A barbeauxi erdőség Verontól mintegy három negyedórányira feküdt, s ezer
egynehány holdnyi térséget foglalt el. Vágásokra osztva, széles és
keskenyebb utakkal gazdagon volt behálózva, melyeknek elsőjei felett a
nyilt ég láttathatott, mig a keskenyebbek fölébe, az év melegebb
szakaiban árnyas lombok vonának boltívet. A növényélet buja
változatosságban mutatkozott, a száz éves cser- és bükfák ezrei között,
s hol szelidebben munkált a természet, gyengédebb erdei virágok is
tarkállottak. Időszakonkint őzek és szarvasok csörtetének a sötét és
sürű reketyékben, nyulak iramlottak az utakon keresztül, mig a magasban
megszámlálhatlan torok dalolt, vagy csevegett. Ki a természet
költészetét szerette, azt a barbeauxi erdőségben feltalálhatá.
A nap nyugodni hajolt, midőn Dessort gróf kocsija az erdőség közepét
átmetsző keresztuton elhaladt, s egy a baloldalra vivő keskenyebb
kocsijáráson befordult. A kocsiban Kuan Diana ült férjével, kivül
bizalmas cseléd kormányozott két telivér angol heréltet.
A barbeauxi erdő legkedvesebb birtokom, még gyermekkoromban szerettem
meg; ifju koromban gyakorta időztem hallgatag sátraiban; mint férfiu
többször keresem fel, hogy egykori boldogitó reflexioimat megujitsam.
Diana nem felelt, zöld cserfalevelet tépett darabokra, és saját
gondolataiba mélyedett.
Diana, ezen ut atyám sirjához vezet; az öreg Dessort Achill távol az
emberektől a barbeauxi erdőben kivánt nyugodni. A legidősebb bükfa
mellett ásattam sirt a legnemesebb kebelnek, az ősök fája őrzi porait.
Diana még mindig nem felelt, Dessort gróf ingerültebben szólott:
Kuan Diana nem ohajtja szemlélni férje atyjának nyughelyét?
Uram én rettegek a halottaktól, a halottak nyughelyétől borzadok; majd
máskor – egy kellemes reggelen, midőn a nap egész fenségében ragyog,
vagy délben, vagy korán délután… Uram ön bús!? önt szomoritja
nyilatkozatom, jőjön kérem, nézzük meg a jó atya nyughelyét, ön
mellettem lesz, s én megpróbálom nem borzadni.
A kocsi a legidősb bükfa aljában emelt siremlék mellett állott meg.
Dessort gróf és Kuan Diana kiszállottak. Karöltve haladtak. A férj
érezte, miként reszketnek a nő karjai.
Az emlék sötét márványból egyszerü, mégis nagyszerű stilben volt épitve.
Aranybetük jelölték az élőknek a halott nevét, s azon állásokat,
melyeket az életben elfoglalt, a cimek, s évszám sem hiányzottak.
A gróf, a mint az emlékhez közeledtek, elkomolyodott, későbben letérdelt
a talapzatra, lehajtá fejét, s igy vesztegelt szótlanul.
Mysticus elmélyedettségéből éles sikoltás riasztá fel. Kuan Diana
halványan s reszketve állott előtte.
Uram siessünk el innen… különben meghalok, szólott a nő alig
hallhatólag.
Az isten szerelmiért, mi lelte önt asszonyom! talán szemlélt, talán
hallott ön valamit? e hirtelen és szokatlan változás, az éles sikoltás,
önnek reszketése.
Azon pillanatban, mialatt ezen kérdések tétettek, sötét alak bontakozott
ki az emlék melletti csalitból, s alig észrevehetőleg tünt el az erdőség
sűrűjében.
Mindenre kérem önt gróf, távozzunk!
Dessort gróf észrevette az alig észrevehetőleg távozót. Egész erejéből
nézett utána, de fel nem ismerheté.
Asszonyom! szemlélte ön a távozót?
Távozzunk uram! mindenre kérem távozzunk! igen én szemléltem őt s az
ijedtségtől szinte eszméletem hagyott el.
Őt!? kit? tehát felismerte az előttem ismeretlent?
Dessort gróf épen ugy ismeri Anglien herceget, mint Kuan Diana.
A grófnak minden vére arcába szökelt, csakhamar azonban elsápadt, alig
hallhatólag szólott nejéhez: