1615-dik évi Május 1-ső napján esküdött meg Dessort gróf Kuan Diannával.
Az estély a gróf Veron nevü kastélyában tartatott meg Franciaországban.
„Veron kastélyban mulat a legszebb pár,“ beszélgetének mindenfelé. Kuan
Diana hallotta mit beszéltek, mosolygott, és Anglien herceg jutott
eszébe. Anglien herceg nem volt jelen az estélyen. Három napon keresztül
mulattak a vendégek a kastélyban, a gróf egyetlen pillanatra sem
maradhatott egyedül fiatal hirhedett szépségü nejével. Negyedik napon
mindenki távozott, s a gróf telt kebellel sietett Diana termeibe. Mint
esküvő előtt, Dianát halványan és hidegnek találta.
Engedje meg asszonyom, hogy az esküvő előtti kérdést még egyszer
ismételhessem: Szeret-e ön engemet?! – szólt a gróf érzésteljesen, de
komolyan.
Szeretem! – válaszolt Diana egykedvüen; felállt ülőhelyéből, az ablakhoz
ment, s könyűs szemeit a messze távolban legelteté. A gróf nem vette
észre nejének könyeit, s mire Diana megfordult, könyek helyett szemeiben
mélaság mutatkozott.
Asszonyom! ön mint leány Anglien herceget szerette; az időken szabadon
rendelkezhetett szivével, ezentúl azonban, miután nekem szerelmet s
hűséget esküdött, feledni kell a herceget. Kérem, mindenre kérem,
feledje őt!
Uram, ön maga mondja, hogy önnek szerelmet és hűséget esküdtem, ennél
többet ne kivánjon nejétől, én akarom feledni a herceget, de ha
megemlékezném róla, még azon esetben is biztositom önt, hogy női
kötelességeimről nem fogok megfeledkezni.
Asszonyom, ön jobban ismerheti magát, mint én, a miért nyilatkozatában
megnyugszom.
A történtek után egy órával karöltve sétáltak Dessort gróf és Kuan Diana
a Veron parkban.
Gyönyörü tavaszi délután volt, illatos lég játszott a zöldellő fák
lombjaival és leveleivel, külennemű madarak csevegtek és daloltak,
Dessort gróf bájos nejének szépségein legelteté szemeit, Kuan Diana
Anglien hercegről gondolkodott.
A kellemes hónapokat Veronban töltendjük, a telet Párisban.
S miért ne töltenők a telet is Veronban?! őszintén megvallom, szerfelett
meguntam a zajongó és nyugtalan párisi életet.
A grófnak tetszhetett e nyilatkozat, derült arccal válaszolt:
Parancsolj Diana, s akár az örökkévalóságig Veronban maradok.
Magas és lombos platan árnyékában foglaltak helyet.
Diana, tetszésedre bizom a nap felosztását; rendelkezzél velem, s
parancsolj szolgáimmal.
Lovaglás, séta és kocsizás a szabadban, benn válogatott könyveim, s ha
megengeded, Dessort gróf társasága.
A gróf lelkesedve emelé ajkaihoz a legszebb kezeket.
Először is kikocsikázhatnánk a közel majorba, s megtekinthetnénk a
barbeauxi erdőséget.
Igen! annyi ideig tartott szobaélet után végtelenül jól fog esni a
szabad levegő.
A gróf elrohant, hogy kocsiról s lovakról gondoskodjék. Diana egyedül
maradt – és sohajtott.
Pár perc alig telhetett el, megzörrent a platan háta melletti csalit, s
Kuan Diana előtt vadászosan öltözött férfi állott meg. Anglien herceg
volt. Diana elsikoltá magát. Dessort gróf szerencsére még az udvarban
rendelkezett, s a sikoltást nem hallotta.
Herceg! ön engemet sohasem szeretett! különben nem veszélyezteti életét
s az én becsületemet.
Egyedül téged Diana, ezelőtt s ezután. Becsületed szent előttem,
életemmel keveset gondolok, mert nem birhatlak. Ah Diana, te engemet el
tudtál feledni.
Soha! hercegem, soha!
A gróf léptei hangzának, csakhamar maga is megjelent, Dianát egyedül
találta.
Kevéssel azután együtt kocsiztak a majorba, s a barbeauxi erdőségbe.