosárból, melybe

kis rézlapra fel volt irva, hogy a gyermek leány hat hónapos, meg van

keresztelve, neve Adamante. A gyermek sírt, Rynn Tamás addig hízelge

neki, karjain duczolva s apró danácskákat dúdolva neki, míg elaludt, s

akkor saját ágyába lefekteté, betakarta s egész éjjel ébren járt fel s

alá szobájában kezeit örömteljesen dörzsölve, s minden fordulónál

le-lehajolva a kis alvóra, hogy őt megnézze; másnap beszaladgálta a

félvárost azon örömhírrel, hogy az ég egy kis gyermek-angyallal áldotta

meg, kiben ezentúl élte végreményeit látja felvirulni s kit szeretni

fog, mint édes gyermekét.

Tamás mind ez időig nőtelen, családtalan volt. Ifjusága sanyar és

nélkülözések között folyt le; férfikora legszebb éveit álmatlan

szorgalom és edző küzdelmek foglalák el, s törvénye a természetnek, hogy

kiket az emberiséget szeretni hívott fel, azokat megkiméli a szerelem

önző szenvedélyétől. Tartózkodó, szinte félénk magaviselete a nők

irányában azon köz-hitet terjeszté felőle, mintha nőkerülő lett volna;

társaságokban a kiállhatatlanságig vitt szerénysége, minden

jelentéktelen csekélységért alkalmatlanul hálálkodó önbecsmérlése valódi

nyűgévé tették őt a finomabb társalgásnak, melynek egyik elve az, hogy

az ember saját magának jelenlételét észre se vegye, ő pedig képes volt

makacsul állva maradni azon szék mellett, melyet egy ünnepeltebb hölgy

saját kezével húzott elébe, mintsem e soha nem érdemlett kitüntetést

elfogadta volna.

Ötvennégy évig nem birta elhinni, hogy őt valaki szeretné, hogy volna

rajta mit szeretni. Szivében soha asszony képe meg nem fordult; –

voltak, kiket imádni tudott, mint nem nélküli angyalt szokás imádni,

vágy nélkül, mintha Isten csak látni és nem ölelni teremté vala őket; de

az gondolatjában sem fordult meg soha, hogy ő iránta valaki érezni

tudjon. – Óh higyjétek el, vannak szelid, alázatos characterek, kiknek

azon érzelem beljutalma, melyet ha tettetniök kellene, ha velök nem

született volna: beléhalnának.

Gyermekkorában nagy pusztitást tett Rynn Tamás arczán a himlő. Tekintete

csak akkor nem volt kellemetlen, ha hideg komolyságot kellett

kifejeznie, különben minden vonal torzítva, visszásan ütött ki rajta;

mosolygásától épen elfutott, ki hozzá szokva nem volt. És ő ezt jól

tudá. Szelid, jámbor lélek volt, de nem bárgyú, elfogadott mindent, nem

panaszolt semmiért, de észrevett mindent; jól hallá sokszor, mint

nevetnek hátamögött fiatal gyermekleányok, kiknek egy-egy ügyetlen bókot

próbált mondani. Tudta, hogy őt nevetik.

Volt tehát mégis végre egy élő teremtés, kit a sors hozzá azért

téveszte, hogy élte végnapjaiban szeretve legyen. Úgy kelle lennie. Ő

gazdag volt, s napjai, mint hivé, számlálva voltak. Kellett egy élő

lénynek támadnia, ki mindazon élvet, melyet ő félszázados élettől

megvonva, félrerakott, utána örökölje s becsületes izzadság-adta

jólétért, melyet egy gyermek lelke még remélni sem bir, – nem hogy

számítna rá, – önzéstelen ragaszkodással szeresse őt.

A szeretők szerelme hetekig, hónapokig tart, kezdete van, vége is van; –

férj és nő szerelme határozatlan idő; – a gyermek addig szeret apát

anyát, míg gyermek: de a szülők szerelme eltart a halálig és tán túl is

rajta.

