Mit elbeszélendő vagyok, egy kalabriai szigeten történt közel Afrikához.
Három nap előtt még a sziget nevét is tudtam, egy gyilkos fejrheuma
következtében azonban nemcsak azt feledtem el, de még Kalabria is csak a
karalábéról jutott eszembe. Bocsánat e nagyon is ártatlan élceért, de az
ember az ilyen gyilkos fejrheumák után neki szilajodik; különben ilyen
ártatlanságokra a halhatatlan Zafir élcei között is akadhatni, pedig
Saphir zaphir, én pedig csak egy halandó carneol vagyok.
A meg nem nevezhető szigeten lakott egy dúsgazdag halzsir-kereskedő;
Phalonio-Tran. Nejét a Sirocco fojtotta meg, de örömül és gyönyörüségeül
megmaradt egyetlen leánya – Palma. Tran rendkivül erényes és vallásos
ember volt, elannyira, hogy a vidéken Santrannak nevezték, mi
természetesebb tehát, mint az: hogy egyetlen kincsét, leányát
Sanpalmának nevelte.
Minden ünnepnapon száz szegény számára volt teritve asztalánál, kik
közül többen ugy tele itták magokat, hogy hideglelést kaptak, mig mások
forma szerint kérődztek, többen pedig az utcán dültek el a részegségtől.
Ilyenkor Tran és Palma szolgáltak az asztal körül, s egész nap
böjtöltek.
Vala pedig ekkor az 1670-dik év, midőn is a boldog embereket rendkivül
nagyra becsülték.
Palma felnevekedett erényben és vallásosságban, s oly szép lett, hogy a
későbbi trakták alkalmával még a koldusok is kevesebbet zabáltak,
időnkint Palmára meregetvén az ő szemeiket.
A szép lánynak, ha rosz is, hire jár, ha pedig szépség mellett valamely
lányról csak jót beszélnek, a hir nemcsak madársebesen repül, hanem még
figyelmet is képes ébreszteni. Az erényes és vallásos Palmának hire
egész Afrikáig hatolt, hol figyelmet ébresztett bizonyos Tubal nevü
gazdag gyarmatosban is.
Tubal mindenekben hasonlitott az afrikai gyarmatosokhoz. Szerette az
árnyékot és vadászatot s a gyönyörök s élvezetek mindenféle nemeit.
Atyja már mulatt volt, s nagyapjáról a kedélyes fiu, egy kis sötét
szinezetet kivéve, semmit sem örökölt. A nagyapó, mint néger és
rabszolga sokat szenvedett, az apó ellenben husz éves korában egy
europai fehér nővel kelt össze, Messinában tanult, pénzt szerzett
magának, birtokot s rabszolgákat vásárolt Afrikában, s azokat szeretett
gyermekének, egyetlen fiának Tubalnak hagyományozta. Tubal magas volt és
száraz, de a mellett oly izmos, hogy rabszolgái közől többeket egyetlen
ökölütéssel meggyilkolt.
Rabszolgái félték őt, de mégis szerették, ő ellenben sem nem félt, sem
nem szeretett. Tubal tökéletes keveréke volt az afrikai erények, és
europai bünöknek. Minthogy különnemü fűszerekkel kereskedett, gyakran
fordult meg Siciliában s Kalabriában; egy ilyen megfordulás alkalmával
ismerkedett meg Phalonio-Trannal, s annak gyönyörüséges leányával
Palmával.
Palma midőn először meglátta, ugy megijedt tőle, hogy a hideg is
kilelte. Tran ellenben, minthogy Tubal mindent nagyon olcsón adott a már
akkor nem csupán halzsir, hanem vegyes kereskedőnek – igen
szeretetreméltónak találta. Tubal mint minden afrikai, nagyon tudta
magát tettetni, s oly ártatlan és szenvedélytelen pofákat vágott, s
annyi cukkerbakkerájjal kedveskedett, hogy Palma hidegleléséből
harmadnap szerencsésen felgyógyult. Tubalt dolgai nemsokára azután
Afrikába hítták, de megigérte, hogy rövid idő mulva hosszasabb időre fog
tisztelkedni. A távozás és isméti megjelenés időhézaga alatt egypár
majmot, s több apróbb nagyobb értékü csecsebecséket küldött Palmának, ki
azoknak annyira megörült, hogy másodszor örömében lelte ki a hideg.
Egy hónap elteltével Tubal ismét megjelent, a midőn is látására Palma
kisasszony egészséges maradt, sőt az azelőtt lenmagolajszinü Tubalt
narancsszinünek találta. Az öreg Tran pedig annyira belebődült az
afrikai fűszerszámosba, hogy másként nem is szólitotta, csak „uram
öcsémnek!“
Tubal – nyakra-főre udvarolva Palmának – két egész hetet töltött a Tran
házánál. Tran nagyra becsülte e baráti megkülönböztetést, s az afrikai
gyarmatossal és fűszerszámossal jelentős kereskedelmi szerződéseket
kötött. E kereskedelmi szerződések következtében, egy pár évig ha
akartak volna, sem szabadulhattak volna egymástól, minthogy a kötések
legrövidebbike is öt esztendőre szólott.
Tubal ismét távozott, most azonban már pofon csókolta ura bátyját, a
Palma kacsóit pedig mint valódi gentleman udvarló, narancsszinű ajkaihoz
emelte.
A kisded szigeten már ugy beszélgettek Palmáról, mint Tubal leendő
nejéről, s akadtak, kik meg is szidták a kisasszonyt. A házasulandó
nobilik dühösködtek, nekik fájt, hogy Afrika Europán diadalmaskodik,
szólni azonban nem igen mertek, mert Tubal lőni, és vágni egyiránt jól
tudott.
