II.

A barbeauxi erdőség Verontól mintegy három negyedórányira feküdt, s ezer

egynehány holdnyi térséget foglalt el. Vágásokra osztva, széles és

keskenyebb utakkal gazdagon volt behálózva, melyeknek elsőjei felett a

nyilt ég láttathatott, mig a keskenyebbek fölébe, az év melegebb

szakaiban árnyas lombok vonának boltívet. A növényélet buja

változatosságban mutatkozott, a száz éves cser- és bükfák ezrei között,

s hol szelidebben munkált a természet, gyengédebb erdei virágok is

tarkállottak. Időszakonkint őzek és szarvasok csörtetének a sötét és

sürű reketyékben, nyulak iramlottak az utakon keresztül, mig a magasban

megszámlálhatlan torok dalolt, vagy csevegett. Ki a természet

költészetét szerette, azt a barbeauxi erdőségben feltalálhatá.

A nap nyugodni hajolt, midőn Dessort gróf kocsija az erdőség közepét

átmetsző keresztuton elhaladt, s egy a baloldalra vivő keskenyebb

kocsijáráson befordult. A kocsiban Kuan Diana ült férjével, kivül

bizalmas cseléd kormányozott két telivér angol heréltet.

A barbeauxi erdő legkedvesebb birtokom, még gyermekkoromban szerettem

meg; ifju koromban gyakorta időztem hallgatag sátraiban; mint férfiu

többször keresem fel, hogy egykori boldogitó reflexioimat megujitsam.

Diana nem felelt, zöld cserfalevelet tépett darabokra, és saját

gondolataiba mélyedett.

Diana, ezen ut atyám sirjához vezet; az öreg Dessort Achill távol az

emberektől a barbeauxi erdőben kivánt nyugodni. A legidősebb bükfa

mellett ásattam sirt a legnemesebb kebelnek, az ősök fája őrzi porait.

Diana még mindig nem felelt, Dessort gróf ingerültebben szólott:

Kuan Diana nem ohajtja szemlélni férje atyjának nyughelyét?

Uram én rettegek a halottaktól, a halottak nyughelyétől borzadok; majd

máskor – egy kellemes reggelen, midőn a nap egész fenségében ragyog,

vagy délben, vagy korán délután… Uram ön bús!? önt szomoritja

nyilatkozatom, jőjön kérem, nézzük meg a jó atya nyughelyét, ön

mellettem lesz, s én megpróbálom nem borzadni.

A kocsi a legidősb bükfa aljában emelt siremlék mellett állott meg.

Dessort gróf és Kuan Diana kiszállottak. Karöltve haladtak. A férj

érezte, miként reszketnek a nő karjai.

Az emlék sötét márványból egyszerü, mégis nagyszerű stilben volt épitve.

Aranybetük jelölték az élőknek a halott nevét, s azon állásokat,

melyeket az életben elfoglalt, a cimek, s évszám sem hiányzottak.

A gróf, a mint az emlékhez közeledtek, elkomolyodott, későbben letérdelt

a talapzatra, lehajtá fejét, s igy vesztegelt szótlanul.

Mysticus elmélyedettségéből éles sikoltás riasztá fel. Kuan Diana

halványan s reszketve állott előtte.

Uram siessünk el innen… különben meghalok, szólott a nő alig

hallhatólag.

Az isten szerelmiért, mi lelte önt asszonyom! talán szemlélt, talán

hallott ön valamit? e hirtelen és szokatlan változás, az éles sikoltás,

önnek reszketése.

Azon pillanatban, mialatt ezen kérdések tétettek, sötét alak bontakozott

ki az emlék melletti csalitból, s alig észrevehetőleg tünt el az erdőség

sűrűjében.

Mindenre kérem önt gróf, távozzunk!

Dessort gróf észrevette az alig észrevehetőleg távozót. Egész erejéből

nézett utána, de fel nem ismerheté.

Asszonyom! szemlélte ön a távozót?

Távozzunk uram! mindenre kérem távozzunk! igen én szemléltem őt s az

ijedtségtől szinte eszméletem hagyott el.

Őt!? kit? tehát felismerte az előttem ismeretlent?

Dessort gróf épen ugy ismeri Anglien herceget, mint Kuan Diana.

A grófnak minden vére arcába szökelt, csakhamar azonban elsápadt, alig

hallhatólag szólott nejéhez:

Megtörténtek és megtörténhetők (1. kötet) · 第 22 / 40 题