Ilyen világot éltem a mosókonyha melletti szobában. Mindennap heves
jelenetek, mindennap politika, veszekedés.
Mindez azonban semmi volt ahhoz képest, a mi egy estén hirtelen kitört.
A legfiatalabb kisasszony bátorkodott megjegyezni:
– Károly, jó volna talán mégis… ha felhagynál… ha elhagynád ezeket…
Igaz, de te csak egy ember vagy, nem segithetsz a bajokon… S aztán mi
lesz veled, mi lesz velünk… nem azért mondom, de talán jó volna, ha
hivatalt…
Károly orditva felelt ezekre a félénk szavakra.
Fenyegetődzött, hogy itt hagyja őket, sohse látják többé, hogy nem is
tudja, mért lakik együtt ilyen «ordináré» néppel.
És egyikéjüknek se volt elég bátorsága megjegyezni, de talán
egyikéjüknek se jutott eszébe, hogy aki itt tartózzik: az nem ők, hanem
ő.
Ijedten kérőre fogták a dolgot. Még rosszabb volt: Károly annál jobban
megvadult, ujra vette kalapját:
– Hát megyek… miattam akár éhen halhattok…
Majd eldobta a kalapját s azt mondta, hogy nem megy el, itt marad s majd
megmutatja ő: ki az ur a házban. Csapkodta a székeket, széthányta az
ágyát, az anyjára azt mondta:
– Hallgass, rosszabb vagy mint…
Itt egy kormányférfiu nevét emlegette.
A hölgyek hiába csititották: dühe egyre növekedett egészen a tombolásig.
A lakók összesereglettek az ablak előtt, vihogtak a cselédek,
szitkolództak az urak, kiabáltak a házmester után, a ki végre egy titkos
rendőr és egyenruhás biztos kiséretében megjelent a lakásban.
Károly hirtelen elnémult. Az öregek fogvaczogva vették körül, hogy
elrejtsék.
– Mit akarnak önök? suttogta remegve a legfiatalabb kisasszony.
– A fiatal urat felhivjuk, hogy jöjjön velünk, szólt a dedektiv.
– Minek, miért, mi jogon? suttogá hallotthalványan a fiatal Wald.
– Majd meg fogja tudni, nem lesz semmi baj…
A doktorné kezeit tördelve jött be hozzám s összefüggés nélküli
szavakkal azt akarta tudtomra adni, hogy a Károlyt im beakarják csukni…
Menjek, segitsek, akadályozzam meg.
Könnyű volt. A detektivvel megértettem, hogy nem igaz a házmester
feljelentése: a fiatal úr nem azért kiabál, mert őrült, a kit a lakók
nyugalma miatt a Rókusba kell szállitani: hanem egyszerűen hangos
beszédű ember.
– De ez már egy éve igy megy! szólt közbe a házmester. Őrültet nem
szabad a házban tartani…
A detektiv megintette az exdijnokot: viselje magát csendesen, különben…
aztán elment.
Wald ur fellélegzett. Megköszönte közbenjárásomat, aztán tudakozódott:
– Mit akartak?
– Félreértés!
– Félreértés? – szólt gunyosan mosolyogva. – O nem, én tudom – az állam…
az állam!