(Szilágyi örökös kétségének valódi oka. – Mi a község? – Mi a hegedü? –
Szilágyi nem ismerte tökéletesen a községet. – A hegedüt könyvből
megismerni nem lehet.)
De hát honnan van ez?
Fölvetettem már föntebb a kérdést: minő lélektani gyökere van annak,
hogy Szilágyi önmagában is, saját gondolatai igazságában is örökké
kételkedett? – Most erre a kérdésre akarok megfelelni.
Szilágyi tizennyolcz évig volt már képviselő, a mikor miniszterré lett.
Addig nem volt gyakorlati államférfi. Addig nem volt módjában az állam
ügyeit gyakorlatilag vezetni és igazgatni. Addig valóságban nem mérhette
meg, hogy az az alkotmányjogi és államjogi tudás, melylyel nagy elméje
tele volt, a gyakorlati élet egyes fölmerült kérdéseiben mit ér.
Az alkotmányjognak például egyik nagy tárgya a község.
A község alatt a tudós is, a tudatlan is falut vagy várost gondol egy
csomó házzal, utczával, lakossal, birtokos és birtoktalan emberrel,
iparossal, kereskedővel és mezei gazdával. A minthogy a község első
pillanatra nem is egyéb.
De a község belső élete bonyolult.
Van például a községnek egy csomó magán birtokosa. A birtokok tagositvák
s egyénenként külön hasitvák. De a község valamikor például vagy egészen
nemesi közbirtokosságból vagy egészen jobbágyságból állott vagy vegyes
község volt. Az utolsó esetben a birtokok is kétféle természetüek
bizonyos tekintetben. Azonban magának a községnek is van egyéni birtoka,
a melyet kezelni kell. De van a nemesi vagy volt jobbágyi birtokosságnak
is közösen hagyott osztatlan birtoka, erdeje, legelője, kőbányája,
vályogvető területe stb. Ezt is kezelni kell. Van a község területén
egyház is, vagy egy vagy több. S az egyház is vagy birtokos és csupán
birtokából és hiveiből él vagy pedig a községtől is huz javadalmat ezen
kivül. A közoktatás nagy községi feladat. Lehet, hogy csak felekezeti
iskolái vannak; lehet, hogy csak községi iskolája van; – de lehet, hogy
községi iskolája is van, felekezeti iskolái is vannak. Minden más meg
más esetben mások az egyéni és községi szolgáltatások az elemi oktatás
részére. Vannak árvák és gondnokság alattiak. Vannak szegények és
betegek is. A község határának egy része talán ártérbeli, másik része
talán nem. Ott az italmérés kérdése. Ott a közös és nem közös
tenyészállatok beszerzésének, használatának és tartásának ügye. Ott a
községi vagy felekezeti faiskola vagy szőlő és gyümölcsfaiskola kérdése.
És száz meg száz másféle kérdés. A cselédügy. A honosság és hovatartozás
kérdése. A községi adósság. Az időnként változó folyó szükségletek ügye.
Az elemi csapások. A járványok emberre és állatra nézve. A pusztai
birtokok. Az apró-cseprő biráskodás. A rendőrség erdőn, mezőn s a
faluban. Az éjjeli őrség. A tűz elleni óvakodás. Az ünnepek, a
vasárnapok, a nyilvántartások. Azután a politikai ügyek. Az összeirások.
A községi, a megyei és az országos választások. A temetők és igy tovább.
A tudományos művek mind e dolgot külön tárgyalják, valamint a törvények
és rendeletek is. S mind ezt a dolgot kötetekben tárgyalják. S a mi még
sajátságosabb, gyakran bölcseleti általános tételekben és
meghatározásokban s mindig különös műszavakban tárgyalják.
Holott pedig mind e dolog egyetlen községnek együtt levő s egymással
összekeveredett dolga. S voltaképen csak egy dolog, a mit ugy nevezünk:
község.
A tiszta elméjü falusi ember s a gondos községi jegyző, biró, pénztáros,
lelkész, tanitó tisztán és jól tudja ezt. Tud mindent, ismer mindent,
eligazodik mindenben s gyorsan és jól elvégez mindent.
S miért?
Azért, mert mindezek gyakorlati szemléletében nőtt fel s mert minden
intézkedése helyességét vagy helytelenségét a minden nap ismétlődő
gyakorlat után már fiatal korában biztosan fölismerte. De azért is, mert
a tudományos műveket nem buvárolja s a bölcseleti meghatározásokat nem
ismeri s azokkal nem is törődik. Ha ismerné, ha ezek megismerésében
agyát elhagyná zsibbadni: akkor bizonyára rosszabbul végezné, de jobban
semmi esetre se végezhetné a község kormányzását.
