Julianna elképedt. Érzé, hogy ez a kezét fogó kéz vasbilincs, s a ki
hozzá beszél, a vallató inquisitor, ő maga egy fogoly.
Minden lélekjelenlétét össze kellett szednie, hogy a kezét ebből a
vasbilincsből kiszabadítsa. Annak csak egy módja volt.
Az, felelni a haragos kérdésre, bizalmas mosolygással.
– Igen is, tudok valamit.
– Beszélj.
– Ohó, kegyelmes uram! azt nem adják ingyen. Épen most volt szerencsém
megérteni, hogy a nagyurak igérete, meg a beteg ember fogadása egy húron
pendülnek. A tett szolgálatomra méltóztatott azt felelni, hogy «elmult
esőnek nem kell köpenyeg»… Ha új szolgálatot akar kegyelmességed tőlem,
előbb értesse meg velem, hogy mire becsüli azt?
– Kivánhatsz, a mit akarsz.
– Hát legelőször is azt kívánom, hogy miután én kegyelmességednek sem
leánya, sem huga nem vagyok, hagyjon fel a tegezéssel, s adja meg a
megillető czímemet.
– Igaza van kegyelmednek. Tessék helyet foglalni itt a diványon,
főstrázsamesterné asszonyom.
Julianna helyet foglalt s összeszedte minden eszét.
– Hogy kegyelmed tudója valami nagy dolognak, azt én már a belépésekor
sejtettem, mondá Pálffy János. Kegyelmed az apjánál tartózkodott a
fegyverlerakás óta, s azt mi jól tudjuk, hogy az öreg Ghéczy Zsigmond a
totumfac valami új összeesküvésben, a mit Rákóczyék terveznek.
– Nem, nem! Az apám nem tud semmiről! kiálta bele, önkénytelen
ijedséggel Julianna s ezzel a szavával még mélyebben keverte bele magát
a hinárba.
– Ő nem tud semmiről? sietett a szóval Pálffy. Akkor kegyelmed megfogta
magát. Hát akkor ki az, a ki tud mindenről?
Juliannát nem hagyta el az eszmélete.
– Én magam tudok mindenről, felelé nyugodtan.
– Vannak kegyelmednek irott bizonyítványai? Vannak valami levelek a
kezében?
Julianna megértheté a főúr exaltált tekintetéből a helyzetét. Ha ő most
erre a kérdésre azt feleli: «nincsenek», akkor innen egyenesen a
börtönbe fogják vinni.
Azt mondta rá: «igenis, vannak».
– Hol vannak?
– Csak csinján, kegyelmes uram. Elébb szeretném tudni, hogy ha én ilyen
fontos és nevezetes fölfedezéseket teszek, mi lesz érte a jutalmam?
– Helyes. Hát ha kegyelmed ilyen nagybecsű correspondentiát nekem
átszolgáltat, akkor én nemesi becsületszavamat adom rá, sőt ha kivánja a
királyi jóváhagyást is ellőre meghozom kegyelmednek az iránt, hogy a
mely magyar főuraknak ily perduelliót bizonyító leveleit nekem kezembe
adandja, hát azon főuraknak a birtokai közül választhat magának tetszése
szerint, ha Károlyi van benne, veheti magának Erdődöt, ha Eszterházy,
Galanthát, ha Andrássy István, Krasznahorkát, s a fiának grófi czímet
vihet haza. – Elég lesz?
Julianna szorongó kebellel kérdezé:
– És ha nem szolgáltatnám át e leveleket? s a közben egy kezébe akadt
írótollal játszott.
– Hát akkor, édes hugám, az történik veled, hogy először a jobb kezedet,
azután pedig a fejedet fogom levágatni. Már most mind a két kérdésedre
feleletet kaptál. E szerint te is felelhetsz az én kérdésemre, hol
vannak ezek az iratok?
– Nem hordom őket magammal.
– Az meglehet. Tehát hol vannak elrejtve?
Most kellett kigondolni valami hazugságot, hogy időt és egérútat
nyerjen.
– Magamnál nem tarthaték ily veszedelmes irásokat, nehogy a férjemet,
vagy az apámat bajba keverjem velük, hanem elküldtem azokat egy jó
barátomhoz megőrzés végett.
– Ki az a jó barátja az asszonynak?
– Viard tábornok, Kézsmárkon.
– Császári tábornok. – S mi okból küldte ő hozzá ez iratokat?
– Azért, hogy majd egyszer személyesen adhassam át ő felségének, s ezzel
magamnak a király kegyosztásához érdemeket szerezzek. Bocsásson
kegyelmességed Kézsmárkra, hogy elhozhassam a tábornoktól a neki küldött
irásokat.
– Az nem úgy lesz. Te nem mégy Pozsonyból sehova. Ott a kezedben a toll,
itt a papiros, tinta; irj azonnal levelet Viardnak, hogy küldje el az
irásaidat, majd én egy biztos stafétát lóra ültetek vele. Három nap
alatt itt lesznek a leveleid. Addig szépen otthon maradj a
vendégfogadóban.
Julianna megirta a levelet Viardhoz, azt lepecsételték s átadták a
futárnak.
– A viszonttalálkozásig, mondá Pálffy János a nőnek. Innen már most vagy
grófi koronával megy kegyelmed haza, vagy fej nélkül.
Julianna kitámolygott a teremből. Három napi idő haladék volt a számára
megnyerve.