Két szempár összevillant. Az egyik: világosszürke, nagy, a másik:
fekete, mint a cseppentett szurok s kicsiny: mint a kökény.
– Szép szeme van! gondolta magában mind a kettő, a férfi és az asszony.
Mást nem igen vehettek ki tisztán egymásból. Az udvarban nappal sem volt
valami nagy világosság, igy késő délután meg éppen csupa homály.
– Mit akar itt ez az asszony? kérdé a házmestertől a férfi.
– Behurczolkodott s estefelé jött, hogy ne lássák milyen kevés holmija
van. A hátulsó lakásban, Bondáéknál fog lakni… a lányával, azt mondja,
hogy szinésznő.
Este, mikor a házmester lehozta a bejelentő czédulát az állitólagos
szinésznőhöz, az egy vidéki szalonhölgy fesztelenségével fordult hozzá:
– Ki az a szőke fiatal ember?… egész délután kinézett az ablakon.
– Valami jogász… nem igen eleven ember, egész nap itthon ül vagy fekszik
a diványon, sötétben, magában.