Ivott, aztán folytatá:
– Esztert nem üztem el, nem öltem meg. Ugy szerettem, hogy kimentettem
magam előtt. Ő meg teljes bünbánást mutatott és örök hűséget igért.
Utoljára még én kezdtem őt sajnálni…
Hisz nem történt semmi. A csábitó óriás volt, mint ördög s Eszter gyenge
volt, mint – angyal. Ez az egész, más semmi sem történt.
Ha csak az nem történt, hogy a törvényszéktől el kellett mennem. Farkas
Pál, a kit megütöttem, kihítt párbajra. Két megyebeli urat kértem fel
segédemül. Nem voltak ugyan barátaim – nekem nem volt barátom
párbaj-segédnek való – de becsületes embereknek látszottak.
A kőporosi erdőben álltunk szemben egymással. Az első lövés joga enyém
volt. Élni akartam vele, meg akartam ölni. Izgatottam vártam, hogy tölti
egyik segédem pisztolyomat.
– Plank ur, ön bizalmatlan, ezt nem érdemeljük, mondá az egyik segéd s
kezembe adta a pisztolyt.
Megvizsgáltam – a cső egészen tele volt puskaporral; két lépésről sem
lehet igy találni ezzel. Visszaadtam a fegyvert:
– Tévedés, urak. Én nem akarok tréfálni, nem jöttem játszani ide; én
ölni vagy halni akarok.
– Jó – mondá az egyik segéd s ujra töltött.
Ránéztem s aztán az ellenfél segédeire vetettem tekintetemet s láttam, a
mint összemosolyogtak. Összejátszottak. Hallgattam s átvettem a
fegyvert, de megvizsgáltam ujra.
Nem volt benne golyó.
– Eh! önök gazemberek! kiáltottam fel s ellenfelemhez suhintottam teljes
erőmből az egész fegyvert.
A nyakán érte: Farkas Pál összerogyott.
Én rólam meg egy becsületbiróság kijelentette, hogy lovagiatlan ember
vagyok. A törvényszéken a legutolsó dijnok se szólt hozzám.
Rápöktek a kenyeremre, kiüldöztek a helyemből. Magamtól kellett
elmaradnom.
Elmentem a szomszéd városba állomást keresni. Találtam is. Rég nem
érzett örömmel léptem be kora hajnalban házamba.
Eszter ágyát üresen találtam. Egy szó, egy sor irás nélkül hagyott el.
Elment Farkas Pállal – a kinek az apja időközben meghalt – elment egy
czudarral, mint ágyas a becsületes ember felesége!…
Az elbeszélő kollégái, különösen az «alispán fiu» kifejezték undorukat a
«nyomorult» asszonynyal szemben. Plank Ádám csak hallgatta, majd halkan,
kéjes susogással szólott:
– Kerestem akkor, ha rátalálok: megölöm!
– Én hasonlólag cselekszem! mondá az alispán fiu.
A korcsmáros ezuttal megilletődve hallgatott _ujfent_ bort tett az
asztalra.