A zord téli napok bekövetkeztek, s mint ezen évszak kezdetén szokott,
ködös lég, szeles napok, havas eső, nedves egészségtelen levegő, saras
mocsáros utak jelölék a természetet. Dessort gróf mindent elkövetett,
hogy szeretett Dianája előtt a kellemetlen évszak észrevétlenül osonjon
el. A szórakozásnak minden ágai forgalomba hozattak; vagy Veronban
mulatott a vidéki nemesség, vagy kivül a kastélyon estélyek,
hangversenyek, táncmulatságok tarka változatosságában veszett el az
igéző Diana kedélytelensége.
A gróf örömmel tapasztalta, hogy neje igen szeret mulatni.
Viard gróf nagy előkészületeket tesz a holnapi táncmulatságra;
mindenképen azon van, hogy Dervilliers marquison győzedelmeskedjék.
Apropos! még nem is kérdeztem, hogy mulattál a marquisnál?
Felséges táncosom akadt a quadrilleben! Nem vetted észre mennyi
gratiával, s minő könnyüséggel táncol a fiatal Olivér…?
Lancry gróf…? – vágott közbe Dessort, kissé nyugtalanul.
Én őt mindenkor csak Oliviernek nevezem,… atyám testvérének gyermeke;
már régebben száműztük társalgásunkból az unalmas cimezéseket.
Tudod, Dianám, hogy Anglien herceg is hivatalos Vitrybe?
Annál jobb; Györgyöm, személyesen tanuja lehetsz, minő érzelemmel
viseltetem ő nagyméltósága iránt. Ha a herceg elég alávaló volt volna
engemet hirbe hozni, nyilvánosan boszulhatnám meg magamat.
A hercegnek mindössze is annyiból állott a büne, hogy téged most is
szeret; ő leánykori viszonyodból jogokra következtet.
Mint művelt ember pedig tudhatá: hogy a házasság át nem léphető falakat
von a korábbi viszonyok elé.
A szerelemnek mindig különös philosophiája van, édesem; a szerelem vagy
nagyon engedékeny biró; elitél, vagy megbocsát, de a kimondott büntetés
nem lehet kevesebb a halálnál.
Az ajtónálló Lancry grófot jelenté.
Dessort gróf nehány lépést ment elébe, s kedvelt barátját tárt karokkal
fogadta.
Diana kissé elpirult, későbben mosolyogva köszöntötte fiatal és szép
rokonát.
Olivier barátom igazán lovag ember, bizonyitotta, mennyit ád szavára; a
mit igért, megtartotta, remélem ma vendégünk leszesz.
Veronban hálok, hogy holnap együtt utazhassunk Vitrybe, – válaszolt
Olivier, miközben tűzteljes pillantatokat lövelt Dianára.
Dessort látta e pillantatokat, de azokat az önérzet büszkeségére
magyarázta.
A szerelemféltő férjekben az is megvan, hogy két szeretőtől egyszerre
ritkán féltik nejeiket. A grof még mindig Anglien hercegről
gondolkodott, s gróf Lancry a világért sem jutott volna eszébe.
A három tagból álló társaságocska néhány negyedóráig igen kedélyesen
mulatott, későbben a háziur eltávozott, s Olivier egyedül maradt
Dianával.
Dianám, minő nyugtalanul vártam e pillanatot, hogy szerelmemmel
háborítatlanul időzhessek! gondoltál-e reám az utolsó együttlét óta.
Egyedül reád Olivier! a grófnak mint felséges táncost ugy dicsértelek,
hogy gyakoribb együttlétünk, s élénkebb társalgásunk legkisebb gyanura
se szolgáltasson alkalmat.
A gróf tehát szerelemféltő?
E tekintetben tökéletesen polgári. Felteszem róla, hogy
szerelemféltésből paraszttá tudna fajulni, meggyilkolná ellenfelét, s
nejét nyilvánosan gyalázná meg.
Minő szerencse, hogy neje férje bornirtságát ügyesen képes kijátszani.
Ne bizzál egészen ügyességemben Olivier, s vigyázz magadra, a legkisebb
megaláztatás, vagy szerencsétlenség, mi e tekintetben téged érhetne,
életembe kerülne.
Szerelmem, egyetlen Dianám, vigyázni fogok magamra, nem magamért, hanem
teérted. Holnap ismét boldog leszek, de holnapután, s azután?
Holnapután Veronon keresztül térsz vissza birtokodba, ezt meg kell
igérned. Egy hét mulva táncestély lesz kastélyunkban, s te nem utasitod
vissza szives meghivásunkat.
