A folyóson várt reá és azonnal szólt:
– Meggondoltam a dolgot.
Az orvos szomoruan mosolygott.
– Én is, én is… Ma lettem orvos, a más, egy leány pénzével. A
rigorozum-pénzért eladtam magamat. Siettem, féltem magamtól, féltem
magától. Aztán a szegény anyám is eszembe jutott. Tegnap mikor a
kötvényt irtam, akkor volt az eljegyzés. Csak azt mondtam, hogy
_becsületemre_.
Halkan, de most is nagyon folyékonyan érthetően beszélt. Nem ugy, a hogy
ilyen helyzetben novella-hősök szoktak: csukolva, reszketve. Csak nagyon
szomoru és bágyadt volt. Olyan mint egy beteg majom.
Be se mentek a szobába, Iphigeniának a szeméből két könycsepp hullott
alá… November pedig kicsuszamlott hanggal kérdé:
– Nincs-e valamire szüksége?
Majd kevés vártatva halk, monoton hangon szólott:
– Bolond szó… becsületemre…
És mint egy megvert eb tova sompolygott.