Tran, minthogy leánya kiházasitásáról nem gondolkodott, Tubalban csak
sympathiákat fedezett fel, szerelmi érzelmekről azonban nem is álmodott.
Palma is azt gondolta, hogy Tubal neki csak ugy kedveskedésből hordja az
értékes csecsebecséket, és válogatottnál válogatottabb déli
gyümölcsöket. A Tubal kebele ellenben szintugy ropogott a vadabbnál
vadabb szerelmi érzések terheitől. A kebel mozgalmai még az afrikai
birtokon is meglátszottak, miután Tubal hazatértekor haladéktalanul
mindent szépíttetett, tisztogattatott, ujittatott, ugy hogy a melyik
rabszolga ki nem dült a naphosszat tartó munkától és fáradságtól, azt ő
ütötte főbe, s igy vagy amugy, elmaradhatlanul ki kellett dülnie.
Afrika, dacára a sok költőiségnek, mely ege alatt otthonos, Tubal előtt
napról napra prozaiabbnak mutatkozott, sőt, a mi egy afrikai
gentlemannél szinte hallatlan dolog, sohajtozni is kezdett.
Az a lágy vágy, mi keblét elfoglalá, kedélyére is hatást gyakorolt, s
egy pár napra annyira neki szelidült, hogy a rendesen gyötörtetett
rabszolgákat majd megölte a csodálkozás. A csodálkozás nemsokára merev
bámulattá fajult, miután ő kegyelmessége már nemcsak sohajtozot, hanem
flótáját előkeresve s kitisztogatva, flótázott is.
Mi természetesebb, mint az, hogy az ur flótázván, a rabszolgák
táncoltak.
Tubalt azonban, mint minden szerelmes embert, többé nem elégitették ki
sem a rendezések, sem a flótázás; szüntelen Kalabriát hordá emlékében,
szakadatlanul Palmához vágyott. Afrikában a vágy akarat, az akarat pedig
kivitel. Phalonio-Trannál még jóformán ki sem seperték a szobát, melyet
Tubal beszemetelt, már ismét megjelent a szerelmes fűszerszámos.
Művészileg képzett emberismerő azonnal felismerte volna az epedő
szerelmest, Phalonio azonban, ki csak a halzsirt, szerecsendiót s
babérlevelet tanulmányozta, mit sem gyanitott. Palma nagysám azonban
észrevette, hogy a Tubal szórakozottságának, gyakori kebelemelkedéseinek
van valami alapja, s a kedves lány sua forma megriadt.
Tata én félek!
Mitől gyermekem?
Tubal szerelmes belém?
Kis bohó! hát baj az? Tubal becsületes kereskedő ember és gazdag
birtokos, ha nőül vesz, Afrikában kevés halandó lesz boldogabb náladnál,
ha pedig csak ugy szeret, mint Europában legtöbben szoktak, de elvenni
nem akar, ajtót mutatok és bankerottot csinálok.
Phalonio-Tran olyan ember volt, ki boszuból még gazember is tudott volna
lenni.
Tata! én sohasem megyek Tubalhoz!
Akkor sem ha becsületes uton nőül kér?
Akkor sem!
Akkor sem ha tata akarja?
Akkor sem!
Akkor sem ha tata parancsolja?
Akkor… igen!
E párbeszédből kiviláglik, mennyire szereté Palma Tubal uramat.
Tubal halasztotta volna az elkerülhetlenül szükségessé vált
nyilatkozatokat, de azokat halasztani veszedelmes leendett. A sziv, ha
még oly erős is, megszakadhat.
Felkereste tehát először Phalonio-Trant.
Bátyám! mindenem van; vannak babérlugasaim, cukornád réteim, szilvásaim,
rizszsel és kávéval bevetett földeim, de nincs szerető nőm, egy szóval
semmim sincsen.
Uram öcsém nagyokat mond, de tudom magamról, hogy a ki szeret, nagyokat
szokott mondani. Midőn én istenben boldogult nőmről mint szerető
ábrándoztam, sohasem mondottam kisebb dolgokat a Mont-Perdunél, pedig
Afrikában melegebben szeretnek, mint Calabriában, s Siciliában.
A szerelem nálunk Afrikában élet, vagy halál. Minket emel, dagaszt,
éleszt; vagy száraszt, fogyaszt, megöl. De mi legnevezetesebb? az, hogy
mi afrikaiak, nem mint önök europaiak 18–20, hanem 10 éves korunkban
kezdünk szeretni, s 80 éves korunkban épen oly dühösen szeretünk, mint
önök husz éves korukban.
Boldog hazája a szerecsendiónak és tartós szerelemnek! Minő különbség
Afrika és Europa között; csak vegye öcsém uram p. o. az én állapotomat.
Én ötven éves koromban többre becsültem 100 tonna halzsirt, 100 darab
asszonynál.
Sajnálnom kellene uram bátyámat, ha túl nem esett volna örömön és
fájdalmon, minthogy azonban túlesett, rajtam a sor; bátyám kénytelen
engemet sajnálni.
Hogy? hogy?!
Én szeretem Palmát, szeretem afrikailag, életre, halálra, vagy nőm lesz,
vagy meghalok!
Az ön halála a legrettenetesebb zavarokat idézhetné elő kereskedésemben,
önnek élni kell, legyen Palma az öné.
Tubal szinte szétszedte örömében Phalonio-Trant, s szobájából egyenesen
a Palma teremébe rohant.
A kedves gyermek megriadva szökelt fel pamlagáról.