Augusztusban nem választotta el őket többé semmi.
Két hónapon át hangsulyozták folyton tiszta barátságukat, mig egyszer
forró arczuk véletlenül összeért s a kis Kovács Hanna nem volt otthon.
A férfi szégyelte magát s egy kissé könyezett azután. Az asszony
mosolygott, megifjodott, szinte megszépült arczczal.
– Oh, milyen régen szerettem! – szólt Borza Béla.
– Mikor először villant szemembe szemed – szólt az asszony.
A kis Hanna hazajött az iskolából:
– Éhes vagyok! mondá és a szinésznőnek kávét kellett főznie.
Borza Béla a szerelemről gondolkodott.