De már most mit csináljon olyan nagy elme, mint Szilágyi Dezső, ha neki
alkotmányjogi törvényeket kell alkotni a községről, a mikor ő községet
közelről sohase látott, felnőtt kora óta faluban sohase lakott, a
községek jegyzőinek, biráinak, közgyámjainak, lelkészeinek teendőit
sohase végezte, sőt ama teendők végzését gonddal és figyelemmel soha nem
is szemlélhette?
A kis elme könnyen határoz. A kis elme könnyelmüséggel van tele, száz
nehézség elsiklik szemei előtt, mig egyet meglát; – bölcseleti
meghatározásokkal ő se törődik, hanem azért vagy talán éppen annálfogva
nyakrafőre itél, intézkedik, kormányoz vakon s gyakran bolondul.
De hát nem kell a tanulás? Nincs szükség az egyetemi tudásra s a
tudományos művekre?
Kell a tanulás. És szükségesek a tudományos művek. A nagy elmék irodalmi
alkotásai nagy gyönyört is okoznak, sok tanulságot is nyujtanak.
De azt igen is állitom, hogy gyakorlati kiképzés nélkül, a község és
vármegye belső életének gyakorlati megismerése nélkül senkit az ország
kormányzó állásaiba alkalmazni nem volna szabad.
Mi a hegedü?
A hegedüt mindenki ismeri. Nem kell magyaráznom, könnyedén meg se tudnám
magyarázni, mi a hegedü. De minek is magyaráznám, a mikor a nélkül is
mindenki jól ismeri.
Szedjétek össze párisi vagy berlini kongresszusra a világ legragyogóbb
lángelméit, legmélyebb bölcselőit s legnagyobb tudósait, hogy ezek
készitsenek tökéletes meghatározást a hegedüről. Oly tökéleteset, a
melyben Arisztótelesz, Hegel és Mill Stuart is tökéletesen megnyugodnék.
A melyben még Szilágyi Dezső és Pulszky Ágoston is megnyugodnék. S a
logika szabályainak megfelelő bölcseleti meghatározás mellé készitsenek
még tökéletes leirást is.
Legyen ez a tudományos mű nagy mű. Legyen két vagy három kötetes. Legyen
fejezetekre osztva s szakaszokkal és tartalommutatóval is ellátva.
Irják le ebben a különböző anyagokat, a melyekből a hegedü készül. A
bükkfát, a jávorfát, az ébenfát, a fenyőfát, a húrt, a birkabelet, a
föstéket, az enyvet, a csontot, a lószőrt, a gyantát, az aczélsodronyt s
minden egyéb szert, a mely a hegedühöz és vonóhoz szükséges. Hol
teremnek ezek a szerek? Mekkora ama fák földrajzi elterjedése? Milyen
koru és szövetü legyen a hegedü fája? Meddig s miként kell száritani?
Melyik fajta juhnak a bele a legalkalmasabb? Hogy’ kell a nyers belet
húrrá késziteni? Hát a lószőr honnan származik? A lónak hajából,
sörényéből, farkából kell-e azt a szőrt kiszedegetni? Hányféle iparos
kell egy hegedühöz, mig az összes kellékek elkészülnek? Mely országban s
minő arányban dolgoznak ezek az iparosok? Mi a nevük, mi a
mellékfoglalkozásuk, mióta áll fenn ez az ipar? És igy tovább.
Ez legyen az első kötet.
A második kötet foglalja magába az egész hegedünek s egyes részeinek
méreteit a pikkolótól kezdve a nagybőgőig, a két húrostól kezdve a négy
húrosig. Legyen ebben leirva a húrok felakasztásának s kifeszitésének
elmélete teljesen. A hangsor terjedelme. A hangok szine. A húroknak
egymáshoz való viszonya. A hangok előállitásának és módosulatainak
természettani törvényei. A különböző fajtáju és nagyságu e nembeli
hangszereknek, a hegedünek, a gordonkának s a bőgőnek, valamint a
különböző húroknak összhangzattani és hangszereléstani jelentősége. S
mindaz, a mi ezek körébe vág.
A harmadik kötetnek tartalmaznia kell a hegedü történetét szent Dávidtól
és a zsidók babilóniai fogságától kezdve Banda Marcziig. A hegedü a
zsidóknál. A hegedü a helleneknél. A hegedü a középkorban. A hegedü a
mithológiában. A renesszánszkori hegedü, az ujkori hegedü. A hegedülés
remeklői. A hegedü szerepe a zenekarokban. A hegedü elterjedése. A
hegedüsök betegségei. A hegedüsök lélektana. Statisztikai közlemények.