Rynn Tamás áldva találta magát e szeretetben. A gyermek két év mulva

elkezdé őt apának híni, új két év mulva térdein hallgatá tündér meséit,

később apja nevét is le tudta irni, majd erszényeket s hálósüvegeket

hímzett születésnapjára, s midőn 17 éves volt, szendeségben és

alázatosságban még fogadott apját is fölül mulá.

És minő szép volt. Boldogságos Isten! Az emberek vétkeztek, ha ő a

templomba ment, mert nem néztek az oltárra, hanem ő reá.

Az öreg Rynn Tamás ekkor már 70 éves volt, s egyetlen fekete szál nem

volt fehér hajfürtei között. Fogadott leányát egyszerűen, pompa nélkül

nevelé, ismeretlenségében a jónak és rossznak, mint szokták minden jó

szülők, kik szeretik gyermekeik lelkét mezítelenül hagyni; – az

ártatlanság öltözetlenül jár.

Még egy év folyt le s Rynn Tamás és Adamante életideje egyenlő számokban

iraték, azon különbséggel, hogy egyikben a hetes szám hátul állt, a

másikban elől, Adamante volt 17, Tamás 71 éves.

Tizenhét éves korában kezd a leány szívdobogásokat érezni; érzelmeket,

mikkel nincs tisztában, s mik fölött magában elpirul. Sóhajtozni kezd

fájdalomérzet nélkül, s örömrepesés reszket át lényegén, melyről nem

tudja, honnét jő. Az alvó forrás fölfakad, s buzogni kezd

visszafojthatlanul, s hogy életnek vagy halálnak vize lesz-e az, mit

abból inni fog: az a jövendő sejthetlen titka.

Rynn Tamás kezdé észrevenni, hogy gyermeke nem szereti többé úgy, mint

az előtt! Jól tudá, mert emberismerete vén volt, hogy itt az idő,

melyben a halvány szűzcsillag, mely eddig a gyermekszív ismeretlen

világa fölött derengett, halványulni kezd egy hatalmasabb érzelem

hajnalodó napvilágától… s megijedt ez eszmétől.

Az apa megijedt azon gondolattól, hogy leánya nem gyermek többé!

És gondolt egy balga tervet magában:

Egyszer fölvilágosítá a leányt, hogy ő neki nem apja, csak gondviselője.

Ez volt a legelső botlás, mit Rynn Tamás 72 éves korában elkövetett.

Hány emberélet, hány léleküdv lett semmivé e botlás miatt!

Ez időtől fogva Adamante selyem és bársony öltönyben kezde járni,

gyémántokat és igazgyöngyöket viselt, zörgő hintóban járt, négyszer

öltözött napjában és kezdett örülni a világnak.

Tamás jól számított. Jól, de boldogtalanul.

Félt, hogy a leányt elviszik tőle, s vele együtt elviszik azon egyetlen

lény szerelmét, mely életében övé volt. – De jól számított. A leány

egyenként kiadott kérőin. Gazdag őt nem vehette, mert tudva semmije sem

volt; szegényhez nem mehetett, mert a kényelmet és ragyogást megszokta.

Hetvenkét éves volt Rynn Tamás, midőn megházasodott.

Megkérdé a leánytól, hogy akarja-e holtig e kényelmeket birni, mikkel

most elhalmoztatik? Van-e türelme egy vén ember súlyos napjait

megosztani, annak szeszélyeit tűrni, betegségében ápolója lenni? őt

szeretni?

A leány igent monda rá, hisz Rynn oly jó ember volt, mint senki más s

azon felül jóltevője és gazdag ember. Azt pedig senki sem mondá meg a

leánynak, hogy az vétek, iszonyú kimenetelű vétek, férjül választani

azt, ki mellett a szivben egy hang sem szólal meg; hogy ebből fakad

minden kárhozat, minden átok, mit ember saját fejére idézhet, s melyből

Isten sem szabadít ki, mert az megcsúfolása az Isten törvényének.

Árnyképek · 第 40 / 125 题