Kölcsönt kölcsönért, megjelenek Veronban, ha ti is megigéritek, hogy
megjelentek Lancryban.
Diana csintalan mosoly közepett nyujtá kezét Oliviernek, ki azt
gyengéden szoritá meg, s lelkesedve emelé ajkaihoz.
Minő szép napok mosolyognak felém! – szólott az ifju ábrándosan.
Minő szép napok mosolyognak felénk! – igazitá ki Diana, s nagy kék
szemeit kedvesén felejté.
Dessort gróf lépett a terembe.
Épen jókor György, hogy terveinket helyeseld vagy kiigazítsd, te is
birsz szavazattal, habár azt nem tekintendjük is eldöntőnek.
Egészen fül vagyok!
Holnap Vitryben, egy hétre azután Veronban, valamivel későbben
Lancryban. Magától értetik, mindenütt nemcsak baráti kör, hanem
táncestély.
Felséges! elfogadom és megerősitem! holnap Vitryben, azután Veronban,
valamivel későbben Lancryban.
Csengettek. Formaruhás inas lépett be.
S most az asztalhoz kedves Dianám és Olivier barátom; végzé be a gróf a
legderültebb kedélylyel.
Az ebéd végeztével sétakocsizás történt a barbeauxi erdőségbe.
Diana s Olivier egy kocsiban foglaltak helyet, a gróf a kocsi mellett
lovagolt.
A szerelmi szócserék közepett észre sem vették Lancry és Diana Dessort
gróf szótalanságát és komolyságát. Anglien herceg szemközt jött velök, s
a gróf által már távolról felismertetett. Csakhamar épen a helyen, hol
az út az erdőségbe kanyarodik, közel szemben találkozott a
sétakocsizókkal.
Lancryt nevén szólitá, s barátságosan köszönt.
Olivier, a mint a hercegre veté szemeit, mosolygó ajkain némi gúnyt vett
észre, mit azon időben még meg nem magyarázhatott magának.
Diana hidegen fogadta kedvese köszöntését. Dessort elfordult. Ő a
herceggel régibb időtől fogva ellenségeskedésben élt, az ellenszenv még
azon időben keletkezett, midőn együtt udvaroltak Kuan Dianának.
A hercegben kevés discretio van, ellenszenvvel viseltetünk egymás iránt,
mégis gyakorta lovagol a barbeauxi erdőn keresztűl – szólt a gróf
észrevehető nehezteléssel.
Különös, hogy nem szeretitek egymást, pedig Anglien a
legszeretetreméltóbb ember a világon, – jegyzé meg Lancry könnyűséggel.
Dessortnak nem igen tetszhetett e megjegyzés, sarkantyut adott lovának
és szótalanul vágtatott előre.
Dianám, te mit tartasz Anglien hercegről?!
Diana, mintha megzavarodott volna, akadozva válaszolt.
Engedd meg, hogy a válaszszal adósod maradjak; bizonyos vagyok benne,
hogy róla még máskor is fogunk beszélni.
Lancry épen ugy észrevette Diana zavarodását; mint a gúnyt a herceg
mosolyában, s mindkettőről komolyabban kezdett gondolkodni.
Dessort készakarva csendesebben haladott, s utólérette magát.
Tudod-e Olivier, hogy legkedvesebb birtokomon hajtatunk keresztül. A
barbeauxi erdőségben nyugosznak Dessort Achill, és gyermekkori álmaim.
Az elsőt még feltalálhatod a másvilágon, a másodikat soha többé, az már
halva volt, midőn született; – jegyzé meg Olivier ábrándosan.
Igazad van Olivier, a gyermekkori álmok par excellence álmok, mert azok
sohasem szoktak beteljesedni, – folytatá a gróf kedélyesebben.
Összevissza kocsikáztak az erdőségben, a gróf csak néha társalgott a
kocsiban ülőkkel, s Olivier ellenében – akaratlanul bár, de a
legildomosabb férj szerepét játszodta.
Midőn azon helyen haladtak, hol Anglien herceggel találkoztak, Olivier
hirtelen Dianára emelé szemeit, s némi nyugtalansággal kérdezte:
Mióta Veronban lakol, találkozol-e olykor olykor Anglien herceggel?
Diana szemrehányólag felelt:
Már kértelek Olivier… mindent meg fogsz tudni a táncestély után.
Épen beesteledett, midőn a kastély kapuján behajtattak.