Anglien herceg volt! válaszolt Diana lesütött szemekkel.
Köszönöm asszonyom! megnevezé nekem a nemtelen csábitót, s én e perctől
fogva bizom ön szerelmében… rendelkezzél velem, szeretett Dianám!?
Grófom, ha ugy tetszik!? E pár szóban annyi hidegség volt, hogy Dessort
szinte reszketni kezdett. Karját nyujtá nejének, a kocsihoz kisérte, s
mindketten előbbi helyeiket foglalták el.
A kocsi sebesebben haladt, mint azelőtt, a Veron kastély felé.
* * *
A gróf nejét egészen fogadó termeig kisérte, az ajtónál azonban
udvariasan meghajtá magát és szótlanul távozott a kastély udvarára, hol
legkedvesebb hátaslovának felnyergelését parancsolta meg. Mig az
megtörténhetett, melegebb felöntönyt változtatott, kardot, pisztolyokat
s tőrt vett magához.
Midőn elindult, egészen este volt, a messze láthatáron egyetlen bucsuzó
sugár sem játszodott. Sebesen száguldott sötét felleges ég alatt a
veroni vonalon, melly egyenesen a barbeauxi erdő felé vezetett.
Félórával későbben a nevezett erdő homálya boritotta el a lovat és
lovagot.
Hüvös szél kiséretében hideg eső csapkodá a grófot, ki átkozódva emlité
meg Anglien herceg nevét, kivel minden áron találkozni kivánt.
Bizott nejében, magában mégis boszut esküdött a herceg ellen, ki az
egykori viszony alapján jogokat látszék igényelni a nő, Diana irányában
is, s azáltal nyugtalanságot lopott be a gróf a nélkül is ingerlékeny
kebelébe.
Vagy hercegi becsületszavát adja, hogy többé Dianával nem találkozandik,
vagy gyilkosa leszek a becstelennek. Bizom nőm hűségében, de e bizalom
mellett megőrülhetek, ha a herceggel találkozhatnom kelletik közelében.
Diana bár nem szereti, de nem tudja feledni; a herceg férfiu, legyen
erősebb Dianánál, szeresse, de feledje örökre, s ne akarjon oly
asszonynyal találkozni, ki csak ugy viszonozhatná érzelmeit, ha előbb
becstelenné aljasodnék.
Dessort megsarkantyuzá lovát és még sebesebben haladt a barbeauxi
erdőségben. A fellegek mindinkább sürüdtek, a sötétség szemlátomást
növekedett. A zsinóregyenes és tiszta vágáson könnyü volt haladni, most
azonban egy baloldali ösvényre kellett térni, mely tövises volt és
egyenetlen, elannyira, hogy csak lépést is a legnagyobb elővigyázattal
folytathatá utját a lovagló.
Mindjárt esküvőm után ennyi nyugtalanság és kellemetlenség, mit mindent
rejthet pedig még a jövendő?! Mig harapni nem tud, kell összetipornom
boldogságom kigyóját, mert ha megnő, legyőzhetlenné fajulhat, s
boldogságomat fojthatja meg.
Épen a már emlitett siremlék mellett kellett elhaladniok. A ló
félreugrott s hirtelen megállott. A gróf reszketve érinté sarkantyujával
a ló ágyékát, de nem mert az emlék felé tekinteni. Raszk – igy hivták a
lovat – egyetlen ágaskodással messze előre szökött, nyeritett, s
vágtatva száguldott az ösvényen, vérig szakadottan tövis és bokortól.
Csakhamar azonban ismét lépést volt kénytelen haladni.
Jó másfél órai lovaglás után elmaradt a barbeauxi erdőség, s a távolban
a Seine messze rónája mutatkozott. Csendes volt minden és hallgatag, itt
ott mezei pásztorok őrtüzei tünedeztek fel. A gróf folytonosan egyetlen
pont felé tekintgetett, s hol leginkább szeretett volna világossággal
találkozni, ott minden sötét volt.
Hova a pokolba mehetett volna ily hamar!? alkalmasint az épület éjszaki
részében időzik, vagy a nyaraló osztályait foglalta el, hogy regényesebb
helyen gondolkodhassék kalandjairól és szerelméről, vagy…
Félt a gróf tovább gondolni, s ismét sebesebb menésre készteté kedves
Raszkját. Herceg Anglien majorja egész kiterjedésében téglaalapon nyugvó
vasrácsozattal köriteték, s erős magas vasazott tölgyfa-kapun engedett
bejárást.
Midőn Dessort megérkezett, leszállott lováról s csengetett. Azonnal
megjelent a kapus.
Dessort grof Anglien herceggel kiván szólani.
Fájdalommal kell tudatnom méltóságoddal, hogy nagyméltósága egy órával
hagyta el ezelőtt kastélyát.
Merre, s hová ment?! – kérdé a gróf ingerülten.
Bocsánatot kérek, de e kérdésre sem szolgálhatok megnyugtató válaszszal.
A herceg eltávozott a nélkül, hogy valamelyikünkkel tudatta volna, hová?
vagy merre megy?
Dessort azon pillanatban ismét lován termett, s azon uton, melyen jött,
távozott az Anglien kastelytól. Midőn az erdőségbe ért, a fákat is alig
lehetett megkülönböztetni a sötétségtől, a szél erősebben fútt, az eső
sűrűbben csapkodott.
Mind bolond, ki igy megnőszül! ördög vigye el Anglien herceget!
Mintegy közepén a barbeauxi erdőségnek fel nem ismerhető lovag suhant el
a gróf mellett, mint szellem alig hallhatólag, és alig láthatólag.
Pontban éjfélkor találkoztak a barbeauxi erdőségben Dessort gróf és
Anglien herceg.