Effélék lennének a harmadik kötet fejezetei.
A nagy mű természetesen a tudomány szinvonalán állana s a legujabb
hangtani vivmányokat is tartalmazná. A forrásmunkák és segédmunkák a
jegyzetekben gondosan idézve lennének, mint Bluntschli, Gneist és Kautz
műveiben, melyeket ők az államjogról, az alkotmányjogról és az
országlásról irtak.
Az igy elkészült nagy mű vitathatlan tekintélylyel birna. Leforditanák
minden mivelt nyelvre s tanszéket állitanának neki a világ tudományos
egyetemein. Sőt a tárgy fontosságánál fogva a három kötetre három éves
tanfolyamot rendelnének a közoktatási miniszterek.
Mondjuk: ez bolondság!
Az bizony. Igen nagy bolondság. Épen ugy tudom és vallom, mint bárki
más, hogy igen nagy bolondság. De épen azért hozom itt fel.
Mert ha ilyen tökéletes és nagy munkából a világ legegészségesebb eszü
ifjai az egyetemeken három egész éven át tanulnák is azt, hogy mi az a
hegedü, de hegedüt sohase látnának s kezükbe sohase foghatnának:
egyáltalán nem lenne tiszta fogalmuk a hegedüről. Beszélhetne ő nekik a
világ minden szónoka és jeles tanára éveken át, de ha a hegedüt
valósággal meg nem mutatná nekik: sohase tudnák biztosan, vajjon az a
hegedü nem óriási tücsök-e, nem valami különös ékszer-e s nem
szobadisz-e, mely ott lóg a falon?
Hegedülni pedig épen meg nem tanulnának soha.
A szemléleti és gyakorlati oktatás az, a mit én az államtudósok és
országkormányzók számára is megkövetelek ép ugy, mint a hogy meg van már
az orvosok számára.
Ostoba a világ sok dologban.
Községi jegyző nem lehet, a kinek jegyzői gyakorlata nincs s a ki gondos
elméleti és gyakorlati vizsgát nem állott. Ilyen emberre községek
vezetését bizni nem lehet. Helyes!
Hanem miniszteri fogalmazóvá, titkárrá, osztálytanácsossá meg miniszteri
tanácsossá meg lehet tenni azokat az embereket, az ország kormányzását
rá lehet bizni azokra az emberekre, a kik községet közvetlenül sohase
láttak, sohase igazgattak s a kiknek a valóságos, a gyakorlati, az okos
közigazgatásról fogalmuk sincs s tiszta fogalmuk ott a központon nem is
képződhetik soha.
Ismerje a hegedüt az, a ki valóságos hegedüt sohase látott.
Azért szerettem én Szilágyi Dezsőt, azért bámultam őt s azért tartottam
fenségesnek határt nem ismerő kétségeskedéseiben is az ő szellemét, mert
az a szellem az önérzet és a hiuság minden tulzása mellett is tele volt
a nagy emberek felelősségének legszentebb érzetével.
Ismerte nagy tudását, ismerte saját itéletének csodálatos élességét, de
érezte azt is, hogy ő az intézményeknek csak tudományos művekből
meritett ismeretével bir, de magukat az intézményeket ugy, a mint azok
az életben születnek, nőnek, tagosodnak, hatnak és működnek, nem ismeri.
S nem ismeri se közvetlen szemléletből, se abból, hogy cselekvékenyen
közreműködött azok gyakorlati életében.
Hányszor megfigyeltem én az ő ragyogó elméjének tépelődését!
Ha fölmerült valamely kérdés, mely megoldásra várt: egymásután születtek
meg vitáink folyamán az ő agyában a megoldás tervei. De minden tervnél
nyomban eszébe ötlött, hogy az intézmény élő szervezet; valamelyik
szervnek módositása a többire is kihat, ő pedig a gyakorlati életből azt
a szervezetet nem ismeri: – vajjon az ő terve egészséges hatásu lesz-e s
nem rontja-e meg az egész szervezetet?
Ezért vonakodott attól, hogy ő készitsen javaslatot.
Ezért volt meddő az alkotásban az ő szelleme.
Ezért nem tudott lenni iróvá se, noha nagy elme, irodalmi nyelvnek
tisztasága és könnyüsége s gondolatok hatalmas bősége volt birtokában.